Ivett, Frida
7 °C
16 °C

Erről soha senkinek nem beszéltem

rape
2014.10.31. 12:34
Orsi egy jókedvű, csicsergő fiatal lány volt, aki egész életében arra vágyott, hogy családjából elsőként diplomát szerezzen. Amikor végre bekerült egy vidéki főiskolára, az élete hirtelen más fordulatot vett: egy tanára zaklatta, majd megerőszakolta. Orsi szerint nem ő volt a tanárnak sem az első, sem az utolsó áldozata, mert az egész úgy történt, mintha egy sokszor elpróbált, jól kitalált színdarabba került volna. Az eset tönkretette a lány életét, ezért szánta rá magát, hogy hat év után előálljon a történettel, amit még soha senkinek nem mondott el.

Orsi (nevezzük így) mindig is arra vágyott, hogy egyetemre járjon, és diplomája legyen. Vidéki lány volt, egy kis faluban nőtt fel, és a családjából senkinek nem volt még diplomája. Az egyetemet valahogy úgy képzelte el, ahogy az amerikai filmekben látja az ember: patinás épületekben szétszórt jegyzeteik fölé görnyedő diákok, akik a szemináriumokon élénken vitatkoznak a kiemelkedő diákokat odaadóan mentoráló tanárokkal.

Öt évig próbálkozott sikertelenül a felvételivel, míg végül bekerült egy északkeleti megye főiskolájának gazdasági szakára. Ami ezután következett tényleg olyan volt, mint egy film, de nem a vidám fajtából: egy tanára előbb zaklatta, majd megerőszakolta Orsit. A fiatal nő élete darabokra hullott, nagy szerelmét elveszítette, és azóta is folyton azon rágódik, mit kellett volna másképp csinálnia.

Magán az eseményen, ami történt, hamar túltettem magam. Bementem a mosdóba, megmosakodtam. Tudtam, hogy megtörtént, és vége. A lelki része az, ami lassan jön elő, és mindig veled marad

– kezdte a történetét Orsi. Még soha senkinek nem mondta el, mi történt vele azon a napon hat évvel ezelőtt, de amikor az Indexen olvasta a gólyatáborban megerőszakolt Mira történetét, hosszas vívódás után úgy döntött, neki is meg kell szólalnia, hogy felhívja a figyelmet: nem csak a gólyatáborokban történnek megengedhetetlenül durva dolgok egyetemi keretek között.

A tanár – az ő neve legyen M. - , aki megerőszakolta Orsit, ma is ugyanott tanít,

és Orsi azóta több pletykát is hallott más lányokról, akiket M. hozzá hasonlóan felhívott az irodájába, és kigombolt nadrággal arra utasította őket, hogy tegyék a dolgukat. Orsi soha nem tett feljelentést, nem mert nekimenni egy, a városban nagyon befolyásos tanárnak, akinek az apja vezető pozíciót töltött be az egyetemen és szintén a város elitjéhez tartozott.

„Egy porszemnek éreztem magam velük szemben, attól féltem, hogy kirúgnak, nem csak a főiskoláról, de még az állásomból is. És egyébként is, ki hitt volna nekem egy ilyen köztiszteletben álló férfi szavával szemben?"

Egy jól felépített forgatókönyv

Az események úgy haladtak a végkifejlet felé, mint egy tökéletesen felépített és sokszor elpróbált forgatókönyv. Azóta akárhányszor végiggondoltam, mindig arra jutottam, hogy M. már az elején tudta, hogy mi lesz a következő lépés

– mondta Orsi.

A középkorú, tömzsi, jelentéktelen arcú M. már az első órán kiszúrta Orsit, akinek először imponált, hogy egy tanár megjegyzi a nevét, megkérdezi, hogy van, és külön figyelmet szentel neki. Orsi azt gondolta, most jön az a rész a filmben, amikor tanár kiszemel egy neki szimpatikus és tehetséges diákot, akivel aztán vállt vállnak vetve váltják meg a világot. Még akkor sem sejtett semmit, amikor egyre gyakrabban futott össze M.-mel a diákoknak fenntartott kávézóban és ebédlőben, ahol a tanár mindig fennhangon ráköszönt, és kicsit csevegett vele, ételeket ajánlott, viccelődött.

„Naiv voltam, nem láttam ebben semmi rosszat, bár egy idő után elkezdett zavarni, mert a csoporttársaim előtt kellemetlen volt. »Nahát, nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagy M.-mel?« – ilyeneket kérdezgettek, és én sosem tudtam, hogy mit mondjak, csak zavartan habogtam, vagy egy viccel ütöttem el” – folytatta. Orsi sok pletykát is hallott M.-ről. Azt beszélték róla például, hogy egyszer orális szexre kényszerített egy lányt, de nem tetszett neki, ahogy a lány csinálta, ezért később a vizsgán egy ötezrest tett az indexébe, és egyest adott a vizsgájára. Így fizette ki őt. „Utólag belegondolva jobb lett volna, ha nekem is ad egy ezrest, mint egy kurvának, és nem zaklat tovább” – monda Orsi.

Jótett helyébe...

M. pedig egyre inkább felbátorodott, és egyre egyértelműbben adta Orsi tudtára, hogy nem csak mint egy diák érdekli őt. Kétértelmű megjegyzéseket tett, és szinte levetkőztette a szemével. „Egyszer például kint cigiztem az udvaron. Odajött hozzám, és megkérdezte, hogy szeretek-e szívni, de olyan arccal, hogy sejteni lehetett, nem a cigizésre gondolt” – mesélte.

Vizsgaidőszakban aztán felgyorsultak az események. M. az egyik legnehezebb tantárgyat tanította abban a félévben, ami nehezen ment Orsinak. „Hármasnál jobbra biztosan nem tanultam meg az anyagot, de mire hazaértem – annyi idő alatt ki se javíthatta a dolgozatot – már ott volt az ötös a nevem mellett a rendszerben. Majdnem kiugrott a szívem, tudtam, hogy ez nem teljesítményemnek szólt. Gondoltam, hogy szólni kellene valakinek. De hát kihez mész oda, hogy elnézést, van egy kis probléma, én csak hármasra tudtam az anyagot, de ötöst kaptam, ez így nem jó. Kinek kellett volna szólni?” – tette fel Orsi a kérdést most éppen nekem, legalább tízszer a beszélgetésünk során, de látszott rajta, hogy az elmúlt hat évben több ezerszer végiggondolta már ugyanezt.

Mindig ide jutok vissza, hogy szólni kellett volna valakinek. De kinek és mit?

M. nem állt meg egy ötösnél a jótéteményekkel, azt akarta, hogy Orsi sokkal tartozzon neki. Elintézte, hogy egy, a tanszékén tanított másik nehéz tárgyból is ötöse legyen Orsinak, ahogy azt is, hogy átkerüljön fizetős képzésből államilag finanszírozottba. „Amikor megláttam a határozat alján az ő aláírását, nagyon megrémültem. Tudtam, hogy baj lesz, de a legvégéig reménykedtem benne, hogy valahogy el tudom majd kerülni” – mondta Orsi.

Hogy vannak a tevéid?

A második félévben Orsi már csak vergődött M. hálójában. A tanár megszerezte a telefonszámát – bizonyára nem volt neki nehéz kinézni a főiskola elektronikus rendszeréből –, és hívogatni kezdte. „Emlékszem, egyszer épp otthon főztem hétvégén az ebédet, amikor csörgött a telefonom. Ez volt az egyik első hívása, Svájcból telefonált, ahol éppen síelt, és azt mondta, rám gondolt. Később olyan is volt, hogy elhívott, menjek ki vele kocsival Brüsszelbe, és én már tudtam, hogy mi történne velem a kocsiban."

Egyszer M. azért hívta, mert épp Orsi lakóhelyének a közlében járt, ahol beült egy kávézóba és találkozni akart vele. „Annyira féltem, hogy ha nem megyek el, akkor kirúgat, és sose lesz diplomám, úgyhogy odamentem. Amikor leültem mellé, megkérdezte, hogy vannak a tevéim és egy simogatással jelezte, hogy a melleimre gondolt. Aztán dőlni kezdett belőle a csajozós szöveg. Már nem volt kedveskedő vagy udvarias, csak ült és mondta, milyen mocskos dolgokat csinálna velem. Mozdulni sem bírtam a szégyentől, ott ültek körülöttünk az emberek, akár hallhatták is” – mesélte Orsi, és még most is összerezzent az emléktől, és körbenézett, ahogy akkor is, hogy ezt most ki hallhatta.

A legkellemetlenebb talán mégis az volt, hogy M. több órájáról is kihívatta Orsit, mondván, sürgős megbeszélni valójuk van. „Aztán csak nyomult ezerrel, rém kellemetlen volt” – mondta.

Azon a délutánon is a titkárnőjével küldetett érte az egyik órájára, amikor behívta az irodájába, és megerőszakolta.

Egy családi kép volt mögötte

„Amikor beléptem az irodájába, mézesmázos hangon üdvözölt, panaszolta, hogy rég látott. Udvariaskodva elvette a táskám és a kabátom, és egy olyan helyre tette, ahol nem érhettem el. Aztán elküldte a titkárnőt, bezárta az irodát, és azt mondta, itt az ideje, hogy elszámoljunk egymás felé” – mondta Orsi, aki nagyon részletesen emlékszik mindenre, ami ezután történt.

„Azt mondta, meg se próbáljak sikítani, mert hangszigetelt a szoba. Túlélő típus vagyok, azonnal keresni kezdtem menekülőutakat. Még az ablak felépítésére is pontosan emlékszem, mert az is átfutott az agyamon, hogy ki kellene ugrani rajta, de ez nem volt kivitelezhető. Nem mozdultam, egyszerűen el sem hittem, hogy ez velem történik. Felugrott, térdre lökött, és arra kényszerített, hogy szájjal elégítsem ki. Rángatta a fejem, durva volt és gusztustalan, mögötte pedig ott volt a polcon egy kép családjáról."

Arra is tisztán emlékszem, hogy nem volt nála zsebkendő, és a jegyzettömbből tépkedett ki lapokat, és azzal kellett megtörölni magamat és őt is.

M. azt mondta, nagyon élvezte dolgot, ezért lesz még ennek folytatása. Be is tartotta a szavát, folyton hívogatta Orsit, és volt, hogy 150 kilométert utazott azért, hogy láthassa. Orsi azonban ellenállt, és amikor újra abban a bizonyos kávézóban kellett volna találkoznia M.-mel, egy hirtelen jött ötlettől vezérelve azt mondta, a párja rájött, hogy mi folyik közöttük, és rettentő ideges, és M. helyében távol tartaná magát tőle, mert elég agresszív.

A telefonálgatások ezután megszűntek, és Orsi alig látta M.-et az egyetemen – tudatosan került minden olyan órát vagy rendezvényt, ahol a tanár feltünhetett volna –, de minden alkalommal, amikor belépett az épületbe, összeugrott a gyomra a félelemtől, hogy esetleg összefuthatnak. Úgy tűnt, a tanár sem akar vele találkozni, mert megszűntek a korábban véletlennek hitt találkozások a főiskolai kávézóban, étteremben vagy az udvaron is.

Utoljára Orsi diplomaosztóján találkoztak. „Egész életemben vártam ezt a pillanatot. Egy szép és büszke pillanat lehetett volna, de ahogy elsétáltam a tanári kar előtt, M. odapisszegett, és rám is kacsintott, engem meg elöntött a szégyen. Elrontotta az egészet. Sajnos a diplomámról is mindig ő jut eszembe.”

A bizalom veszett el

Bár M.-nek azt állította, hogy a párja rájött a történekre, ez csak egy kétségbeesett hazugság volt, mert Orsi soha semmit nem említett meg az akkori élettársának.

Nehéz ezt elmagyarázni. Nagyon jó, bensőséges kapcsolat volt, de ezt mégsem tudtam elmondani neki. Nem tudtam, hogyan kezdjem, mit mondjak.

„Féltem attól is, hogy engem hibáztatna, vagy hogy a tehetetlenségtől túlságosan feldühítené magát, esetleg arra kérne, ne járjak többet oda” – mondta Orsi, akit korábban az egyik munkahelyén is zaklatott egy kollégája, de akkor jól tudta kezelni a helyzetet, és a párjának is beszámolt a dologról. „Akkor úgy éreztem, én irányítom a helyzetet, hogy van befolyásom arra, ami történik, de a főiskolán más volt.”

Orsi kapcsolata lassan beleroppant a történtekbe.

„Előtte sokat játszottunk egymással, kis butaságokat, az egész nagyon bensőséges, kedves volt. Például ha hazaértem, úgy tettünk, mintha először találkoznánk, és így kérdezgettük egymást a napunkról. Ez elmúlt, mert lebénított, hogy van valami, amit nem mondhatok el, nem tudtam tovább könnyedén játszani. Megváltoztam, feszült, hisztis lettem. Olyan volt, mintha félreléptem volna. Körülbelül két hónappal az eset után nem is bírtam vele tovább élni, elköltöztem két hétre. Így veszítettem el életem szerelmét.”

Orsinak nem csak a párkapcsolatát viselték meg a történtek. „Valahogy elveszítettem a bizalmamat az emberekben, sokkal kevésbé vagyok nyitott, mint korábban.” Orsi a főiskola előtt a társaság középpontja volt, szerteágazó és vegyes baráti társasággal. Közülük mára csak a keménymag maradt meg a lánynak, mert a történtek után bezárkózott, nem volt kedve bulizni, társaságba járni. De még a legközelebbi barátainak sem tudta elmondani, mit tett vele M.

Ma már nem jut eszébe mindennap, ami történt, nem emészti magát, nem rágódik, de ott van a nyoma a lelkében. Vannak persze dolgok, amelyek eszébe juttatják azt a délutánt: egy-egy ismerős mondat – például, ha azt hallja, hagyd magad és előbb szabadulsz –, vagy ha megérzi valakin M. parfümjének az illatát, de magától az „irodaszagtól” is bevillannak a történtek.

Ez veled történt, nem mással

„Ez az egész velem történt meg, és nem mással, tehát biztos, hogy én adtam rá okot valahogy. Pedig nem öltözöm kihívóan, nem sminkelek, és nem pasizni mentem a főiskolára, szerelmes voltam a páromba” – Orsi ezt a gondolatmenetet is ezerszer lepörgette már, keresi, hogy hol hibázott, és hiába nem találja, továbbra is magát hibáztatja.

A magánélete pedig romokban van. Néhány hónappal azután, hogy szakított az előző párjával, Orsi megismerkedett egy másik férfival. Először csak kirándulgattak, randizgattak, majd csak lesz valami alapon. Orsi nem vonzódott hozzá különösebben, és képtelen volt lefeküdni vele. Csak egyszer sikerült megtennie: egy buli után, kicsit kapatosan. Akkor megfogant a fia, akit most is együtt nevelnek ezzel a férfival, de szexuális kapcsolatuk azóta sincs. „Nem együtt, csak egymás mellett élünk. Csak a hétköznapi praktikus dolgokról beszélgetünk, ki megy boltba, mi legyen a vacsora. Biztos, hogy soha nem tudnám neki elmondani, ami a főiskolán történt."

„Nem érzem magam teljes értékűnek, olyan, mintha bemocskolódtam volna. Néha azt gondolom, nem is érdemlem meg, hogy párkapcsolatban legyek, jobb lenne nekem egyedül” – fejezte be Orsi a történetét.

Illusztráció: szarvas

(Orsi az eredeti levelét több helyre is elküldte, és az meg is jelent például a Life.hu-n, de részletesen, szóban csak az Indexnek mesélte el a történteket.)