Az őszi szünet előtt még 15 ezer könyv hiányzott az iskolákból

fortepan 1960
2014.11.12. 06:43

A Magyar Nemzet a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-tól megtudta: Az őszi szünet kezdete előtt még 15 ezer tankönyv hiányzott az iskolákból (idén országosan 11,8 millió kiadványt kellett kiszállítani az 1,3 millió diák számára). Ahogy arról mi is írtunk , Marcaliban a diákok egymás tankönyveit kell, hogy fényképezzék, mivel csak minden harmadik kapott például angolkönyvet.

A Kello a csúszást azzal magyarázta, hogy a pótrendelés keretében igényelt könyvek egy részéből a kiadóknak sem volt példányuk, így sokat újra kellett nyomtatni. A Kello azt is megígérte, az érintett iskolákkal egyeztetnek, hogyan lehet a hiányzó tankönyveket pótolni, és azokat sürgősséggel szállítják majd ki. A nem teljesítő kiadóknak pedig kötbért kell fizetniük.

A kormányközeli Magyar Nemzet azért azt is hangsúlyozza, hogy nem a botrányos szakmai hibák miatt elhíresült állami fejlesztésű tankönyvekkel van a gond; Hegedűs István tankönyvellátási miniszteri biztos elmondta: az új tankönyvekért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek nincs tartozása a Kello - és így az iskolák – felé.

Ahogy az a tankönyvbotrányt áttekintő cikkünkből is kiderül, az idei tanévre lényegében megszűnt a tankönyvválasztás szabadsága, de a tankönyvellátásban már augusztusban óriási csúszás volt, ekkor az állam a kiadókra mutogatott, a Hoffmann Rózsát váltó Czunyiné Bertalan Judit pedig megígérte

minden tankönyv időben, tanévkezdésre eljut valamennyi iskolába.