Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Ha elkérik a telefonját egy sms-re, könnyen ugorhat 15 ezer forintja

2014.11.13. 08:51

Új telefonos trükkel csalt ki pénzt egy férfi több embertől Székesfehérváron, írja a Feol.hu. A férfi azzal ment be egy fodrászüzletbe, hogy nem tudja aktiválni a SIM kártyáját.   Azt kérte, hadd küldhessen el valakinek a telefonjáról egy kódot sms-ben.

A fodrászat alkalmazottja segíteni akart a férfinak, ezért odaadta neki a készülékét. Csak akkor jött rá a csalásra, amikor néhány óra múlva felhívták a telefonszolgáltatótól, hogy 15 ezer forintot levontak a számlájáról.

Később kiderült, hogy a férfi a virágosnál, a borozóban, a kávézóban és a fényképésznél is próbálkozott ezzel, és még legalább öt embert rá tudott venni az sms-küldésre.

A férfi ügyelt arra is, hogy a kölcsönkapott telefonokról letörölje az előzményeket és az elküldött sms-t.

A székesfehérvári rendőrkapitányság nyomozást indított az ügyben.