Nemzetstratégiai jelentőségű a Welt 2000 megvétele

2014.11.14. 22:42

Nemzetstratégiai jelentőségű összefonódásnak minősítik a Welt 2000 állami megvásárlását, az erről szóló kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

A WELT 2000 megvétele azért nemzetstratégiai jelentőségű a kormány indoklása szerint, mert korábban olyan fejlesztéseket találtak ki, amihez szükségük van a cég informatikai rendszerére. Hogy amúgy a vásárlás okoz-e kárt a fogyasztóknak, és torzítja-e a versenyt, nem tudhatjuk meg, tavaly óta a versenyhivatal ugyanis már nem vizsgálhatja azokat az összefonódásokat, amelyeket a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek nevez.

Emlékezetes: a brüsszeli pályázati pénzek elosztását bonyolító szoftvercéget a tulajdonosok eredeti szándékuk szerint nem akarták eladni. A Miniszterelnökség viszont meg akarta venni, és határozott nyomást gyakorolt a cégtulajdonosokra.

 Januárban a kormány emberei bejelentették, hogy a céget már megvették, holott ez nem volt igaz. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár egy január 13-án megjelent interjúban még az árról is beszélt (egymilliárd alatti összeg). Az időzítés nem lehetett véletlen: aznap estére volt kitűzve a tulajdonosok és Lázár János között az újabb forduló a tárgyalásról.

December elején a NAV fegyveres ellenőrei szálltak ki a Welt 2000 irodájába, és a tulajdonosok lakására is. Komáromi András tulajsonosnál is megjelentek kora reggel, iratokat és számítógépeket foglaltak el. Állítólag áfacsalási ügyben nyomoztak. Ismerősei szerint Komáromi is érzékelte az erős nyomást, de nem akarta eladni a birtokában lévő jogokat. Aztán mégis aláírta az adásvételi szerződést. Másnap Komáromi meghalt. Barátai szerint a szoftverfejlesztő cég vezetőjét a kierőszakolt adásvétel viselte meg, és ennek is köze lehetett a halálához, a Miniszterelnökség ugyanakkor nem kommentálta a halálesetet.