Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

A Rezesova-ügy után újraírhatják az etikai számonkérés szabályait

2014.11.19. 11:07

Az igazságügyi szakértői tevékenységről rendeztek minikonferenciát a Kriminálexpo részeként kedden, Budapesten. A szakértők ellen induló etikai eljárásokról, a szabályozás tervezett átalakításáról is beszélt az egyik előadó, a minisztérium Igazságügyi Felügyeleti Főosztályának vezetője, Szekér Judit.

Kriminálexpo

A háromnapos rendezvényt a Villányi úti Konferencia Központban tartják, hétfőn kezdődött, szerdán lesz vége. A szakkiállítás négy-öt pultjánál főleg azok találhatják meg a számításukat, akik szeretnek brosúrákat gyűjtögetni. De a BVOP-nál meg lehet kóstolni a baracskai rabok sütötte csokoládés párnát, az emeleten pedig ügyészek képeiből rendeztek be kiállítást.

Most a szakértői kamara által lefolytatott etikai eljárás egyik főszabálya az, hogy szakmai szempontból nem vizsgálják azt a szakvéleményt, amelyet a bíróság jogerős ítéletében elfogadott. A törvény ezt kimondottan megtiltja a kamarának. Emögött az az érv van, hogy különben a perek vesztesei egyfajta fellebbezési lehetőségként kezelnék az etikai eljárásokat, és abban a reményben panaszolnák be a nekik kedvezőtlen véleményt adó szakértőket, hogy hátha így még fordítani tudnak az ügyük állásán.

Szekér azt mondta: ennek elkerülése jogos igény a kamara részéről, a kamara tényleg nem erre való. Ugyanakkor a főosztályvezető felemlegette a Rezesova-ügyet, és azt mondta: szerinte fel kéne kérni a kamarát arra, hogy a magánfelkérésre adott szakvéleményeket mégiscsak, igenis vizsgálja. "Itt nagyon is érdemes kicsit változtatni" - tette hozzá.

A Rezesova-ügyben dolgozó műszaki szakértők közül most éppen kettő ellen is soron kívüli etikai eljárás folyik saját kérésükre. Úgy tudjuk, jogerős döntés egyelőre nincs az ügyükben.

A főosztályvezető a keddi konferencián arról is beszélt: felmerült még - egyelőre csak elképzelésként - a minisztériumban, hogy a szakértők ügyeiben eljáró etikai bizottságnak legyen a kamarán kívüli, külső tagja is, például be lehetne vonni bírókat vagy képviseltethetné magát az Igazságügyi Hivatal is.

Az igazságügyi szakértőkkel kapcsolatos problémákról itt írtunk részletesen.  Az igazságügyi kapcsolatokért felelős államtitkárral szakértőügyben készített interjúnkat itt olvashatja.