10 órás munkanapot vezetett be a Miniszterelnökség

2014.11.25. 07:24

Tízórás munkanapot vezetett be a Miniszterelnökség, és az újítást több másik minisztérium és háttérintézmény is fontolgatja, írja a Magyar Nemzet Online. Bár a hivatalos tájékoztatás szerint a Miniszterelnökség munkatársai elfogadták az új munkarendet, a Magyar Nemzet úgy tudja, több gyermekes szülő feladta állását, ugyanis nem tudott odaérni zárásig az óvodába, iskolába a gyerekéért.

A Miniszterelnökség írásban is megerősítette a lapnak, hogy bevezette a tízórás munkanapot, de arra nem válaszoltak, hány embert bocsátottak el emiatt, illetve hányan mondtak fel önszántukból.

A minisztérium válaszából az is kiderült, hogy mióta Lázár János vezeti, azóta a munkaidő reggel fél nyolctól este fél hatig tart, de bizonyos esetekben az átlag munkaidő 10-12 óra is lehet.

A Magyar Nemzet úgy tudja, több családos dolgozó kénytelen volt felmondani, mivel az óvodák, bölcsődék és napközik általában csak délután öt óráig vannak nyitva, így nem értek volna oda a gyerekükért. A megüresedett helyeket a Miniszterelnökség fiatalokkal töltötte fel, ami anyagilag is megéri az államnak, hiszen egy friss diplomás a kormánytisztviselői bértábla szerint jóval kevesebbet keres, mint egy 15-20 éves munkaviszonnyal rendelkező alkalmazott.

Mindeközben az ügyfélbarát ügyintézés jegyében meghosszabbított munkaidővel dolgozó kormányhivatalok nyitva tartása újra lerövidül, azaz ismét csak munkaidőben lehet majd okmányokat csináltatni. A pontos nyitva tartás megyénként és kerületenként változhat, csak a hétfői és csütörtöki nyitva tartás lesz az egész országban egységes: hétfőn 7 és 17 óra, csütörtökön pedig 8 és 18 óra között tart nyitva jövő héttől minden kormányablak.