Figyelő: Amerikaiakat tilthat ki válaszul Magyarország

2014.11.27. 10:22

Választ adunk az Egyesült Államoknak, mi is listázhatjuk az amerikaiakat – írja a Figyelő című lap. Egészen elképesztő sztorit lebegtet meg a hetilap: eszerint ahogy az amerikaiak is kitiltottak magyar kormánytisztviselőket (köztük Vida Ildikó NAV-elnököt), úgy majd a magyarok is kitiltanak amerikaiakat. A lapnak egy fideszes forrás arról beszélt, hogy „forró lesz a tél”, és nem valószínű, hogy az időjárásra utalt ezzel.

A Figyelő szerint állítólag olyan kormányzati előterjesztésen dolgozik a külügy, amely egy magyar kitiltási listának alapozna meg. Erről a lap szerint két hete döntött a kormány, az érintett tárcáknál már tájékoztatták is erről a döntés előkészítésében majdan szerepet játszó illetékeseket. Az ötlet fogadtatása a lap szerint „vegyes volt”, többen felesleges erőfitogtatásnak érezték. 

A lap szerint Orbán Viktor azért ilyen magabiztos a kitiltási ügyben, mert Angela Merkel német kancellár informálisan jelezte, Berlin nem nézi jó szemmel az USA nyomulását az unióban. A hetilap azt írja, hogy a következő időszakban újra keménykedni fog Budapest Brüsszellel, és hiába tartják a külügyi tárcán belül is sokan alkalmatlannak Szijjártó Pétert miniszternek, Orbán Viktor bizalmát nagyon is élvezi.