Kiderült, a kormányellenes tüntetők nem is tudtak róla, hogy össznépi tüntetés lenne december 16-án

2014.11.29. 10:41 Módosítva: 2014.11.29. 11:26

Tegnap megírtuk, hogy a Facebookon nagy, össznépi tüntetés szerveződik december 16-ára Nincs hova hátrálnunk! címmel. A tüntetést meghirdetők „közös tüntetésként" harangozták be az eseményt, egészen pontosan ezt írták:

KÖZÖS TÜNTETÉS! Az utóbbi hetekben egyre több civil, pártfüggetlen szerveződés alakult, hogy kiálljanak a magyar emberek érdekeiért. Most szeretnénk egy helyszínen egyesíteni ezeket a csoportokat és más civil érdekvédelmi szervezeteket,

hogy együtt védjük meg jogainkat és utasítsuk el a társadalmi igazságtalanságokat, valamint hogy összefogjunk, és közösen alternatívát találjunk, amennyiben a jelenlegi kormány továbbra is semmibe veszi a szavunkat.″

Az Indexnek több, az elmúlt időszak demonstrációinak szervezésében részt vevő aktivista jelezte, 

a meghirdetés előtt nem keresték meg őket és nem is állapodtak meg, hogy közös tüntetés szerveződik.

Úgy tudjuk, a december 16-i rendezvényt egy maréknyi gimnazista, a Gyetvai Viktor vezette Szabad Oktatást közösség találta ki, ahhoz egyelőre hivatalosan nem csatlakoztak az előző időszak ezres-tízezres megmozdulásainak szervezői, mivel rendes egyeztetés sem volt róla.

Mondjuk az esemény leírása tényleg csak arról szól, hogy szeretnének egy közös tüntetést.

Ettől egyelőre viszont még messze vagyunk, az internetadó elleni tiltakozás vezetőjével, Gulyás Balázzsal ugyanis információink szerint csak azt beszélték meg, hogy az segít az interneten népszerűsíteni a rendezvényt. A Vida Ildikó és a NAV elleni tüntetés szervezőjével, Vágó Gáborral sem konzultált előzetesen a Szabad Oktatás az akciójukról. 

Legalább jó tudni, hogy nem csak mi veszítettük el a fonalat, ki kicsoda, ki kivel van és éppen miért akar demonstrálni. Decemberben egyébként egy korábbi időpontban is lesz tüntetés, mégpedig a jövő héten, december 4-én a Kossuth téren. Ezt a Vágó Gábor-féle 1000 milliárdan a tisztességes adózásért Facebook-csoport kezdeményezte. Vágó az Indexnek elmondta, azért a 16-i demonstrációt is támogatni fogják.