Komoly gond lehet a földpályázati rendszerrel

2014.12.05. 06:40

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) vizsgálatot végzett a Hortobágyi Nemzeti Park földbérletpályázatainak ügyében. Állítólag arra jutottak, hogy

a pályázatok 28 százalékát nem lett volna szabad megkötni, közel 40 esetben pedig valótlan adatokkal pályáztak.

Ezt Harangozó Gábor MSZP-s képviselő, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának alelnöke mondta a Népszavának, amit az MTI idéz. A szocialista politikus kiemelte, hogy 428 pályázatból 80-nál a gazdasági terv szubjektív pontszámaival nyert a pályázó.

"A Kehi elküldte a kormánynak a jelentést és a javaslatait arról, milyen változtatásokra lenne szükség. Ennek eddig semmilyen érdemi következménye nem volt, ezért a jövő héten a Kehi-vizsgálat ügyében több kezdeményezést is teszünk Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével, akivel együtt néztük át a dokumentumokat" – mondta Harangozó .