Bernát, Felícia
12 °C
25 °C

A denevérek megszívták a panelfelújítást

2014.12.08. 18:48
Különleges denevérodúkat helyeztek ki Szolnok lakótelepi városrészébe, a három mesterséges odú akár ötszáz denevért is be tud fogadni.

Az akció kezdeményezője egy fiatal szolnoki természetvédelmi és tájgazdálkodási mérnök, Lenner Ádám, aki az odúknak helyet biztosító Széchényi István Gimnázium biológia szakán érettségizett.

denever-odu
Fotó: ecolounge.hu

Lenner Ádám az MTI-nek elmondta, hogy mesterséges denevérodúkra azért van szükség, mert az emberi tevékenység nyomán egyre szűkül e különleges emlősök élettere. Az öreg erdőségek, odúk, háborítatlan búvóhelyek fogyatkozásával a denevérek egyre inkább beszorulnak a lakott területekre, ahol évtizedekig megfelelő búvóhelyet jelentettek nekik a panelházak hézagai, repedései. Ám az épületek néhány éve nagy ütemben zajló szigetelésével jobb esetben csak a szálláslehetőségük szűnik meg, rosszabb esetbe azonban élve befalazzák őket.

Így volt ez a nemrégiben felújított gimnázium esetében is: a szigetelés miatt az épület réseiben addig meghúzódó denevérek elvesztették nappali pihenőhelyüket. Az iskola az odúk kihelyezésére alkalmas falfelület mellett néhány vállalkozó szellemű rajzszakos diák és az őket irányító pedagógus munkájával is hozzájárult a projekthez. A denevérszállások külső részét figyelemfelkeltő festmények díszítik, de a denevéreket nem fogják zavarni a fa tónusához hasonló színű alkotások.

Lenner Ádám keresi a folytatás lehetőségét, akár a Tisza-parti megyeszékhelyen, akár az ország más területein. Hangsúlyozta, hogy a denevérek száma országosan jelentős csökkenést mutat, sok helyről mára teljesen eltűntek ezek az állatok. A szolnoki Széchenyi lakótelepen például az 1980-as években 8-10 ezerre becsülték populációjukat, amely mára megfeleződött – emlékeztetett.

A most kihelyezett odúkat a denevérek elsősorban nyári szállásként fogják használni, így várhatóan az első egyedek jövő tavasszal veszik birtokba. S mivel a törpedenevérek a megfigyelések szerint egyetlen éjszaka alatt képesek 3500 szúnyogot elkapni, a három mesterséges szállás lakói havonta akár 40 millió szúnyogot, illetve más, hasonló méretű rovart is elfogyaszthatnak a környéken.