Kifejezetten jó ötletnek tartja a Fidesz a drogtesztet

2014.12.08. 13:45

Órákig ülésezett hétfő délelőtt a Fidesz parlamenti frakciója, amely Kocsis Máté drogtesztről szóló javaslatával foglalkozott elsősorban. Kocsis Máté azt javasolta péntek este a Facebookon, hogy a kormánypártok írjanak elő évente kötelező drogtesztet a 12–18 évesek, a politikusok és az újságírók számára.

Rogán Antal frakcióvezető azzal a hírrel érkezett a sajtótájékoztatóra, hogy bár a frakcióülésen többen az ellenvéleményüket fejezték ki, az ötletet

frakció túlnyomó többsége kifejezetten jó ötletnek tartja.

Rogán Antal a személyes véleményét is elárulta. Szerinte a drogteszt a szervezett bűnözés és a drogfogyasztás emelkedése elleni harc egyik legfontosabb eszköze, így ő is támogatja a bevezetését. A frakció meg is bízta Gulyás Gergelyt, hogy január végéig dolgozza ki a javaslat részleteit.

Az ülésen tehát alaposan nem dolgozták ki és döntötték el a fideszesek, miből is állna a drogteszt. Rogán szerint azonban néhány alapelvet lefektettek. Eszerint a legfontosabb a gyerekek védelme, így a tinédzsereknél mindenképp szeretnék bevezetni. Itt fontos, hogy nem lehet jogkövetkezménye, ha valaki megbukik a teszten, és az eredményről kizárólag a szülők értesülnek majd. Ők is dönthetnek a következményekről. Rogán szerint még nem dőlt el az sem, hogy minden gyereken kötelezőne elvégzik-e a tesztet, vagy csak azokat, akinél a szülők ezt engedélyezik.

Arról, hogy a gyerekeken túl milyen csoportokat érint még a kötelezettség, a Gulyás által kidolgozott javaslat alapján döntenek.

Rogán szondát fújt

Rogán Antal sajtótájékoztatója előtt egy szokatlan közjáték is lezajlott. A PM-es Szabó Tímea egy alkoholszondát dugott Rogán szájához, aki megfújta a szondát. Szabó csalódottan állapította meg, hogy 

ezúttal negatív.

A PM amúgy „eszement javaslatnak” tartja a drogtesztet.

Az Együtt is felháborítónak tartja a javaslatot, és "elutasítja a rendőrállamot és a kötelező drogtesztet". A párt Rogán sajtótájékoztatójára úgy reagált, hogy "követeljük, hogy ne ötletszerűen beterjesztett javaslatokban merüljön ki a kormányzati drogpolitika, hanem dolgozzanak ki új drogstratégiát, és induljon társadalmi párbeszéd ez ügyben".

A Jobbik szintén nem ért egyet a drogteszt előírásával. Novák Előd, a Jobbik alelnöke a sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a drogprevencióra jövőre kevesebb mint 300 millió forintot szán a kormány, miközben szerinte Kocsis javaslata nagyjából 4 milliárdos tétel lehet. 

Novák azt is mondta, hogy a Jobbik szerint a drognál sokkal nagyobb veszély a politikusok számára a parlamenti alkoholizálás. Szerinte példátlan, hogy a parlamenti büfében alkoholt lehet kapni, szerinte a képviselők egy része él is vele, és emlékeztetett arra, hogy Kövér László házelnök lesöpri mindig az asztalról, ha a Jobbik ezt be akarja tiltani.