Kövér: Nem haszontalan az urizálós intelem

2014.12.14. 08:11

Évértékelő nyilatkozatot adott az MTI-nek Kövér László, az országgyűlés elnöke. Az egyik téma az amerikai-magyar kapcsolatok voltak. Erről Kövér azt mondta: akkor javíthatók, ha az Egyesült Államok változtat barátságtalan magatartásán. "Nem a mi kezünkben van a kulcs a kétoldalú viszony normalizálásához" - fogalmazott.

Kövér szerint az amerikaiak geopolitikai játszmáikban a magyarokat, a cseheket, a románokat a szlovákokat is eszközként használják, és a helyzet még annál is rosszabb, mint amilyennek látszik. Szerinte az amerikai külügyi döntéshozatal apparátusának középszintjén nagyon régóta vannak ellenségei Magyarországnak és a Fidesznek, a döntéshozók meg az apparátusban bízva, az ő véleményüket sajátjukká téve kommunikálnak.

"Talán a hangvétel most szokatlanabb, irracionálisabb, mint korábban volt. El tudjuk viselni a szeretetlenséget, de szövetségesként legalább a korrekt álláspontra igényt tartunk Amerikától" - mondta Kövér, aki nemrég tiltakozásul levelet küldött az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa elnökének.

Pánikra semmi ok

Az MTI kérdezte a kormánypártok népszerűségvesztéséről is. Ezt figyelmeztető jelnek nevezte, amellyel foglalkozni kell, de szerinte "pánikra semmi ok", mert törvényszerű a közvélemény ciklikus változása. Szerinte a közvélemény-kutatások adatai két választás között "vajmi keveset használhatók", ezeket a számokat csak a választás előtti évben szabad komolyabban értékelni.

Az okot Kövér abban látja, hogy elmúlt a kampány, amelyben a Fidesz-KDNP pártszövetség folyamatosan fenn tudta tartani a kommunikációs kezdeményező pozícióját, most nagyobb teret kapnak az ellenzéki erők. Kövér azt is elismerte azért, hogy a kormányzati munkában követtek el elkerülhető hibákat és hoztak népszerűtlen, de szükségszerű döntéseket.

Kövér azt mondta, ő inkább befelé, személyesen az érintetteknek szereti elmondani a véleményét, de azért megjegyezte: nem volt haszontalan Pokorni Zoltán önkorlátozásra intő,az urizálást elutasító megszólalása, mert érzékeltette a párttal szimpatizáló, de a népszerűségvesztés miatt riadalmat érzőkkel, hogy

nem vesztettük el teljesen az eszünket és a talajt a lábunk alól.

Kövér szerint azért érdemes lenne arról is higgadtan, nyugodtan beszélni, miért ítéli meg úgy a közvélemény, hogy tehetőssé lenni eleve csak tisztességtelenül lehet. "Vetem fel ezt úgy, hogy politikus létemre nem tartozom azon kisebbségbe, amely vagyonokat halmozott fel" - mondta.

Kövért megkérdezték arról is, mi lesz, ha a Fidesz a veszprémi időközi választások után elveszíti kétharmados többségét. Ő erre kijelentette: "semmi nem lesz, legfeljebb nagy csinnadratta, tűzijáték, petárdadurrogtatás és az amerikai ügyvivő a demokrácia győzelméről fog beszélni. Aztán a karaván megy tovább, merthogy

a kétharmadnak ebben a parlamenti ciklusban semmilyen jelentősége nincsen.

De azért azzal folytatta, hogy persze komolyan veszik a veszprémi választást, a kétharmados többség pedig kényelmet biztosít a kormányzó erőknek, így tudnak baj esetén "mindenféle elvtelen kompromisszum megkötése nélkül, meggyőződésük szerint".