Ez a poszt a következő Percről percre része:

A jövő évi büdzsé dőlhet el ma

A 2015-ös költségvetésről és a médiapiaci törvények módosításáról is dönthetnek hétfőn a parlamentben, kedden pedig a vasárnapi zárva tartást szavazhatják meg. A mai munkát mindenesetre tüntetők gyűrűjében kezdi meg a tisztelt ház, a parlament garázsát már reggel blokád alá vonták a demonstrálók. Parlament percről percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hétfőn és kedden is összeül a parlament. Lesz téma bőven. Ma dönthetnek a jövő évi költségvetésről és az azt megalapozó törvényekről, a közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó törvények módosításáról, a központi címregiszter létrehozásával összefüggő javaslatról, a nemzetközi fejlesztési együttműködésről és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtásról szóló indítványról.  

    És módosíthatják a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges törvényeket, a nemzetbiztonsági ellenőrzés szabályait, a honvédek jogállási törvényét, a szociális ellátásokról szóló törvényt. Emellett pénzügyi tárgyú jogszabályokat is megváltoztathatnak a betétbiztosítással és a pénzügyi közvetítőrendszerrel kapcsolatosan.

  • Lázár János azt szeretné, ha egységes kormányhivatali rendszer jönne létre. Erről is lesz majd vita. 

  • Na, ez az, amiről valószínűleg csak kedden fognak szavazni a képviselők. A Fidesz ugye támogatja, úgyhogy borítékolható az eredmény. 

  • Már javában folyik az ülés. Most Ikotity István (LMP) arról beszél, hogy a kormány hagyja szétesni az egészségügyet. Példának az egri Markhot Ferenc kórházat említi, ahol nemrég több orvos is felmondott. Ikotity szerint a kormány nem foglalkozik a széteső egészségüggyel. Az egészségügynek szerinte plusz forrásokra lenne szüksége. 

  • Rétvári Bence reagál. Az államtitkár szerint 6 százalékkal több pénzt fordítanak a jövő évi költségvetésben az egészségügyre. 

  • Tóbiás József felszólalásának a címe az, hogy "Beszéljünk az igazságról". Az Orbán-rendszerről beszél, ami szerinte már nem reped, hanem bomlik. "A rendszer belülről bomlik" - mondta. Ez szerinte abban nyilvánul meg, hogy nem is hallja meg a kormány, mit gondol a nép. Az MSZP-s politikus azt mondta, ideje lenne intenzíven kormányozni. Szerinte messze vagyunk már a Nyugattól és egyre inkább elszigetelődünk. A költségvetésről nem akar beszélni, szerinte annak nincs is értelme, annyi a szegény ember. Nem is akarja azt megszavazni és erre kéri a többi képviselőt is.

  • Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azzal vág vissza, hogy az MSZP nem képes megérteni a valós folyamatokat, ezért változnia kell, ahogy azt a hétvégi MSZP-s rendezvényen a szocialisták is mondták. Varga azokat az önkritikus mondatokat idézi fel, amiket az MSZP-s rendezvényen mondtak a szocialisták, a miniszter ezekkel a gondolatokkal teljesen egyetért. Varga szerint egyébként az elmúlt 3 hónapban a magyar költségvetésnek többlete volt, úgyhogy nem igaz, amit Tóbiás állít. A gazdaság Varga szerint stabil, a hiány 3 százalék alatti. 

  • Volner János (Jobbik) arról beszél, hogy a Fidesz a haveroknak oszt lapot. A rablópolitika szerinte nagyon durván kontraszelektálja a gazdaságot, és ez rontja a versenyképességet. A rablókapitalizmus hamis ideálja szerinte az, hogy nem kell gondolkodni, az állam majd megoldja azt helyettük.  

  • Varga Mihány reagál Volnerre. A miniszter szerint csak arról van szó, hogy a Fidesz gazdasági érdekeket sértett a közbeszerzésekkel és emiatt támadják őket a haverokkal. Pedig a magyar vállalatokat előnybe kell hozni. A sértettek szerinte a multik, Volner pedig a multikat védi.

    Brilliáns logika.

  • Tudjuk, hogy a 2006-ban a szocialisták egy megnyert választás után milyen költségvetést nyújtottak be, és milyet 2010-re, emelkedett szólásra Rogán Antal. A szocialisták a választások előtt lecsökentették 5 százalékkal az áfát, aztán gyorsan vissza is emelték. És így játszottak más adókkal is, vagy az önkormányzatok támogatásával. 2010-re egyhvai nyugdíjat és egyhavi bért vettek el mindenkitől, leállították a lakásépítési támogatásokat, kivezették a gáz- és távhőtámogatásokat. Csökkentették a BKV támoigatását. Na ennyire hitelesek a mai MSZP-s kritikák, mondja Rogán.  

  • Vissza a jelenbe: Rogán Antal 85 százalékban az MSZP 2006-2010 közötti tetteivel foglalkozó felszólalására Varga MIhály miniszter válaszol. Sorolja a 2015-ös költségvetés pozitív részeit: a tankönyvtámogatást, a kórházi adósság csökkentését, a családi adókedvezmény kiterjesztését, a nyugdíjak értékének megtartását,  a rendvédelmi dolgozók vagy a pedagógusok béremelését, a gazdaságfejlesztésre menő forrásokat.

    Ez a költségvetés nem a létező világok legjobbik költségvetése, de a lehetőségeinkkel tisztában van, a pénzügyi fegyelmet megtartja, a hiányt csökkenteni fogja, a jó intzézkedéseket pedig folytatja.

  • A napirendi javaslatok után a költségvetéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitái következnek.

  • Ezt itt olvashatja .pdf-ben. 

  • Alkalmatlan időpontban előző este kiküldött előterjesztéseket kellett megtárgyalni. Az egész folyamatot a zűrzavar jellemezte. Követhetetlen módon  majd rosszul megszövegezve nyújtotta be a kormány a javaslatát úgy, hogy amit csütörtökön elfogadtak, már pénteklen javítani kellett, a szocialista Tukacs István a kisebbségi véleményét ismerteti a törvényalkotási bizottságból. 

  • A bizottságban vita alakult ki arról, hogy annak idején hova is került a magánnyugdíjpénztáraktól elvont 3000 milliárd forint, mondja Tukacs István (MSZP)   Erről a képviselőknek  nem voltak részletes információi, az alap működésénél pedig eljárásjogi anomáliák voltak: például az alap kezelésével megbíztak valakiket, de közben megindult az alap eszközeinek értékesítése. 

  • A nyugdíjreform és adósságcsökkentő alap megszüntetésére azért van szükség, mert a forrrásokat elosztották. Ez a pénz az államadósságot csökentette, ez nyilvános dokumentumokban elérhető, mondja Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár. Az alap egészének működését áttekintő záróbeszámolót 60 napon belül elkészítik és ezt közzéteszik. 

  • - mondja Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), aki a népjóléti bizottság véleményét foglalja össze. A képviselő szerint a háromnapi étkezés nem elég, mert mi lesz ezekkel a gyerekekkel nyáron, és még mindig hiányzik 25 ezer óvodai férőhely. 

  • ha egy benyújtott javaslathoz képest Varga Mihály még átírja az adótörvényeket? Mindig újabb és újabb ötletek jönnek, itt van például az M0-ásra kivetett útdíj, panaszkodik az MSZP-s Burány Sándor.

  • Útlezárások vannak, tüntetések vannak, ez a költségvetés fogadtatása, mondja Szelényi Zsuzsanna (Együtt-PM). Öt nagy disznóság van, mondja, de végül nem jut ideje mindegyiket elmondani. Ez az öt disznóság tehát a következő három: 

    1. A Fidesz mindenre sajnálja a pénzt, csak az államra nem (Várba költözés, helyettes államtitkárok tömkelege)
    2. Gátlástalan adózatás: 15 új adó van vagy ennyi emelnek meg. 
    3. A költségvetés a szegényeket bünteti
  • Egy saláta van előttünk, amit a kormány még tovább módosítgatott. Nem lehet tudni, milyen vagyonelemek értékkesítéséből vár további 160 milliárd forintot, vagy az e-útdíjból miért várnak most 10 milliárddal többet, mondja a jobbikos Z. Kárpát Dániel. Jövőre 130 milliárdos adóemelésről beszélünk, amit 27 változás alapoz meg. Ezek közül 5 kedvező a magyar családoknak, 22 viszont hátrányosan érinti őket. Az a szempont, hogy a bevételi oldal bármi áron emelkedjen, azaz a mutatószámok jók legyenek, de ettől nem lesz jobb a gazdaságnak, nem lesz több munkahely, mondja a jobbikos politikus. Vállalhatatlan, tarthatatlan és nem is méltó a családok boldogulását hangoztató kormányhoz. 

  • Összehajigáltak mindent ebben a költségvetésben, foglalja össze az LMP-s Szél Bernadett. Az első verzió "erős kezdés" volt, egy tolvonással eltörölték volna a közpénzekre vonatkozó alapvető átláthatósági szabályokat. Ezek végül - ugyan persze nem az LMP javaslatára -, de kikerültek a törvényekből. A pártokkal együttműködő társadalmi szervezetek azért még ezután is pályázhatnak közpénzekre: nem tudni, kiket lehet így majd kistafírozni. Szél Bernadett is disznóságól beszél, amikor a pedagógusok fizetését el akarják választani a minimálbértől.  A segélyek megszüntetése és az önkormányzatokra hárítása súlyos problémákat okoz majd, hívja fel a figyelmet. 

  • A magányugdíjpénztári pénzekre tér még vissza Korózs Lajos (MSZP). A 2010. december 22-én felállított alap úgy kezdte meg a működését, hogy az alap szabályait csak a következő év márciusában fogadták el. Egy piaci szereplővel 512 milliárdos letétkezelői szolgáltatási szerződést kötöttek, amikor még erre sem voltak szabályok. 

  • Az útdíjat ért bírálatokra Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár azt mondta: a használó fizet elvet követik, nem értik mi ezzel a baj, ezt tervezték a korábbi kormányok is. A magánnyugdíjpénztárak megszüntetése kapcsán nincs szó elkobzásról, az állami rendszerbe visszalépésről a tagok maguk döntöttek. Egyéni nyugdíjszámlák igenis vannak, a Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság nyilvántartja, ki mennyit fizetett be.  A nyugdíjreform és adósságcsökkentő alap pénzének felhasználása jól nyomon követhető a nyilvános beszámolókban.

    fotó (2)
    Fotó: Ajpek Orsi
  • Most a dohánytermék-kiskereskedelem integrált ellátásához szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatokat ismerteti Selmczi Gabriella.

  • Azt is meghatároznák, hány cigarettát kell az elrettentő felirattal kifelé fordítva a trafikokban, de a lényeg nem ez, mondje el a bizottság kisebbségi véleményét a jobbikos Szilágyi György. Államosítják a dohánynagykereskedelmet. A dohánynagykereskedő az állam lehet vagy ezt koncesszióba adhatja egy piaci szereplőnek, amelyet teljesen monopolhelyzetbe hoznak. Munkahelyek szűnhetnek meg. Kisebb importőrök eltűnnek, amelyek egy bizonyos termékkört forgalmaztak, aminek következtében megint nőni fog a feketekereskedelem. 

  • Nemkívánatos piaci jelenségek miatt kell szabályozni a dohánytermékek beszerzését, áll elő a magyarázattal Völner Pál (Fidesz). A nemzeti dohányboltok csak ellenőrzött forrásból szerezhetik be a termékeket. A dohánykiskereskedelmi ellátó versenysemlegesen fogja ellátni feladatát. A trafikok így nem lesznek kiszolgáltatva a dohánynagykererteskedőknek. 

  • Nehogy már a fideszes kiskereskedők valakinek ki legyenek szolgáltatva, értelmezte a javaslatot az MSZP-s Józsa Imre., aki szerint ehhez pedig fel is emelték az árrést a majdani állami ellátónak. A szabályozás dobozonként további 130 forintos áremelkedést fog eredményezni. A javaslat nem segíti a feketekereskedelem elleni harcot, pedig ez már most is 15 százalékos szintet érhet el, ami 30-40 milliárd kiesés a költségvetésben. A koncessziót hivatalosan nyilvánosan kell meghirdetni, de a nyilvános pályázat mellőzhető a "megbízható" pályázónál. Józsa szerint ez több mint röhejes, ez már tragikus. 

  • lopásról - az LMP-s Schiffer András szerint ez a javaslat a lenyúlásról szól, a mű zenéjét szerezte a Habony-művek Selmeczi Gabriella közreműködésével, mert ez megint a régi zene. Egészségvédelmi célja ennek a javaslatnak nincs. Tökéletesen felesleges logisztikai vállalkozást iktatnak be a nagykereskedők és a trafikok közé. Ez kizárólag a fideszes haverok érdekét szolgálja, nem a kis- és közepes vállalkozásokét.  

  • Ennyi furgont még nem látott a rakpart
  • A trafikokról és dohányzásról szóló most napirenden lévő törvényekben egy lényeg van, a kedvezményezett, mondja a pécsi Szakács László. Vajon miért nem monopólium az, ha egy törvényben az szerepel, hogy az eddigi több nagykereskedő helyett csak egy nagykereskedő szállíthat? Emiatt Pécsen is munkahelyek szűnhetnek majd meg.