Nyomozás a szombathelyi telefonlistás ügyben

2014.12.15. 14:56
Nyomozást rendelt el a rendőrség a szombathelyi telefonlistás ügyben - válaszolta az MTI érdeklődésére hétfőn a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A gyanú szerint az önkormányzat jegyzője le akarta kérni beosztottjai mobiltelefonjának forgalmi listáját, de belebukott.

A szombathelyi közgyűlés november 24-ei ülésén Czeglédy Csaba frakcióvezető (Éljen Szombathely - MSZP - DK - Együtt) azt hozta nyilvánosságra, hogy Gaál Róbert jegyző utasítására az önkormányzat egyik alkalmazottja a városháza harminc dolgozója - köztük az összes osztályvezető - szolgálati mobiltelefonjának forgalmi listáját megpróbálta kikérni a szolgáltatótól. Ez az ellenzék szerint személyiségi jogokat és levéltitkot is sérthetett.

A közgyűlésen a jegyző nem vett részt, mert szabadságon volt, két nappal később pedig benyújtotta lemondását, amelyet a polgármester elfogadott.

Az ügyben Gaál Róbert főnöke, Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere tett feljelentést, és ennek nyomán döntött úgy a rendőrség, hogy nyomozást indít. 

A feljelentést önkormányzati belső vizsgálat előzte meg, amelyet azért indítottak, mert több városházi hivatalnok, köztük az összes osztályvezető mobiltelefon-forgalmának adatait kísérelték meg lekérni a szolgáltatótól. A szolgáltató nem adta ki a kért adatokat - közöttük a kimenő és bejövő hívásokat és az sms-eket is tartalmazó listát -, hanem értesítette az önkormányzatot.

Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője korábbi közleményében azt írta: Puskás Tivadar polgármester november 20-án szerzett tudomást a történtekről, azonnal leállíttatta az adatkérést és belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.