Natália
1 °C
7 °C

Államosítják a gólyatáborokat is a sorozatos botrányok után

DCIKA20050901012
2014.12.18. 16:59 Módosítva: 2014-12-18 17:25:36

A botrányok után – az Index pár napja írt a harmadik olyan esetről, amikor egy gólyatáborban erőszakoltak meg egy lányt – jövőre már nem külső cégek, hanem az egyetemek saját vállalkozásai szervezik a gólyatáborokat, és tisztázzák a felelősségi köröket. Palkovics László felsőoktatási államtitkár a Magyar Nemzetnek azt mondta: várhatóan már februárban megszavazzák azokat a módosításokat, amelyek rendezik a hallgatói önkormányzatok (HÖK) felelősségvállalását és az egyetemi, főiskolai rendezvények szervezését.

A HÖK-öket összefogó Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetségén (HÖOK) belül több munkacsoport alakult, amik más ügyek mellett az egyetemi rendezvényszervezés mostani gyakorlatát és az átalakítás lehetséges irányait is elemzik. „Áttekintjük a rendezvényszervezés területét, azon belül a gólyatáborok szervezését is. Foglalkozunk a felelősségi körök kérdésével, a minőségbiztosítással és egy külön blokkban egy etikai charta kidolgozása is folyik" – mondta az Indexnek Gulyás Tibor, aki januártól lép hivatalba a HÖOK új elnökeként.

A hallgatói önkormányzatok természetesen megmaradnak, sőt részt is fognak venni a gólyatáborok szervezésében, hangsúlyozta Gulyás. Felülről ezután sem fognak beleszólni abba, hogy ki és hogyan szervezze meg a gólyatáborát, csak azt szeretnék, hogy az egyetemek egységes elvek és világos felelősségi viszonyok mellett tegyék ezt.

Ehhez felhasználják az oktatási biztos most készülő jelentésének anyagát is. Aáry-Tamás Lajos az egyetemek gólyatáborairól tett fel kérdéseket több intézménynek, és ezeket a válaszokat összesíti éppen.

A gólyatábori botrányok után vált igazán éles kérdéssé az, hogy ki és milyen szinten vonható felelősségre az ott történtek miatt. Nagyobb rendezvényeket, koncerteket, bálokat, gólyatáborokat ma a hallgatói önkormányzat (HÖK) kezdeményezésére általában külső cégek szervezik meg az egyetemeknek. Ez érthető, hiszen a HÖK-nek nincs engedélye szeszesitalt árusítani, vagy egy többszáz fős sátrat építeni. Ezekkel a cégekkel azonban a HÖK nem tud szerződni, mivel nem jogi személy. A szerződéseket tehát a rektor vagy a gazdasági vezető, mostantól a kancellár írja alá. 

Probléma esetén a HÖK papíron semmiért nem felelős, nem is lehet elővenni, csak a cég vezetőjét vagy éppen a rektort.

Körösparti Péter, a HÖOK leköszönő elnöke szerint a szabályozás abba az irányba halad, hogy a jövőben az egyetemek saját rendezvényszervező cége szervezze a gólyatáborokat és más eseményeket. Ha ezeknek a cégeknek az egyetem lenne a tulajdonosa, akkor Körösparti szerint a felelősségi viszonyok is sokkal egyértelműbbek lennének, és a felelősség is ott jelentkezne, ahol a döntések születnek.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?