Valér
-2 °C
0 °C

Gömbös Gyula már nem díszpolgár Szegeden

2014.12.19. 13:11

Megfosztotta szegedi díszpolgári címétől Gömbös Gyulát a város közgyűlése pénteken. Tóth Károly, a döntést kezdeményező szocialista önkormányzati képviselő a vita során emlékeztetett arra, hogy 2011 tavaszán – amikor a közgyűlés mások mellett Rákosi Mátyás elismerésének visszavonásáról döntött - már hasonló javaslatot tett, de az akkor nem kapta meg a többséget, tudósít az MTI. A politikus szerint a holokauszt emlékévben a szegedi közgyűlés tagjainak erkölcsi kötelezettsége az 1935-ben odaítélt elismerés visszavonása.

A Délmagyar szerint a közgyűlés egy tartózkodással és egy ellenszavazattal fogadta el az előterjesztést. A lap tudósításából nem derül ki, hogy ki tartózkodott, nemmel Tóth Péter jobbikos képviselő szavazott. Tóth a vitában azt mondta, hogy a történelmi kérdések megítélése a történészek feladata. Tóth szerint az ország egykor legitim megválasztott miniszterelnöke, aki 1936-ban elhunyt, nem tehető felelőssé az évekkel később, a vészkorszak idején történtekért.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!