Habony Árpádot sejtik Kövér László betámadása mögött a Fideszben

2014.12.19. 11:24 Módosítva: 2014.12.19. 11:31
Nem is a partvonalra szorult Pokorni Zoltán, hanem a még mindig a párt erős emberének számító Kövér László „betámadása″ az igazán érdekes Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi interjújában. A Fideszben a Kövérrel rossz viszonyban lévő Orbán-főtanácsadót, Habony Árpádot sejtik a háttérben.

Jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki.

– ilyen és hasonló kijelentésekkel üzent Lázár János a Figyelőnek adott interjújában Pokorni Zoltánnak és Kövér Lászlónak, akikről azt is mondta, nem állítja, hogy ők szivárogtatták ki a fiatalabb generációhoz tartozó fideszesek vagyonosodási ügyeit, de a nyilvánosság előtti kritikájuk egy „politikai akció része". Pokorni Zoltán szinte azonnal válaszolt is – nem úgy Kövér László, pedig az ő „betámadása″ sokkal érdekesebb, hiszen a Fidesz választmányi elnökének komoly befolyása van párton belül.

Pokorni Zoltán 2010 óta végig parkolópályán volt, és érezni lehetett, hogy Orbán Viktor elengedte a kezét. Nem válhatott belőle ismét oktatási tárcavezető, és bár a miniszterelnök hagyta, hogy szabadon vitatkozzon Hoffmann Rózsával, ő maga soha nem szavazott Pokorni álláspontja mellett. Pokorni végül a bizalomhiányos légkör miatt úgy döntött, a kevésbé problémás XII. kerületi polgármesterséget választja. Ezzel gyakorlatilag visszavonult a Fidesz első vonalából: szervezeti értelemben lényegében veszélytelen figurának számít, nincsenek emberei, végképp nincs saját tábora, melytől a Fidesz elnökének tartania kellene.

Kövér László azonban választmányi elnökként és házelnökként továbbra is nagyágyú maradt: a pártban is befolyásos, országszerte jól ismeri a helyi szervezeteket, és komoly tekintélye van a Fideszben. Lázárral Jánossal a múlt heti MTI-interjúja előtt, amelyben nyíltan támogatta Pokorni álláspontját, nem volt ismert konfliktusa:

Nem volt haszontalan Pokorni Zoltán önkorlátozásra intő, az urizálást elutasító megszólalása, mert érzékeltette a párttal szimpatizáló, de a népszerűségvesztés miatt riadalmat érzőkkel, hogy nem vesztettük el teljesen az eszünket és a talajt a lábunk alól.

Kövér ebben az interjúban arra is kitért, érdemes lenne arról is higgadtan beszélni, miért ítéli meg úgy a közvélemény, hogy tehetőssé lenni eleve csak tisztességtelenül lehet. Azt is megjegyezte, hogy ő maga nem tartozik a vagyonfelhalmozó politikusok közé.

Orbán Viktornak rendszeresen vannak vitái a Fidesz-elnökségben, többek között Kövér Lászlóval, de ezek a viták információink szerint eddig mindig konkrét ügyekhez kötődtek. Kövér ráadásul közismerten lojális egykori szakkollégiumi társához, és soha nem vonta kétségbe Orbán elsőségét. Ugyanakkor 2010-ben mégis úgy tűnt, mintha szándékosan bizonytalanságban tartotta volna őt az akkor frissen megválasztott miniszterelnök, miután a többiekhez képest későn mondta meg neki, milyen pozícióra számíthat.

Kövérnek a Lázár által fiatal generációsnak mondott társaság tagjai közül egyedül a tőle alkatilag és minden egyéb szempontból távol álló Habony Árpáddal való konfliktusa ismert, akivel szemben régóta igen erős ellenérzéseket táplál. Az urizálásuk, luxuséletvitelük miatt bírált figurák között pedig az utóbbi hetekben előkelő helyen szerepelt a Gucci táskás, terepjárós, bodyguardos Habony. 

A Fideszen belül többen úgy gondolják, Habony Árpád bosszújának köszönhető, hogy Kövér is a háborús ellenoldalra került, és Lázár őt is betámadta.

Lázár János pedig a fideszes „politikai veteránokat" célzó szavait, ahogy tegnapi cikkünkben már megírtuk, nem valamiféle magánakcióként, hanem Orbán Viktorral egyeztetve mondta.

Kövér László forrásaink szerint már hosszú évek óta kifejezetten utálja Habonyt, régebben meg is próbálta eltávolíttatni Orbán Viktor környezetéből. Úgy gondolta, túl nagy és káros befolyása van a pártelnökre, ráadásul Habony vissza is él ezzel a befolyással a többi fideszes vezető rovására. Az ellentét odáig fajult, hogy állítólag nem is köszönnek egymásnak, sőt, Habony inkább kényszerűen ott is szokta hagyni a társaságot, amikor megjelenik a házelnök.