Diána
12 °C
27 °C

Kövér: Amiről Lázár beszél, az nincs

2014.12.22. 21:05

Kövér László figyelmeztetésnek érzi, amit Lázár János a Figyelőnek adott interjújában Pokorni Zoltánnal és vele kapcsolatban mondott. Mint ismert, Lázár azt üzente a két politikus nevét említve, hogy "jól gondolja meg egy politikai veterán, akár személyes sértődöttségből, akár politikai megfontolásból, hogy bennünket milyen mértékben gyöngít meg, mert azzal saját magát gyöngíti vagy végzi ki".

A parlament és a Fidesz országos választmányának elnöke erről a HírTV Magyarország élőben című műsorában hétfő este azt mondta, ilyen formában ő is elmondhatná ugyanezt a fiatalabb generációknak, ha úgy érezné, hogy ez egy értelmes vita.

Nem vagyok hajlandó magamra venni, szerintem amiről Lázár beszél, az nincs. Most viszont azzal, hogy Lázár kimondta, közelebb jutottunk ahhoz, hogy ez létezzen

- mondta Kövér, és hozzátette: szeretné, hogy a párton belüli kommunikáció visszatérjen a régi mederbe és a párton belül maradjanak az esetleges konfliktusok.

Lehet olyan vagyonuk, amit a tehetségükkel szereztek meg

"Nem a villamos kerekei alól jövő mosoly van az arcomon, őszintén nevettem ezen" - mondta Kövér Lázár kijelentésére reagálva. Kövér azt mondta, túl vannak négy, embert próbáló esztendőn, és nagyon kemény munkát végeztek azok, akik a Fidesz politikáját komolyan meghatározták ebben az időszakban. "Pokorni Zoltán a XII. kerület polgármestereként és én házelnökként beszélünk azokról, akik nagyon keményen dolgoztak az utóbbi években, ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy ilyen stresszes helyzetben az ember könnyebben elveszti a fejét".

"Remélem, hogy  azzal, hogy kimondta, ez a feszültség most levezetődött Lázár Jánosban, és örülök, hogy éppen rajtunk vezetődik le, és nem máson. Számomra a lojalitás az egyik legfontosabb politikai erény, és az is lehet, hogy követtünk el hibákat.

Ugyanakkor Pokornit és engem sem az ártó szándék vezérelt, hanem egy olyan véleménynek adtunk hangot, ami a pártban létezik

- mondta Kövér utalva Pokorni urizálást kritizáló kijelentésére.

Kövér szerint ezért az ártatlanság vélelmére hivatkozva először meg kellett volna védenie az érintett fideszeseket. Azt is elmondta ugyanakkor, hogy szerinte van egy olyan poltikai realitás, hogy a szimpatizánsok úgy érzik, valami kezd megbicsaklani a Fideszben, ezért foglalkozni kell ennek az okával is.

"Én elhiszem, hogy ők tisztességesen gazdagodtak meg, de attól még, hogy nem követtek el semmit, a közvéleménynek még lehet, hogy nem tetszik az, amit képviselnek" - mondta az urizálásra utalva. Kövér szerint ugyanakkor el kell ismerni, hogy a rendszerváltás után 25 évvel lehet valakinek olyan vagyona, amit a tehetségével és az eszével szerzett meg.

Habony Árpád nem probléma

A Habony Árpáddal kapcsolatos kérdésre Kövér elmondta, Habony nem ad neki tanácsot, és nem is tekinti a személyét problémának. Ahogy Kövér fogalmazott:

Habony egy a tízmillió magyar közül. Az, hogy a fideszesek kérnek tőle tanácsot, az olyan, mint ha én a szomszédommal beszélgetnék politikáról.

A Fidesz támogatottságának visszazuhanása kapcsán azt mondta, minden ciklusban megfigyelhetőek hasonló visszaesések. "Szerintem ez nem nagyobb mértékű visszaesés, mint az eddigiek. És az sem mindegy, hogy épp népszerűbb vagy kevésbé népszerű törvényeket hozunk" - mondta Kövér.

A visszavont internetadót Kövér jó ötletnek nevezte, amelyet viszont nem sikerült jól kommunikálni. Az útdíjjal kapcsolatban azt mondta, ez a döntés szerinte az emberek többségének jó, mivel a megyei rendszer miatt a legtöbben jobban járnak az intézkedéssel. Arról is beszélt ugyanakkor, hogy Tarlós István javaslatával összhangban ki kell várni, hogy az intézkedés mennyire terheli meg Budapest közlekedését.

A kötelező drogteszttel kapcsolatban azt mondta, egyelőre nem tűnik sem szimpatikus ötletnek, sem célravezetőnek, és a megvalósítását is nagyon bonyolultnak látja. A vasárnapi zárva tartást viszont támogatja.