Halványabb volt az operaházi tüntetés második felvonása

HUS 3071
2015.01.02. 20:21 Módosítva: 2015.01.02. 20:24

2012. január 2-án több tízezren tüntettek az Operaháznál az új alaptörvény ellen, három évvel később jóval kisebb tömeg gyűlt össze ugyanitt. Tudósítóink becslése szerint néhány ezren vettek részt a MostMi nevű társadalmi kezdeményezés kormányellenes demonstrációján.

A Facebookon több mint 11 ezren ígértek biztos részvételt, a rossz idő sokakat elriaszthatott: esett az eső, és 1-2 fokot mértek pénteken este.

A tömeg vége a Liszt Ferenc tér és a Nagymező utca közötti szakasznál állt. Három éve a Liszt Ferenc tér egy része is megtelt.

A szervezők köre Várady Zsolthoz, az iWiW alapítójához kötődik, aki október óta aktív a közéletben. A felszólalók névsorát kedden tették közzé, nagyjából öt-tíz perc jutott mindenkinek.

Várady arról beszélt, hogy még nem gondolkodtak pártalapításon, de az elmúlt huszonöt év pártjait elutasítják. Öntudatos társadalmat akarnak, ehhez járul hozzá egy új weboldal elindításával.

Somody Bernadette, az Eötvös Károly Intézet igazgatója szerint a döntésekről csak utólag értesülünk. „Ha nem akarjuk, hogy az állam mondja meg, hogyan éljünk, és bele akarunk szólni a rólunk szóló döntésekbe, akkor újra meg alapítanunk a magyar köztársaságot” – tette hozzá.

Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája társalapítója párhuzamos beszédet mondott Csizi Zsolttal, a Város Mindenkié alapítójával. Ebből az derült ki, hogy Tessza jó körülmények között nőtt fel, Zsolt nem.

Vágó Gábor volt LMP-s képviselő azzal a jó hírrel érkezett, hogy a Fidesz rendszere bukásra van ítélve. Hogy ez a bukás holnap vagy 2018-ban vagy utána történik, azt nem lehet tudni. Nem elég szidni a rendszert, jobbat kell tudni felmutatni helyette, mondta.

Kálmán László azt szeretné, ha az lenne az általános, hogy a polgárok önszerveződő csoportjai működtetnék az iskolákat, az egészségügyi piacon több szereplő versengene. Szerinte nem lehet egyenlőségjelet tenni a Fidesz és a rendszerváltás utáni kormányok közé.

Madarász Csaba részvételidemokrácia-szakértő a részvételi demokrácia fontosságáról beszélt, Takács Bori, a MostMi-csoport egyik elindítója a felháborító igazságtalanságokat tette szóvá, majd meghirdette: egy hónap múlva, Angela Merkel német kancellár látogatására időzítve a Magyar Rádiónál tüntetnek újra.

A rendezvény végén volt egy kisebb lökdösődés. Az ATV élő közvetítésén úgy tűnt, néhány ellentüntető jelent meg egy „EU-NEM” feliratú zászlóval, a dulakodókat a rendőrök vezették el. 

Munkatársaink nem láttak pártzászlókat.