A fideszes belharc is előkerül a Fidesz-KDNP frakcióülésén

2015.01.03. 16:34

Február 11-e és 13-a között Mezőkövesden tartja a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportja azt a közös évadnyitó frakcióülést, ahol egyebek mellett az országvédelmi akciótervről is döntenek – értesült a Magyar Nemzet.

A lap frakció- és kormányközeli forrásoktól azt is megtudta, hogy a Rogán Antal frakcióvezető által előzetesen közöltekhez képest egyéb kiemelt témákat is napirendre vesznek majd. Ezek sorában a devizahitelek végleges elszámolását érintő és a forintosítással kapcsolatos kérdéseket is áttekintik. 

Rogán Antal évértékelő interjújában beszélt arról, hogy az évadnyitó tanácskozáson

  • országvédelmi akcióterv,
  • országfejlesztési koncepció
  • és egységes családtámogatási terv

megalkotására készülnek. 

A Fidesz frakcióvezetője ugyanis 2015 egyik fontos feladatának nevezte az úgynevezett országvédelmi akcióterv kidolgozását, mert szerinte a kormány és a parlament némileg védtelen a Magyarországot érő "külső támadásokkal" szemben. Téma lesz a rezsicsökkentés tartóssá tétele, vagyis a köztulajdonban lévő rezsiszolgáltató felállítása.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a várhatóan háromnapos tanácskozáson – akár a nem hivatalos program részeként – szóba kerülhetnek a Fidesz vezető politikusai közötti viták és azok kezelése is. Mint arról beszámoltunk, decemberben folyamatosan nyilvánosan üzengettek egymásnak fideszes vezetők. Pokorni Zoltán alelnök egyes fideszes társai "urizálását" ítélte el, mire Lázár János egy interjúban figyelmeztette Pokornit és a veterán politikusokat, hogy ezzel ártanak a pártnak. Kövér László és Lázár János között is zajlott az üzengetés.

A korábbi tanácskozások menetrendje alapján arra lehet számítani, hogy az első este várhatóan Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatja a kormánypártok országgyűlési képviselőit az elmúlt időszak kormányzati döntéseiről, illetve a tavaszi parlamenti ülésszak várható feladatairól. A második napon folytatódhatnak az előző éjjel megkezdett viták, míg a zárónap délelőttjén szakpolitikai egyeztetéseket tartanak. A frakciószövetség vezetői várhatóan ezután tájékoztatják majd a nyilvánosságot a tanácskozáson meghozott döntésekről.