Országos útzárat szerveznek a Facebookon

2015.01.04. 21:29

Március 1-től nemcsak egy napig tartó országos blokádot szervez Büki Zoltán, az Együtt-PM Nógrád megyei 2. számú választókerületének korábbi elnöke. Az ötlethez eddig több mint kétezren csatlakoztak. Büki azt írta, hogy addig tervezi az országos útzárat, amíg el nem érik a céljaikat, tehát a kormány visszavonja a január 1-től életbe lépő fizetős útdíjrendszert, valamint egy "demokratikus Magyarországot" is ki akarnak harcolni. 

Azért márciustól hirdette meg a demonstrációt, mert egy ilyen horderejű országos tiltakozás megszervezéséhez talán még két hónap is kevés, írta Büki, aki annyit tett hozzá még az Origónak, hogy egyeztetni kell a rendőrséggel, mobilvécéket kell szerezni, valamint élelem- és teautánpótlásról is gondoskodni kell. 

Büki és társai december 21-én már tüntettek az útdíjrendszer ellen: egy percre lezárták az M1-es és M7-es autópálya közös bevezető szakaszát. A civilben vállalkozóként dolgozó Büki szerint az jelzés volt a kormánynak, hogy készek bármikor újra megismételni az akciót. Büki azt is mondta a portálnak, hogy a taxisblokádnál nagyobb megmozdulásra készülnek.