Hétfő óta Kecskeméten működik a vidékfejlesztési államtitkárság

2015.01.07. 05:55

Január 5-én megindult a munka a Kecskemétre költöztetett vidékfejlesztési államtitkárságon, a 110 fős létszámból 64-en kezdtek el dolgozni, ám folyamatosan érkeznek az új munkatársak, írja a Népszabadság.

Böröczk Anita, az államtitkárság sajtószóvivője a lapnak elmondta, az államtitkárság korábbi dolgozóinak fele nem költözött Budapestről Kecskemétre, helyükre a környékről vettek fel "képzett, az agráriumban és a vidékfejlesztésben jártas fiatalokat". A szóvivő szerint februárban egészülhet ki a létszám teljesen.

Minisztériumi forrásunk árnyalta a képet. Állítása szerint túlzás az az állítás, hogy a dolgozók fele költözött volna Kecskemétre, a legtöbb költöző ember szeptemberben, újonnan felvett munkatárs volt, akiket már eleve úgy vettek fel, hogy majd Kecskeméten folytatják a munkát 2015-ben.

A jövő héten pedig nyilvános sajtóbejárást tartanak, ahol a Miniszterelnökséghez került vidékfejlesztési államtitkárság terveiről is beszélnek, írja a lap. A másik két tárca - a honvédelmi és a földművelésügyi - székesfehérvári és debreceni költözésével kapcsolatban a lapot úgy tájékoztatták, ez a kérdés most nem szerepel a napirenden.

2014 végén írtuk meg, hogy várhatóan 2015 elejétől már Kecskeméten működik a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár akkor arról beszélt, hogy ez a költözés azért fontos, mert így a vidék sorsáról nem a fővárosból, hanem vidéken dönthetnek. Elmondta, hogy a költözés bejelentése után az államtitkárság mostani munkatársai közül sokan jelezték, nem kívánnak lakóhelyet változtatni, ezért egyesek a tárcán belül, esetleg más minisztériumnál kerestek egyéb feladatot, mások pedig távozásukat fontolgatják.

A vidékfejlesztési államtitkárság egy korábban is irodaként működő épületbe költözik. Tavaly szeptemberben azt írtuk, hogy egy augusztusi kormánydöntés szerint az államtitkárság egy évek óta üresen álló épületegyüttesbe költözik, a volt tüdőkórház és a volt csecsemőotthon épületeibe, a Lórántffy utcába. Végül azonban mégsem ide, hanem az Inkubátorházba költöztek.

Kurucz Éva kormányszóvivő tavaly június 6-án jelentette be, hogy a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.