Simicska Lajossal itt nem foglalkozik a Fidesz

Beköltözött az országos politika Veszprémbe, ahol hétfőtől megint aláírásokért könyörgő pártaktivisták és pártemblémákkal díszített tollak és hűtőmágnesek lepték el az utcákat. Veszprémben és a környékén február 22-én tartják az időközi választást, amely dönt a Fidesz kétharmadáról. Elindul a kizárólag helyi ügyekkel foglalkozó fideszes, a nagyon független kocsmafórumozó, a bögöly, az őskeresztény és az elcserélt gyerek is. Ismerje meg őket! Simicska Lajos-plakát nincsen.

– Aláírna jelöltünknek? – kérdezte a veszprémi vár tövében találomra megállított asszonyt a lelkes pártaktivista.

– Csak akkor, ha maga is aláír az én jelöltemnek! – válaszolt az asszony mosolyogva.

Semmi kétség, Veszprémben újra dübörög a kampány. Hétfőn indult az aláírásgyűjtés a február 22-i időközi parlamenti választásra, amelyet az EU-biztosi posztot vállaló Navracsics Tibor lemondása miatt írtak ki. Az előbbi aláíráscsere végül nem jött létre, mert kiderült, hogy egyikük nem veszprémi lakos.

A pártok, jelöltek és aktivisták úgy vetették bele magukat a kitelepülésbe, a választók meggyőzésébe és a támogató aláírások kiimádkozásába, mintha nem kellett volna ezt háromszor is lenyomniuk tavaly. A szorgalom azonban nem véletlen: ennek a választásnak – mint arról már többször is beszéltünk – komoly országos tétje van. Ettől függ az, hogy a Fidesz–KDNP megőrzi-e a kétharmadát.

A fideszes Némedi Lajos alpolgármesteren a kormánypártok szeme, neki kell ugyanis megtartania a mandátumot.

Mint majd olvashatják, elég sok kihívója akad – a baloldal által támogatott független exfideszestől a titokzatos múltú jobbikosig. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mekkora kavarodást okozott az is, hogy Simicska Lajos is elgondolkodott a jelöltségen. Simicska-plakátokat és Simicskának gyűjtő aktivistákat kedden nem láttunk, az aláírásgyűjtés azonban még két hétig tart.

A fideszes, aki nem foglalkozik Simicskával

A legnagyobb élet egyértelműen a belvárosban volt, ahol egyszerre állítgatta meg a vásárcsarnokba vagy postára igyekvő veszprémieket a Fidesz, az LMP és a Jobbik. A fideszes Némedi Lajos narancssárga kabátjában édesgette magához a gyanútlan járókelőket, és elég szép találati aránnyal is dolgozott. Némedi ez alapján nyugodtan jelenthette ki az Indexnek, hogy ő bizony nem érzi a Fidesz közvélemény-kutatók által kimutatott népszerűségcsökkentését. Bár az alpolgármester tapasztalatai szerint mostanában többen mondják meg bátran neki, mire kellene figyelnie.

Némedi Lajos nem hagyott kétséget afelől, hogy mi a legfontosabb üzenete a kampányának: „ez a választás nem országos ügy”, nem a kétharmadról szól, „ez a veszprémiekről és a környékbeli falvakról szól, „nem kell foglalkozni az országos jelentőségével – ezt meghallgathattuk tőle jó párszor. Némedi azt mondta, hogy bár Orbán Viktorral vagy Lázár Jánossal nem beszélt a választásról, a Fidesz-vezetéssel is arról egyeztetett, hogy a választásnak helyi ügynek kell maradnia.

Némedi nem is akart véleményt mondani arról, hogy Orbán Viktor egykori jó barátja, a párt egykori gazdasági igazgatója Simicska Lajos belengette az indulását. Simicskát nem is ismeri személyesen, és nem is foglalkozik vele. Azt mondta, és ezt írják fel maguknak, mert ilyet ritkán hallunk fideszes politikustól:

Simicska Lajos kívül esik azon a gondolkodási körön, amellyel itt foglalkozom.

De amúgy minden tisztelete Simicskáé.

Fideszes óriásplakátot amúgy nem nagyon láttunk Veszprémben és a környékén, a jelölt kampányfőnökétől azonban megtudtuk, hogy majd lesznek plakátok, emiatt nem aggódnak.

A nagyon független, aki kocsmafórumon agitál

A jelenlegi politikai konstellációban úgy tűnik, hogy a Fidesz legnagyobb ellenfele egy volt fideszes jelölt, Kész Zoltán, aki most függetlenként indul a választáson. Kész már tíz évvel ezelőtt kiábrándult a Fideszből, tavaly novemberben pedig ő volt a veszprémi kormány- és Orbán-ellenes tüntetés szószólója. Azóta pedig, mint arról beszámoltunk, beállt mögé a baloldal: az MSZP, a DK, az Együtt, a PM mellett a veszprémi liberálisok (MLP) és Bokros Lajos-hívők (Moma) szavazatait is megkaphatja.

Kész door-to-door kampányt ígért, és nem a levegőbe. A jelöltet a közeli Tés faluban értük utol (Veszprém mellett 24 környező településen lesz szavazás), ahol a hagyományos kopogtatás mellett, jól figyeljenek, kocsmafórumot tartott. KOCSMAFÓRUM – így nevezte Kész a délutáni programot, ami arról szólt, hogy a helyi kocsmában a hosszúlépés fölött görnyedő tési uraknak magyarázta az országos politika mibenlétét. A módszer hatásos lehet, mert bár a helyieket bevallottan nem érdekelte a nagypolitika, Simicska indulása vagy a jelöltek hovatartozása, az egyik tésit láthatóan meggyőzte Kész. Egy másik úr ugyanakkor bevehetetlen várnak bizonyult. „Józsira azért ne számíts!” – mondta Késznek az egyik helyi róla.

Kész kampányáról eddig annyit tudtunk, hogy önállóan intézi, ő „független, teljesen független, nagyon független”, bár örül a pártok támogatásának. A pártok aktivistái segítenek neki aláírást gyűjteni, bár Kész emiatt nem aggódik, mert már eddig is sok olyan szavazó írta alá neki az ívet, aki eddig fideszes volt, vagy eddig nem szavazott. Mondjuk, mi mást is mondana Kész egy újságnak.

Bár Kész már részt vett december végén egy MSZP-s gulyáslevesosztáson Tóbiás Józseffel, az még nem dőlt el, hogy lesznek-e közös fórumok országos politikusokkal. Mi, mondjuk, szívesen megnéznénk egy Kész–Gőgös–Gyurcsány–Szigetvári–Fodor–Bokros-fórumot.

A Kiválasztott

Na de mit mond a jobbikos jelölt Novák Előd cigányozására?

A jobbikos jelöltet megkérdeztük arról, mi a véleménye Novák Előd cigányozós Facebook-bejegyzéséről. Damm Andrea így válaszolt: „Nagyon sokat gondolkoztam ezen a kérdésen, idefele csak erről beszéltünk az autóban, pedig semmi köze a veszprémi választáshoz. Ha azt mondom, nem értek vele egyet, akkor máris jön a szalagcím, hogy a Jobbik veszprémi jelöltje nem ért egyet Novák Előddel. Ha azt mondom, hogy nem engem kell erről kérdezni, mert nem én írtam, akkor azt mondják rám, hogy ki akarok bújni a válaszadás elől. Ha pedig arról beszélek, hogy nagyon kevés az újszülött és nagyon sok az eltartandó öreg, és az újszülöttek között nagyon nagy arányban vannak azok, akiknek az életkilátásai szinte elenyészőek, és ez egy komplex probléma, és egy ilyen egyszerű bejegyzésből eredő vita nem uralhatja ezt a témát, akkor meg azt kapom meg, hogy jövök a tudományos szöveggel. Tehát nem tudok jó választ adni."

Én csak szerényen megjegyeztem, hogy nem biztos, hogy szerencsés volt Török Gábor mellé beállni

− így mesélte az Indexnek Damm Andrea, hogyan szúrta ki a pártvezetés magának. Damm ügyvédként devizahiteles ügyekben ad tanácsokat a Jobbiknak, és egy ilyen szakértői összejövetelen említette, hogy bár budapesti, de veszprémi születésűként ezer szálon kötődik a városhoz. A pártvezetésnek több se kellett, Vona Gábor december közepén már a „devizahitelesek Jeanne d'Arcjaként” mutatta be a sajtónak. És hogy miért nem tetszett neki Török támogatása? „Nekem fontos, hogy a szülővárosom polgárai nem biodíszletek, tehát bárki is indul, ne a hatalom megdöntését vagy fenntartását tekintse a legfontosabb kérdésnek.” 

A veszprémi születés egyébként nem volt zökkenőmentes. Csecsemőként elcserélték, „új anyukája” Tótvázsonyba vitte, de hamarosan visszakerült a szüleihez. Amikor ezt a család barátja, az író Németh László felesége megtudta, azt mondta, ennek a gyereknek különleges élete lesz”. És az lett? – kérdeztük. Hát nem egyszerű az életem, 48 éve szívok, mint a torkosborz.” De nemcsak a születése utáni napok hátborzongatóak, hanem a tény, hogy az élete szinte teljesen azonos Navracsics Tiboréval:

  • Ugyanabban a városban, ugyanabban az évben, ugyanabban az évszakban születtek.
  • Navracsicsnak és Dammnak is pedagógusok a szülei.
  • Navracsics édesanyja Damm édesanyjának az osztálytársa volt a balatonfüredi iskolában.
  • Navracsics és Damm is ugyanarra az egyetemre járt, ugyanazt a szakot végezte.
  • Mindketten fogalmazóként kezdtek el dolgozni az egyetem után.

A kétharmad kérdése a jobbikos jelölt szerint csak lélektanilag fontos. „Technikailag a Fidesz akkor szed össze kétharmadot a parlamentben, amikor akar” – magyarázta. Ugyanakkor szerinte ha a kétharmadot elbukná a Fidesz, azzal valamennyi ellenzéki párt nyerne, így a Jobbik is.

A helyi, aki tisztában van a realitásokkal

Az LMP most sem közösködik a baloldallal. Schiffer Andrásék a helyi képviselőjüket, Gertsmár Ferencet indítják, aki második ciklusát tölti a veszprémi önkormányzatban. Az LMP egyébként korábban jelezte az ellenzéki pártoknak, ha van egy mindenki által elfogadható, pártoktól független közös jelölt, hajlandóak beállni mögé – érezve a választás lélektani és szimbolikus jelentőségét –, de ilyen jelölt végül nem került elő. Gerstmárral a Balaton-felvidék leghidegebb pontján, a veszprémi piac sarkán találkoztunk, ahol sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az első két nap alatt összegyűjtött 800 aláírást délután le is adja a helyi választási irodában.

Gerstmár szerint, bár aki egy választáson indul, annak az a célja, hogy megnyerje, de a realitásokkal tisztában vannak. Az LMP itt korábban 6-7% körül teljesített, ennél azért jobb eredményt remél. Gerstmár helyi politikusként kampányában nagy hangsúlyt fektet a helyi problémákra, például az elvándorlásra. Emellett az oktatás, vállalkozásfejlesztés, és korrupció lesznek a témák. A kormány 800 milliót adott Veszprémnek, ami Gerstmár szerint tökéletes példa arra, hogy milyenek a játékszabályok: „A jelöltek 5 milliót költhetnek a kampányukra, a Fidesz rögtön az elején 800 milliót költött.”

Egy ismerős arc, aki nem pörgi túl a kétharmadot

„Megismernek az emberek, emlékeznek rám, a húsz-huszonöt éves korrupcióellenes tevékenységemre” – újságolja Karancsi Tibor egykori rendőr, aki az olajbotrány kirobbantójaként vált ismertté. Karancsi most a Schmuck Andor-féle Szociáldemokraták színeiben indul, és egy panzióban beszélgettünk vele. A két hetet biztosan a városban tölti, ha sikerül összegyűjteni az ajánlásokat, akkor tovább is. Ha bejutna a parlamentbe, akkor kétlaki lenne: Veszprém és Budapest.

Karancsi bizakodó, igenis lát esélyt a győzelemre is, mert szerinte

konkrétan Fidesz-ellenes hangulat van a városban.

Schmuck Andor az összes ellenzéki pártot felszólította, hogy álljanak Karancsi mögé, amit végül nem tettek meg, így most az önkéntes segítők, illetve a Szocdemek helyi szervezetének segítségével vág neki a kampánynak. Szerinte a helyi dolgok persze meghatározók, de országos ügyeket is képviselni szeretne, értelemszerűen például a korrupciós ügyeket. Kampányának egyik központi témája a közélet megtisztítása. Szerinte most minden párt a korrupcióról beszél, pedig 25 évig senki nem tett semmit ellene. „Az olajügyeket is összpárti konszenzussal titkosították hosszú időre 2000-ben” – mondta sejtelmesen. A kétharmad szerinte egy túldimenzionált dolog, egy szavazat ide, vagy oda nem számít.

Az őskeresztény, aki újra megpróbálja

Hányat gyűjtöttetek? Egyet. Ez a párbeszéd hangzott el Vargáné Pável Márta, az Aquila párt elnöke és egyben veszprémi jelöltje, illetve az aláírások gyűjtésében segédkező párttagok között kedd reggel a belvárosban, a veszprémi vár alatt. Persze nem is a városban, sokkal inkább Veszprém 1. számú választókerületéhez tartozó apró falvakban bíznak inkább támogatókat keresve. Ráadásul egyik ajánlásgyűjtő segítőjéről kiderült, legutóbb egy Somogy megyei településen egyedül gyűjtött össze 600 aláírást.

„Jó, hogy nincs pénzünk, meg nem tudunk nagy palávert csinálni, de a megoldás a kezünkben van, ott van a programunk, amire még senki sem tudta azt mondani, hogy nem megoldás, vagy nem jó” – mondja Pável, aki egy olyan pártnak az elnöke, amely sokkal inkább egy találékony őskeresztény közösség, ami egy rossz egyesületi törvény miatt lett kényszerpárt. Leginkább tanítással és haldoklók látogatásával foglalkoztak, tavaly viszont Isten sugallatára a parlamentbe készültek, hogy erkölcsös életre kényszerítsék a politikusokat. Akkor nem jött össze, a cél viszont megmaradt, így most Veszprémben próbálkoznak.

A független, aki feljelentette Navracsicsot és Orbánt

A tanári és jogi végzettségű, jelenleg nyugdíjas Sebők Istvánnak nem ez az első politikai megmérettetése: korábban is indult már országgyűlési képviselőként, akkor épp Navracsics Tibor javára lépett vissza. Ma ezt már nem tenné meg. A Magyar Néppárt – bármi legyen is az – országos elnöke, a Korrupció Ellenes Csoport – bármi legyen is az – országos vezetője.

Apropó korrupció: Sebőknek van egy feljelentése a Központi Nyomozó Főügyészségen Orbán Viktor miniszterelnök és Navracsics Tibor uniós biztos ellen. Mivel szerinte eltussoltak egy ügyet bírók megvesztegetéséről. A legjobbat a végére tartogattuk: Sebők Molnár F. Árpád, a Hírháttér Multimédia főszerkesztője, Echelon-tanú kedvenc politikusjelöltje. Közös műsoraik mellett hosszú cikkekben méltatja Sebőköt, aki szerint a veszprémi választáson vagy a Fidesz nyer, vagy ő.

A bögöly, aki még Amerikának is nekiment

Bősze Ferenc ismert ügyvéd Veszprémben, sőt, országosan sem ismeretlen: ő volt a védője az ukrán kérésre Interpol-körözés alapján Budapesten elfogott, hazájában gyilkossággal való felbujtással vádolt ukrán vállalkozó, Alekszander Sepelevnek és feleségének, akik menedékjogot kértek Magyarországon.

Az ügyvéd végül elérte, hogy Budapest hosszú hónapokon át ne adja ki az akkor még Viktor Janukovics vezette Ukrajnának az egykori parlamenti képviselő vállalkozót, noha a magyar kormányban biztosra veték, hogy ez gond nélkül megvalósul. (Másfél éve az akkori ukrán belügyminiszter állítólag Budapesten meg is állapodott erről Pintér Sándorral.) Bősze most független jelöltként indul. Amikor a veszprémi választásról és az esélyeiről beszélt az Indexnek, Szókratészt idézve megjegyezte: „Egy képviselő függetlenként nem tud többet tenni, mint a bögöly, akinek csípése a demokrácia elsatnyult lovát figyelmezteti."


Bősze „Bögöly” Ferenc egyébként nem ismer lehetetlent, négy évvel ezelőtt az Egyesült Államokat is beperelte, Sopron második világháborús bombázása miatt. És hogy áll a per? – kérdeztük. „A per nagyon jól áll, köszönöm szépen. A győri törvényszék a keresetemet kiküldte Amerikába, ahol megtagadták az átvételét. Az átvétel megtagadásával azt elértük, hogy sasos, címeres fejléces papíron jött egy válasz az igazságügy-minisztertől, hogy ez a kereset nem kézbesíthető, mert veszélyezteti az Egyesült Államok nemzetbiztonságát, illetve közbiztonságát.”

Az ügyvéd szándéka a perrel, hogy „tükröt tartson az Egyesült Államok elé a MÁV és az MNB – lényegében a Magyar Állam ellen – Amerikában indított holokauszt-perek szembesítéseként.” Bősze szerint a keresetet megalapozza, hogy "a háborús bűnök nem évülnek el, még akkor sem, ha a győztesek követik el, akiknek számonkérése mindezidáig elmaradt. És Sopron civil lakosságának bombázása és géppuskázása ennek minősül.”

De Bősze megnyugtatott minket, hogy nem lett terrorista, nem lett belőle Vida Ildikó sem, nincs kitiltva az Egyesült Államokból, hiszen éppen egy hónapja járt ott.

A független, aki az ostor nyele akar lenni

A veszprémi asztalosnak sem az első próbálkozása, korábban polgármesterjelölt volt, és 3,35%-ot ért el, ami szerinte kifejezetten jó eredmény pénz és párttámogatás nélkül, tiszta önerőből, ismeretlenül.

Horváth azt mondta, ő nem a mérleg nyelve szeretne lenni, hanem „az ostor nyele”, bár a várható eredményt tekintve hasonlóra számít, mint a polgármesteri választásnál. Persze nem zárja ki, hogy ha elég kitartó, és az emberek megismerik, esetleg a helyi önkormányzatba bekerülhet a jövőben.

Akinek semmi köze Veszprémhez, de most is megpróbálja

Szepessy Zsolt volt monoki polgármester itt is megpróbálja. Indult ő az újpesti időközin is, szerény eredménnyel, de ez nem vette el a kedvét. A választás kedvéért azért nem költözött Veszprémbe, most is telefonon értük utol. Szepessy azt mondta, sokan feltették neki a kérdést, hogy miért indul valaki egy olyan helyen, ahol nincs helyi kötődése. Ő pedig azt válaszolta, az országgyűlési képviselők a gyakorlatban most sem egy adott területnek a feladatát látják el.

„A képviselő nem kérdezi meg a saját választóit, hogy hogy szavazzon, hanem a frakciófegyelem teszi. Nagyon ritka, hogy helyi érdekeket képvisel, maximum a helyi lobbiét.” Így szerinte teljesen normális, hogy ahol választás van, ott elindul, érzi magában a tisztességet, hogy kiálljon a társadalmi igazságtalanság ellen. És tényleg: Szepessyvel találkoztunk a legendás bajai időközin is, de Nyíregyháza polgármesterségéért is indult már.

A Munkáspárt jelöltje vizsgázik

Szentpáli Kolos, a Munkáspárt húszéves jelöltje egyébként aktívan részt vesz az aláírásgyűjtésben, de sajnos nem sikerült vele találkoznunk, mivel aznap épp az egyik budapesti egyetemen vizsgázott. És hogy mit tud tenni manapság egy fiatal a Munkáspártban? Saját szavait idézzük egy vele készült interjúból: „az eddigi – igaz egyelőre még nem túl hosszú – idő alatt, amint a Munkáspártban töltöttem, lehetőségeimhez mérten igyekeztem aktívan kivenni a részem a pártpolitikai tevékenységeiből, voltam a Munkáspárt devizahiteleseket segítő, illetve a háború-ellenes demonstrációin, részt vettem a választásokat megelőző kampányokban, aláírás gyűjtésekben, valamint az önkormányzati választásokon voltam helyi választási Bizottsági tag is. Most pedig képviselő jelölt Veszprémben. Kell ennél több?"

Akik futnak még

  • A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt is indít jelöltet, velük azonban nem tudtunk találkozni. Kásler Árpád elnök azt írta: „Bő fél nap alatt teljesítettük az ajánló aláírások összegyűjtését, és egyéb teendők elszólítanak a megyéből.”
  • Sütő Kálmán független jelölt telefonszáma sajnos nem működik.
  • Turcsán Mihály független jelölt pedig az első telefonhívásnál azt mondta, hogy ő szobafestő, aki a héten napközben Pesten dolgozik, sokan mondták neki, hogy induljon, sokan ismerik, sokat foglalkozik politikával, majd kérte, hívjuk később, épp vezet. Öt perc múlva hívtuk, azt mondta, nem nyilatkozik, majd ha az aláírásokat összegyűjtötte. Amit így a pesti munka mellett elég nehéz lesz.
  • A független Mándi Sándort nem értük el telefonon.
  • Tóth Tiborral, Isten katonájával, független jelölttel sajnos nem tudtunk találkozni, mivel Veresegyházán él. Szórólapján azt írja: „Isten katonája vaok. Ha igazi változást akarsz Magyarországon, és Isten munkáját támogatod, szavazz rám! Ámen. 

Akik nem annyira futnak

A helyi választási irodában járva kiderült, hogy több párt egyelőre egyáltalán nem vette föl az ajánlóíveket: a Zöldek Pártja, az Elégedetlenek Pártja, a Magyarországi Cigányok Fóruma, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség.

  • A Zöldek Pártját nem értük utol, ahogy a Magyarországi Cigányok Pártját sem.
  • A Jesz telefonon annyit mondott, hogy egyelőre nem sikerült nyélbe ütnie a pártnak a kiszemelt jelölttel a megállapodást.
  • Az Elégedetlenek Pártjának elnöke Tóth István pedig azt mondta, készen állnak, hogy elkezdjék az aláírásgyűjtést, de egyelőre kivárnak, gondolkodnak. Annyit azonban elmondott, szerinte az emberek most túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a kétharmadnak, a Fidesz, amit akar, keresztülviszi, egy-egy szavazót tud szerezni más pártokból is.