Vilhelmina
11 °C
28 °C

Rogán utódja is olcsón számítja az üzlethelyiségeket

2015.01.07. 08:41

A Népszabadság úgy tudja, hogy négyzetméterenként 154 ezer forintért adott el a belvárosi önkormányzat decemberben egy Október 6. utcai ingatlant, amelyben egy nagy forgalmú éjjel-nappali bolt üzemelt.

A lap szerint a környéken augusztusban az önkormányzat 290 ezer forintos áron határozta meg az övezeti átlagárat. A 192 négyzetméteres üzlethelyiség értéke így elvileg 56 millió forint, az értékbecslés viszont alacsonyabbra, 42 millióra taksálta, míg a vételár a bérlőknek járó 30 százalékos kedvezménnyel 29,5 millió forintra csökkent. Az ingatlant az éjjel-nappalit üzemeltető K. Kert 2000 Kft. bérelte, az adásvételi szerződést azonban egy másik céggel, a Helping Hungary Kft.-vel kötötte meg az önkormányzat, tehát nem a bérlő lett a helyiség tulajdonosa.

Az önkormányzat a Népszabadság kérdésére közölte, hogy a cég 2002 óta bérelte az üzlethelyiséget, és azért kapta meg a kedvezményt, mert vállalta, hogy visszamenőleg kifizeti a valós és az emelt bérleti díj közötti különbözetet. A polgári törvénykönyv pedig lehetőséget ad arra, hogy a bérlő a vételi jog jogosultjaként egy másik vállalkozást jelöljön ki.

A lap azon kérdésére, miszerint mi indokolta az üzlethelyiség eladását annak fényében, hogy az önkormányzat korábbi városfejlesztési stratégiája szerint a környéken az ingatlanértékesítés csak a lehető legkisebb mértékben kívánatos, az önkormányzat nem válaszolt. Az ügyben az Együtt önkormányzati képviselője, Juhász Péter azt mondta, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester folytatja, amit elődje, Rogán Antal elkezdett, a piaci ár töredékéért adja el a belvárosi ingatlanokat.