Máté, Mirella
12 °C
30 °C

Meghalt egy fideszes parlamenti képviselő

2015.01.08. 10:19

Hosszas betegség után csütörtökön meghalt Lasztovicza Jenő fideszes politikus, aki Veszprém megye 3. számú körzetét 1998 óta képviselte a parlamentben. 

Lasztovicza 1961. december 21-én született Kiskőrösön, a budapesti Szent László Gimnáziumban érettségizett, majd a Kertészeti Egyetem növénytermesztő szakán szerzett diplomát. Ezután Tapolcán bortermeléssel kezdett foglalkozni. 1994-ben lépett be a Fideszbe, és első választásán, 1998-ban, rögtön mandátumot is szerzett. 

A képviselő súlyos betegsége nyílt titok volt, a 2014-ben kezdődő ciklus munkájában már csak alkalmanként tudott részt venni.

Már a tavalyi választások előtt a jelöltállítások idején a Fidesz vezetése számára ismert volt, hogy a politikus rákja előrehaladott állapotban van, de engedtek Lasztovicza kérésének, és megkapta a Veszprém megyei tapolcai körzetet. A választás idején állapotáról nem hoztak nyilvánosságra információkat, de az új parlament indulásakor már kemoterápiás kezelés alatt állt, ezért csak a fontos kétharmados szavazásokra hozták fel a veszprémi kórházból.

Lasztovicza Jenő halálával újabb - a kétharmados többséget veszélyeztető - kihívással kell szembenéznie a Fidesznek, hiszen egyéni választókerületében időközi választást kell kiírni.

A tapolcaival szomszédos Veszprém megye 1-­es számú országgyűlési egyéni választókerületében február 22­-én lesz az időközi országgyűlési választás lesz, mert Navracsics Tibort, a választókerület korábbi fideszes országgyűlési képviselőjét november 1­-től uniós biztossá nevezték ki. Az uniós biztosi és a parlamenti képviselői mandátum összeférhetetlen, ezért Navracsics lemondott országgyűlési mandátumáról.