Tekla
9 °C
20 °C

Két alapítványi iskola szűnik meg a tanév kellős közepén Szegeden

2015.01.14. 16:28 Módosítva: 2015-01-14 16:38:40

A teljes anyagi ellehetetlenülés miatt a tanév kellős közepén megszűnik egy alapítványi gimnázium és egy szakképző iskola Szegeden. A szegedi Rogers Gimnáziumot és a Szegedi Felnőttoktatási Gimnázium és Szakképző Iskolát az Esély a Hátrányos Helyzetűeknek Közhasznú Alapítvány tartja fenn. 

Mostanra sem a rezsit, sem a tanárokat nem tudják fizetni, ezért a két iskolát a héten végleg be kell zárni.

A két iskolába összesen 1100 diák jár. Mintegy kétharmaduk felnőttképzésen vesz részt, ezért csak körülbelül száz tanköteles korú diákjuk van. A Csongrád megyei kormányhivatal megkezdte annak felmérését, hogy a tanköteles korú diákok melyik iskolákba mehetnek át, közölte az MTI-vel Varga Márta, a kormányhivatal kommunikációs vezetője. A kijelölt iskolák nem tagadhatják meg a hozzájuk jelentkezők felvételét, de a szülők és a tanulók dönthetnek arról, hogy a kijelölt iskolákban folytatják-e a tanulmányokat vagy - a szabad iskolaválasztás jogával élve - másik iskolába jelentkeznek át. Erre tanév közben is van lehetőség.

Mi lesz akkor a diákokkal?

A gimnázium diákjait a Klikhez tartozó szegedi Eötvös Gimnázium fogadná be. Értesüléseink szerint a nem túl jó hírű gimnázium létszámát évek óta nem sikerül feltölteni, így ott van hely. Ahogy egy szegedi forrás az Indexnek elmondta: nem véletlen, hogy a diákok eddig nem az Eötvösbe, hanem a Rogersbe mentek. 

Sokkal nagyobb gondot jelent a szakképző iskola diákjainak elhelyezése. Közülük még most is körülbelül 150-en vannak, akinek nem tudnak szakjuknak megfelelő képzőhelyet találni a közelben.  A kormányhivatal illetékese azt mondta: akiknek a tanult szakmáját nem oktatják a megye állami intézményeiben, segítenek fölvenni a kapcsolatot a megfelelő képzési profilú, más fenntartásban működő megyei középiskolákkal.  

Információink szerint a két iskolában összesen 160 tanár dolgozott. Jelentős részük csak részmunkaidős vagy óraadó volt, így a tanárok egy része nem veszíti el másutt viselt főállását.  

Ledarálták az adatlapokat, 50 millióra büntették 

A két iskola ellehetetlenüléséhez feltehetően az alapítvány hibája is hozzájárult, írja blogján az egyik szülő, aki részt vett a hétfőn összehívott rendkívüli szülői értekezleten. A Magyar Államkincstár tavaly októberben visszatartotta a szakképző iskola költségvetési támogatását, azaz a diákok után járó fejkvótát. Az alapítvány így  közel 100 millió forintot nem kapott meg.

A Magyar Államkincstár ugyanis 2013-ban 50 millió forintos bírságot szabott ki az alapítványra, miután egy 2012-es ellenőrzésen szabálytalanságokat találtak. Az iskola az ellenőrzésen nem tudta bemutatni minden oda járó diák adatlapját. Az alapítvány azt állítja: az adatlapokat a diákok érettségije után egy ügyintéző egyszerűen ledarálta. Az iskola fellebbezett a bírság ellen, de ez a jogi procedúra még hónapokig eltarthat, a pénz viszont mára elfogyott.

Mivel felmerült, hogy az alapítvány fantomdiákok, azaz a képzésekre ténylegesen nem járó diákok után igényelt állami támogatást, a  NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával az ügyben ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

Bencések segítettek volna 

Az alapítvány az iskolák megmentése érdekében új fenntartót keresett. A bencések hajlandók is lettek volna átvenni a két iskolát, de jogértelmezési vita alakult ki arról, hogy a fenntartóváltással jogutód nélkül szűnnek-e meg az alapítványi iskolák. Miután ezt a kérdést csak februárra lehet tisztázni, az egyháznak pedig január  31-éig le kellene adni a normatíva-igénylést, a bencések a bizonytalan helyzet miatt nem mertek lépni. 

Úgy tudjuk, a diákok szülei még igyekeznek minden követ megmozgatni, hogy a két intézmény fennmaradásához valahonnan pénzt szerezzenek, de erre nem sok esély van. A Rogers Gimnázium számításai szerint gyerekenként havi 32 ezer forintba kerülne a második félév, de ezt nem tudná minden diák családja vállalni.