Aladár, Álmos
-1 °C
1 °C

Szabadon engedték a körúti erőszakolót

2015.01.14. 09:36

A Blikk úgy tudja, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította az ügyészség azon kérését, hogy helyezzék előzetes letartóztatásba azt a férfit, aki nyáron a Dob utca és az Erzsébet körút sarkán megerőszakolt egy nőt.

A bíró azzal indokolta a döntését, hogy a férfi önként jelentkezett a rendőrségen, együttműködött a hatósággal, van állandó lakhelye és munkahelye, így nem feltételezhető, hogy meghiúsítja az ellene szexuális erőszak miatt folyó eljárást.

Ahogy azt az Index is megírta, a 23 éves férfi egy nappal azután jelentkezett a rendőrségen, hogy fényképes körözést adtak ki ellene és társa ellen. A Police.hu híre szerint a két férfi július 13-án hajnali fél négykor a Dob utca és az Erzsébet körút sarkán szólított le egy nőt, aki beszédbe elegyedett velük. Ezután az egyik férfi megfenyegette és megerőszakolta a nőt, miközben társa nézte őket.

A Velvet értesülése szerint az áldozat egy 52 éves nő volt, aki még aznap feljelentést tett. A rendőrség azonban csaknem fél évvel később tette csak közé a körúti kamerák felvételét.

H. Dávid a fotó nyilvánosságra kerülése után önként bement a rendőrségre, és vallomást tett. A Blikk szerint megnevezte társát is, aki hazajött külföldről.