Nem indulnak a pártok a mai időközi választásokon

2015.01.18. 08:36

Nyolc településen tíz időközi önkormányzati választást tartanak ma. Az időközi választások Baranya, Vas és Zala megye két-két, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén és Somogy megye egy-egy települését érintik.

  • A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Fancsal község polgármesteri posztjáért két független jelölt indul az időközi választáson, amelyet azért tartanak, mert tavaly októberben szavazategyenlőség alakult ki az első helyen a jelöltek között. Varga István és Isóczki Lajos közül választhatja meg a választási névjegyzékben szereplő csaknem háromszáz helybéli a település új polgármesterét. Októberben még négy független jelölt indult a polgármesteri tisztségért a településen.
  • A Vas megyei Tanakajdon jelöltek hiányában maradt el az októberi voksolás, most azonban hatan jelöltették magukat polgármesternek, a négy képviselői helyért pedig tizenegyen indulnak. A jelöltek valamennyien függetlenek. A 722 lakosú község választói névjegyzékében 618-an szerepelnek.
  • A szintén Vas megyei Bozzaiban egy képviselő-testületi tagot választanak. Októberben négy jelölt indult a képviselő-testületi választáson, de egyiküket polgármesterré választották, így egy képviselői hely betöltetlen maradt. Erre a mandátumra hárman pályáznak, mindannyian függetlenek. A választási névjegyzékben 263-an szerepelnek.
  • A Zala megyei Valkonyán októberben jelölt hiányában maradt el a polgármester-választás, most azonban két független indulót is nyilvántartásba vettek. Skoda Istvánra és Hatala Gáborra szavazhatnak a település lakói, a névjegyzék szerint 55 választásra jogosult polgár.
  • Zalamerenyén az októberi szavazáskor a független Papp Sándor és a Fidesz-KDNP színeiben induló - eddig a települést függetlenként irányító - Ódor László Lajos között szavazategyenlőség alakult ki. Ma csaknem 180-an voksolhatnak, és ismét Papp Sándor vagy Ódor László közül választhatnak polgármestert a zalamerenyeiek. A korábbi fordulótól eltérően most mindkét jelölt függetlenként indul a tisztségért.
  • A baranyai Kishajmáson polgármestert és képviselőket választanak vasárnap. Tavaly októberben nem indult elég jelölt a képviselő-testület tagjainak megválasztásához, később pedig lemondott tisztségéről a választók bizalmát elnyerő Nagy Gábor független polgármester. A polgármesteri tisztségért három független jelölt, Balogh Anita, Veres János és Nagy László verseng, a négy képviselői helyre pedig hatan pályáznak. Rájuk a mintegy 240 lakosú község 140 választópolgára voksolhat.
  • A szintén Baranya megyei Tengeriben polgármestert választanak ma, mert októberben a két független jelölt, Tóth Jánosné és Nyaka Melinda azonos számú érvényes szavazatot kapott, emiatt a voksolás eredménytelen lett. A tisztségért ismét ők indulnak, a 61 lakosú község 53 választópolgára szavazhat.
  • A Somogy megyei Szorosadon azért kell időközi polgármester-választást tartani, mert októberben szavazategyenlőség alakult ki a két független jelölt, Kendi Tibor és Simonics Ervin Gyula között; ma újra rájuk szavazhat a település 91 választásra jogosult lakosa.