no

7+1 útdíjas fájdalmat gyógyított meg a kormány

2015.01.22. 10:17
Számos ponton módosított a kormány az útdíjrendeletén, Fónagy János NFM-államtitkár csütörtökön jelentette be, hogy ingyenes lesz a reptérre vezető út, több útszakaszt és a dunai hidakat ismét ingyenessé teszik, illetve kedvezményt kapnak a sokgyermekes családok és a mozgássérültek. Megnéztük, hogy a rendszer legnagyobb szívatásaiból mit sikerült kiküszöbölni.

Autósok és fideszes polgármesterek is folyamatosan tiltakoztak a januárban bevezetett útdíjrendszer ellen, amelyet a szerdai kormányülésen ismét áttárgyaltak. A kormány számos ponton visszatáncolt (mint azt korábban mi is beharangoztuk), és finomított a rendeletén. 

Korábban sorra vettük, hogy melyek a rendszer legnagyobb szívatásai, 13-at találtunk, és úgy tűnik, a kormány is több pontot szintén kritikusnak ítélt. Megnéztük, hány ponton változtatott a kormány.

Így tud tájékozódni

Január 1. óta az autósoknak kétszer is meg kell nézniük a térképet, mielőtt hosszabb útra indulnak. Öt napja ugyanis már működik az új útdíjrendszer. Érdemes a kormány által bemutatott megyei térképeket is tüzetesen átvizsgálni (itt találja az összeset, de ezek most értelemszerűen módosulnak), ha valaki nem akar büntetést fizetni azért, mert véletlenül fizetős útra téved.

Mi az a megyei matrica? Hol kell fizetni? Segítünk kiigazodni!

1. Az M0-s fizetős marad

Az M0-son, ami ugye egy elkerülő út, eddig ingyen suhanhattak az autók és buszok, mostantól viszont néhány szakasz használatához, nincs mese, meg kell venni az 5 ezer forintos Pest megyei matricát. A rendszer egyik legbonyolultabb térképe a Pest megyei, itt ugyanis folyamatosan váltakoznak a fizetős és nem fizetős szakaszok.

  • A probléma maradt.

2. Matrica kell a nagybevásárláshoz

Nem ússzák meg tehát a matricát azok, akik Budaörsre vagy épp Dunakeszire indulnak nagybevásárlásra. Az M1–M7-es Budapestről kivezető szakasza csak a városhatárig ingyenes, utána matricaköteles. Az M3-asnál Rákospalotán szintén nem változtatott a kormány.

  •  A probléma maradt

3. Mégis ingyen autózhatunk a reptérre

A reptérre januártól csak matricával lehetett kijutni. De itt mégis meggondolta magát a kormány, és eltörli a díjfizetést. Fónagy János NFM-államtitkár azt mondta, hogy ha valaki csak ezért vette meg a Pest megyei matricát, és nem használt más Pest megyei fizetős utat, visszaváltják a megyei matricáját.

  •  A probléma megoldva.

4. Fizetős marad az M2-es

Kapós a megyei matrica

Kurucz Éva kormányszóvivő a csütörtöki sajtótájékozatón bejelentette, hogy az útdíjrendszer igazságos, és az emberek döntő többsége elfogadja. Az elmúlt húsz napban közel 1 millióan vásárolták megyei matricát - mondta. A kormányszóvivő hangsúlyozta most is, hogy emellett a 10 napos, havi és éves országos matricák is megmaradnak. (Megyei matricából viszont csak éves váltható.)

A szlovák határ felé vezető, jellemzően kétszer egysávos autóútért eddig az autósoknak nem kellett fizetniük, januártól viszont díjköteles. A Vácról, Dunakesziről a fővárosba ingázók ezt azért érezhetik szívatásnak, mert az országban találhatunk olyan hasonló gyorsforgalmi utat, ahol nem kell a matrica. Például a 8-as út több szakasza is kétszer kétsávos (például Várpalotánál), ott még sincs díjkötelezettség. (Igaz ez főútnak minősül, tehát itt nem merülhet fel a díjfizetés.) Ezen a szívatáson nem változtatott a kormány.

  •  A probléma maradt.

5. Budapest–Siófok: elég három matrica

A januártól bevezetett új útdíjrendszer egyik legtöbbeket foglalkoztató kérdése lett, hogy az M7-esen a Balatonhoz hány megyei matricával lehet eljutni. Az eredeti szabályok szerint ehhez négy matrica kellett. Fónagy János viszont most bejelentette, hogy a megyei matricák a megyehatár utáni első csomópontig érvényesek, vagyis az M7-esen Balatonra igyekvőknek nem kell megvenniük a Veszprém megyei matricát. Fónagy külön hangsúlyozta a sajtótájékoztatóján, hogy a Budapest–Siófok távra elég a három matrica.

  •  A probléma megoldva.

6. Az M1-esen nem számít az elfelejtett kijárat

A rendszer bevezetése után derült ki, hogy az M1-esen Fejér megyében van egy kormányzati térképen nem jelölt kijárat a 43. kilométernél (egy benzinkúton keresztül el lehet hagyni az autópályát). A problémát most úgy hidalta át a kormány, hogy az M1-es Fejér megyei szakaszai használhatóak a szomszédos matricákkal (Pest és Komárom-Esztergom), vagyis a Budapest–Győr táv immár három matricával megtehető.

  •  A probléma megoldva.

7. Véletlenül lett fizetős az M30

Az új útdíjrendszer bevezetésekor fizetőssé tették az M3-as autópályát és Miskolcot összekötő M30-as út várost elkerülő szakaszát, miközben az M30-asnak ezt az utolsó szakaszát hivatalosan főútként helyezték üzembe. Véletlenül a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató honlapján rosszul volt jelölve az útszakasz, a hibát már kijavították. Annak, aki csak ezért a szakaszért vett megyei autópálya-bérletet, visszaadják annak árát február végéig. 

  •  A probléma megoldva.

8. Nem kell fizetni, hogy elkerüljük Kaposvárt

Több megyeszékhelyen is nagyot nézhettek, amikor megtudták, hogy a közelükben lévő pár kilométeres autóútra is vonatkozik az új rendelet. Januárban fizetős lett például Kaposvárnál a 61-es út. Szita Károly polgármester keményen lobbizott, hogy elkerülje a díjfizetést, és sikerrel járt. Fónagy János azt mondta, ideiglenesen ingyenes marad a 61-es, mert a várost elkerülő út nem csatlakozik semmilyen autópályához. Amint azonban összekötik majd egy autópályával, bevezetik a díjfizetést.

  •  A probléma megoldva.

9. Hende Csaba megnyugodhat: átmenetileg ingyenes az M86-os

Szombathelynél az M86-os lett fizetős, ami ellen Hende Csaba honvédelmi miniszter, a térség parlamenti képviselője is kikelt. Diszkriminatív és igazságtalan intézkedésnek nevezte az M86-os fizetőssé tételét. Most átmenetileg megnyugodhat, ugyanis ingyenes marad az útszakasz, amíg nem kapcsolódik gyorsforgalmi úthálózathoz.

  •  A probléma megoldva.

10. Ingyenesek lesznek a hidak

Az egyik legmeghökkentőbb változás az volt, hogy a dunai hidakra két matricát is meg kellett venni (az M8-as hídon, a Pentele hídon a Fejér megyei és a Bács-Kiskun megyei matricát, az M9-es hídon pedig a Tolna megyei és a Bács-Kiskun megyei matricát). Fónagy János jó hírrel szolgált, a hidakat külön kezelte a kormány, és teljesen ingyenessé tette.

  •  A probléma megoldva.

11. Fizetősek maradnak a határátkelők

Fizetős marad a röszkei határátkelő. Az M5-ös autópálya az M43-as csomópontig, az M43-as pedig az 5-ös útig volt január 1-jéig ingyenes, ennek vége. Ugyanígy fizetős marad a hegyeshalmi határátkelő Ausztriánál. Ezen a ponton nem engedett a kormány.

  •  A probléma maradt.

12. Próbálják rendesen kitáblázni

Mivel villámgyorsan vezették be a rendszert, több szakaszon nem egyértelmű, hogy fizetni kell-e az útért, és meddig. Ezeket a problémákat folyamatosan igyekszik kezelni a kormány, Fónagy János szabadkozott is a sajtótájékoztatón, hogy ilyen bonyolult rendszernél a gyakorlat hozza elő a problémákat, „előre nem lehet meghatározni precízen a dolgokat”.

  •  A probléma megoldás alatt.

13. Egyszerűbb lesz majd megvenni a matricát

Több tucat olvasónk panaszkodott arra, hogy interneten keresztül nagyon lassan vagy nem tudta megvenni a megyei matricát. Mások jelezték, hogy főleg az első napokban nagy sorok alakultak ki benzinkutaknál. Fónagy János bejelentette, hogy februártól már SMS-en is lehet megyei matricát venni.

  •  A probléma megoldás alatt.

13+1 Kedvezmény a sokgyermekes családoknak és a mozgássérülteknek

Fónagy János bejelentette azt is, hogy kedvezmény kapnak a sokgyermekesek és a mozgássérültek, akiket azért érintett érzékenyen a rendszer, mert a hét fő feletti járműveket átsorolták a drágább D2 kategóriába. Fónagy szerint azoknak, akiknek négy vagy több gyerekük van, illetve a mozgássérülteknek kompenzáció jár, áprilisi 9-ig megteremti a kormány a feltételeket, hogy visszakapják a különbözetet az érintettek.

Szintén jó hír az autósoknak, hogy a kormány eltörli az 1470 forintos szolgálati díjat, vagyis ezt sem kell megfizetniük az autósoknak, ha januárban matrica nélkül autóztak.

A változások az államtitkár ígérete szerint februártól lépnek életbe. Januárban ugye még tart a próbaüzem, és nem büntetnek.