Viola
-5 °C
-2 °C

Betör az Orangeways a BKV piacára

2015.01.23. 14:19
Információink szerint a BKK igazgatósága a napokban tárgyalta a vári és egyes budai járatok üzemeltetésére kiírt midibusztender eredményét, és elfogadták az egyetlen induló Orangeways Hungária pályázatát. Szakmai körökben megütközést keltett, hogy a korábban már a busztenderen elkaszált Orangeways szakmai referenciáját most a Gemenc Volán adta.

Várhatóan az Orangeways Hungária Kft.-vel írja alá a vári és budai járatok üzemeltetéséről szóló szerződést a BKK. A szerződés szerint a tendergyőztes 60 darab új midibuszt állít forgalomba. Ezzel az Orangeways hosszas próbálkozások után betört a budapesti tömegközlekedési piacra.

A 2013-ban kiírt tender körül azonban sok furcsaság van. 

Furcsaság 1.

A pályázaton nem indult sem a több száz budapesti buszt alvállalkozásban már üzemeltető VT-Arriva, sem a BKV, csak egy kis 2010-ben alakult budaörsi cég, a felnőttoktatással foglalkozó Ormódi-Fitos Kft. A társaságot 2014-ben érte el a változás szele: felvette a tevékenységei közé a szárazföldi személyszállítást, és megérkezett vezetőségi tagnak Kovács Miklósné (aki egyben az Orangeways Magyarország Zrt. igazgatója). A Ormódi-Fitos Kft.-t egy lendülettel át is keresztelték az év végén Orangeways Hungáriává.

Furcsaság 2.

Az több mint szokatlan, hogy a pályázaton nyertes, referencia nélküli cég mögé a kezességet egy állami cég, a Gemenc Volán adta.

Furcsaság 3.

A Kocsis István BKV-igazgató idején először kiírt midibuszpályázatot már többször elbukta az Orangeways. Először azért mert a BKV 2010-ben a kirívóan alacsony ajánlati árra hivatkozva megsemmisítette az Orangeways győzelmét. (Az Orangeways megtámadta a döntést, és nyert is később a KDB előtt, de akkor már késő volt.) A következő években kiírt pályázatokon az Orangeways egyes cégeinek felszámolási problémái miatt nem vehetett részt. Végül az utolsó pályázatra úgy tűnik, beért.

Furcsaság 4.

Információink szerint az Orangeways által vállalt kilométerdíj drágának számít, és nincs is akkora keret rá, amekkorára szükség lenne. Ezért a BKK gazdasági vezérigazgató-helyettese ellenezte a szerződést. A gazdasági igazgatótól rögtön meg is vált a BKK. 

A szerződést a napokban írják alá az Orangeways és a BKK vezetői.

Az Orangeways márkanevet használó cégcsoport késései és járatkimaradásai miatt rengeteg olvasói levelet kaptunk, amiket egy cikkben foglaltunk össze nemrég. Az ügyben a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2014-ben vizsgálatot indított az utaspanaszok alapján, majd decemberben több százezer forintra bírságolták a céget.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!