Csalásokat talált az EU a Budapest Szíve projektben

2015.01.23. 07:21

A magyar ügyészséghez és az Európai Bizottsághoz fordult az EU csalás elleni hivatala, az OLAF egy 15 milliárdos fővárosi fejlesztésnél, a Budapest Szíve nevű projektnél talált problémák miatt, írja a Vs.hu. A projekt keretében a Szabadság tér és Kálvin tér közötti utcákat újították fel, a közbeszerzéseket, amikben több szabálytalanságot is talált az OLAF, az V. kerület és a főváros koordinálta.

Az OLAF a Vs.hu-nak küldött levelében arra nem tért ki, hogy az Európai Bizottság Regionális és Várospolitikai Főigazgatóságától mit kért, de vélhetően azt, hogy a fejlesztéshez adott uniós pénz egy részét követelje vissza az EU, erre ugyanis volt már példa uniós országokban.

Az Index még 2012 márciusában számolt be arról, hogy Brüsszelnek problémái vannak a Budapest Szíve programmal, amelynek keretében a Kálvin tér és a Szabadság tér közötti utcákat építették át. Akkor az Európai Bizottság úgy találta, irányított közbeszerzéssel pályáztatták a vállalkozókat a felújítási munkákra, ugyanis a pályázóknak előírták, hogy legyen tapasztalatuk nagy értékű, műemléki környezetben végzett felújításban. Erre a szakmai tapasztalatra azonban a gyakorlatban ne volt szükség, mert a munkák főként járda- és közútfelújításra vonatkoztak.

A pályázat kiírói – az V. kerület és a főváros – végül az erősen korlátozó feltételek miatt versenytárs hiányában a pályázati árnál egy 10-15 százalékkal magasabb árajánlatot fogadtak el. Az Európai Bizottság akkor körülbelül 900-900 millió forintos bírságot helyezett kilátásba a két önkormányzatnak.

Az OLAF feladata, hogy kivizsgálja az EU költségvetését károsító csalásokat, az uniós intézményekben előforduló korrupciót és súlyos kötelezettségszegéseket. 2013-ban 253 vizsgálatot indított, 293 vizsgálatot zárt le, 353 ajánlást adott ki, 402,8 millió euró visszafizettetését javasolta és 117 millió euró EU-s pénz visszaszerzésében működött közre.