Judit
2 °C
7 °C

Több ezer baloldali érkezik külföldről Orbán ellen

2015.01.24. 20:23

A szocialista ügyekben mindig jólértesült Népszabadság úgy tudja, az MSZP óriási reményeket fektet az Európai Szocialisták Pártjának júniusi, Budapestre tervezett kongresszusába, melyre több ezer politikus - köztük tucatnyi európai kormány- és államfő - érkezik majd. A magyar szocialisták óriási lehetőséget kaptak a pártszövetségtől, mely

az Orbán-rendszerrel szembeni demonstrációként döntött Berlin és Lisszabon helyett Budapest mellett.
 

Az MSZP egyébként is úgy gondolja, külföldről kell megsorozni a NER-t; ezért "diplomáciai offenzívát indít". Ez azt takarja, hogy megpróbálnak minél több vezető európai politikust Magyarországra hívni, hogy azok ítéljék el a Fideszt. Tóbiás József, az MSZP elnöke ennek érdekében a napokban Brüsszelbe fog utazni, hogy az Orbánnak frakcióvezetőként többször is keményen beszóló Martin Schulz EP-elnökkel, több uniós biztossal, valamint uniós szocialista potentátokkal tárgyaljon. 

A diplomáciai offenzíva előörse már a jövő héten megérkezik: Gianni Pittella, az Európai Parlament szociáldemokrata frakciójának elnöke a veszprémi időközi választási kampányba is beszáll.  

 
 

A PES-kongresszus előkészítéséért Ujhelyi István felel, és a tervek szerint egy olyan politikai vitairattal állnak majd elő, ami rögzíti az MSZP álláspontját Európa jövőjéről.

Az MSZP egyébként is úgy gondolja, külföldről kell megsorozni

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?