Endre, Elek
14 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Vádat emeltek a lamborghinis száguldozó ellen

2015.02.03. 08:54

Vádat emeltek a Lamborghinivel száguldozó férfi ellen súlyos egészségromlást okozó közúti veszélyeztetés miatt – írta közleményében a Somogy megyei főügyészség.

A vádlott 2014. szeptember 5-én egy ismerősétől kölcsönkapott Lamborghini Huracan típusú személygépkocsival vitte autózni egy barátját, aki az ügy sértettje. Ki akarták próbálni „az autó menettulajdonságait” a közlemény szerint. Budapestről Székesfehérvárra mentek, ahol felhajtottak az M7-es autópályára. A sértett mobillal felvette az utat, és az autó kilométeróráját.

A vádlott az M7-es autópályán a megengedett haladási sebességnél öt alkalommal is kétszer nagyobb sebességgel közlekedett, egy alkalommal a sebessége meghaladta a 320 km/órát. Többször is közvetlen balesetveszélyt okozott.

A szegerdői autópálya-szakaszt elhagyva 13 óra 49 perc körül a vádlott mintegy 307 km/h sebességgel közlekedett, amikor elveszítette uralmát a jármű felett. Először a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, majd egy hídperemnek, majd az autó áttért a jobb oldali forgalmi sávba. Itt megint a szalagkorlátnak ütközött, majd a vízelvezető árokba csapódott és a tetejére borulva állt meg. Mielőtt kigyulladt, az utast a vádlott kihúzta a személygépkocsiból.

Így repült el 330-cal egy Lamborghini az M7-esen

Az utasnak súlyos, hónapok alatt gyógyuló sérülései keletkeztek, melyekből súlyos egészségromlás maradt hátra.

Az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabását indítványozta.

A baleset az egész világsajtót bejárta, a Youtube-on 8,6 millió megtekintésnél jár a rendőrség által készített videó (egy hete még 7,8 milliónál volt). Az esetről itt írtunk bővebben.