Három emeletet zuhant, azonnal meghalt

2015.02.09. 12:07

Meghalt egy nő a Mammut II-ben hétfő délelőtt, miután lezuhant a harmadik emeletről – írja a Hír24.hu. A háromemeletes zuhanás után a nő azonnal meghalt. Az Origo.hu úgy tudja, a Mammut II-höz 11 óra előtt értek ki a  rendőrök, és senkit nem engedtek be.

A rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben. Ez arra utal, hogy nincs idegenkezűségre utaló nyom.

Az Országos Mentőszolgálattól a Velvet úgy értesült, egy rohammentő érkezett a helyszínre, de már csak a halál beálltát tudták megállapítani, orvosszakértő állapítja meg majd a halál konkrét okát.

Szemtanúk szerint a – szerintük 30-35 év körüli – nő egy harmadik emeleti játékbolt előtt állt meg a korlátnál, letette a földre a táskáját, kimászott a korláton kívülre, majd leugrott. Úgy tudni, a pénztárcája tele volt a gyereke képeivel, ráadásul bántalmazás nyomai látszódtak rajta.

Más források azt mondták a Velvetnek: idős nő az áldozat.

Ha segítségre van szüksége, a LESZ Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége telefonszáma: 116-123.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport