Nem szirénázott a balesetező rendőrautó

2015.02.09. 12:27

Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség a hétvégi Üllői úti baleset miatt, amelyben két rendőr életét vesztette – áll Keresztes Imre főügyész közleményében.

A két rendőr szombaton kora hajnalban halt meg, amikor három autó ütközött össze a főváros XVIII. kerületében, az Üllői úton. Az MTI szerint a megengedett sebességet túllépve, megkülönböztető jelzés nélkül haladt az a rendőrautó, amely frontálisan ütközött egy kanyarodó járművel, majd egy taxival. Kitért arra is: a baleset után a kanyarodó jármű vezetője a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. Őt azóta a rendőrök elfogták.

A Blikk azt írja, hamisan terjedt el az Üllői úti baleset másik résztvevőjének, a taxisnak a halálhíre. A hírt eredetileg a Bors közölte, azonban a család egy ismerőse a Blikket úgy tájékoztatta: a taxis él és kórházban van.

A közlemény szerint a továbbiakban a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya fogja vizsgálni, hogy kinek a szabályszegése vezetett a baleset bekövetkezéséhez. Hozzáette: mivel a felelősség kérdésében igazságügyi műszaki szakértői vélemény nélkül állást foglalni nem lehet, jelenleg az ügyben bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja nem közölhető.

Korábban itt írtunk részletesen a balesetről: Fiatal rendőrök haltak meg éjjel, egyikük 21 éves volt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport