Leszólt a fideszes képviselő, mit csináljon az iskolaigazgató

2015.02.10. 11:23
Tanulságos képet ad a magyar oktatásirányítás, illetve a választói képviselet működéséről B. László esete, aki egy fideszes képviselőt jelentett fel hivatali visszaélés miatt múlt héten. A férfi tavaly élettársával harcolt a gyerekeik elhelyezéséért, amibe egyszer csak a fideszes Pánczél Károly is beleszólt. A helyi országgyűlési képviselő egy klikes tankerületi vezetővel összefogva – az iskolaigazgató tiltakozása ellenére – elérte, hogy B. László gyerekeit átírassák egy másik iskolába. Pánczél azt mondta az Indexnek, hogy ő csak a gyerekek érdekeit nézte.

Hivatali visszaélés miatt tett feljelentést Pánczél Károly fideszes képviselő ellen múlt héten egy csömöri férfi, B. László.

B. László életébe váratlanul beleszólt egy fideszes országgyűlési képviselő, amikor a férfi és volt élettársa között már nagyban zajlott a vita két gyerekük elhelyezéséről. B. László ügyvédje, Grád András szerint a következő meglepő dolog történt tavaly tavasszal a gyerekek iskoláztatásával kapcsolatban:

  • Miután B. Lászlónak megromlott a kapcsolata élettársával, Katalinnal, Katalin elvitte a két gyereket magával Csömörről Dunaharasztiba.
  • A lány Csömörre, a fiú pedig a XV. kerületbe járt addig iskolába. A nő szerette volna tanév közben átíratni őket a Dunaharaszti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolába.
  • A dunaharaszti iskola igazgatója ezt többször elutasította, mivel az apa nem adta a beleegyezését a gyerekek átiratkozásához (a törvény szerint mindkét szülő aláírása kell ilyenkor).
  • 2014 tavaszán mégis kénytelen volt felvenni a gyerekeket, mivel az iskolát fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központból (Klik) erre utasították.

Az ügyvéd azt mondta, hogy a ráckevei járásbíróságon 2014 májusában indult gyermekelhelyezési perben derült ki, hogyan sikerült elintézni a gyerekek átírását az apa aláírása nélkül. Katalin sógora, N. Rezső ugyanis a vallomásában elárulta, hogy ő járt el az ügyben. Szó szerinti idézet a vallomásból:

Felhívtam az országgyűlési képviselőnket, mert jó kapcsolatban vagyok vele, ő a Klebelsberg Kunó Intézményfenntartó Központot felhívta, és így sikerült elintézni, annak ellenére, hogy a felperes ebbe nem egyezett bele, hogy a gyermekek át legyenek íratva Dunaharasztiba.

A szóban forgó képviselő nem más, mint a fideszes Pánczél Károly, akit a választókerületben tavaly is megválasztottak. Pánczél az előző ciklusban az oktatási bizottság tagja volt, vagyis pontosan ismernie kell az oktatási rendszer jelenlegi működését.

A tankerületi igazgatóval követte el a cselekményt

Pánczél Károly az Indexnek elismerte, hogy valóban megkereste őt tavaly a sógor, N. Rezső, aki régi ismerőse. A képviselő szerint őt arról tájékoztatta, hogy a két gyerek Dunaharasztiban lakik a nagymamával, mivel az anya akkor már kórházba került, az apa pedig külföldön van (B. László ügyvédje szerint életvitelszerűen sosem lakott külföldön az apa).

Pánczél szerint arról értesítették, hogy a két gyerek napok óta otthon ül, mert a dunaharaszti iskola nem hajlandó felvenni őket.

Ekkor beszéltem az illetékes szigetszentmiklósi tankerületi igazgatóval. Közösen követtük el a cselekményt, hogy beírattuk az iskolába a gyerekeket.

Pánczél szerint neki az volt a fontos, hogy mielőbb részesüljön oktatásban a fiú és a lány. A gyerekek ugyanis a nagymamával éltek, aki nem tudta őket mindennap Csömörre és a XV. kerületbe cipelni. A képviselő szerint a gyerekek érdekei mindennél előbbre valóak, így áll elébe az eljárásnak, amelyet B. László indított ellene.

B. László a Központi Nyomozó Főügyészségen nemcsak a képviselő ellen tett feljelentést, hanem a Kliknél dolgozó ismeretlen tettes ellen, sőt a képviselőt felbujtó sógor ellen is. Az ügyvéd azt mondta:  „Ügyfelem képviseletében azért szántuk rá magunkat a feljelentésre, mert egy ország közállapotát tükrözi, ha még két általános iskolás gyermek másik iskolába átíratása is parlamenti szinten kézi vezérléssel  és nem mellékesen jogellenesen  történik.”

Kerestük a Kliket is az ügyben, és megkérdeztük, hogy mennyire általános, hogy képviselői kérések alapján utasítják az iskolaigazgatókat, de egyelőre nem kaptunk választ.

FRISSÍTÉS!

Szerda reggel megérkezett a Klik válasza, amely így szól: "a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak nincs hivatalos információja az ügyről. A gyermekvédelmi, családjogi és egyéb, a gyermek családi életét érintő ügyekben a Klik nem rendelkezik hatáskörrel".