Osztrák és német rendőrök is érkezhetnek a szerb határhoz

2015.02.11. 11:31

Szeptember óta 136-tal több rendőr dolgozik Csongrád és Bács-Kiskun megyében, de ha kell, további erősítést is tudnak küldeni. Ezt Vas Gizella, az ORFK határrendészeti főosztályvezetője mondta az MTI-nek.

A készenléti rendőrség állományából még harminc embert vezényeltek a magyar-szerb határ menti településekre azért, hogy az ott lakók biztonságérzete ne romoljon.

A két megye főkapitányságait technikai eszközökkel is megerősítették: ujjlenyomat-olvasókat, szállítójárműveket kaptak, mivel növelniük kellett az előállításra alkalmas kapacitást.

Az előállító helyiségeket kiegészítették Szegeden fűtött konténerrel, egészségügyi vizsgáló helyiséggel és a honvédségtől bérelt sátrakkal. Szombaton, amikor 1400 határátlépőt állítottak elő, a röszkei határátkelő közelében kibéreltek egy fűtött hangárt.

Rémisztő számok miatt retteg Rogán

Jelentősek a költségek, ezeket külön tételként számolják el, így például az étkeztetést, vagy állományvezérlést, hangár- vagy buszbérlést. Pontos összegről egyelőre nem tudott beszámolni arra hivatkozva, hogy a kiadások folyamatosak.

Kész tervek vannak arra, ha még több illegális határátlépőt kell elszállásolni. Feltérképezték azokat a helyszíneket, ahol el tudják ezeket az embereket szállásolni.

Az Európai Uniótól is kap segítséget a magyar rendőrség: az osztrák és a német rendőrség járőröket ajánlott fel a külső határ védelmére.

Kedden csak Csongrád megyében 668 határsértővel szemben intézkedtek.