Megszereztük Putyin pesti programját

2015.02.16. 12:11

Délután kettőkor érkezik kedden az orosz elnök Budapestre – tudtuk meg orosz forrásból. Vlagyimir Putyin a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről egyenesen a Hősök terére megy, ahol koszorút helyez el. Ezután, három órakor a Fiumei úti temető szovjet katonai parcellájához hajt, ahol – kizárólag az orosz sajtó képviselői előtt – szintén koszorúzni fog.

Putyin vélhetően azután találkozik Orbánnal, akivel viszonylag kevés ideje marad, hiszen – ahogyan az a Miniszterelnökség Sajtóirodájától tudható – a program szerint 16:45-kor már egyezményt ír alá a parlamentben Orbán Viktorral. 17 órakor közös sajtótájékoztatót tartanak. (Délután négykor az orosz nagykövetség előtt egy Putyin melletti szimpátiatüntetés is lesz.)

Másfél órával később, 18:30-kor Áder János fogadja a Sándor-palotában. Az esemény nyilvános része a Szent György téri ünnepélyes fogadtatás lesz.

Az MTI-nek hétfő délután Putyin külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov azt mondta, hogy a látogatáskor Putyin tárgyalni fog a kétoldalú gázszerződésről, amelyet vagy meghosszabbítanak vagy új szerződéssel váltanak fel, és szóba fog kerülni a paksi atomerőmű bővítése is. Usakov szerint tervben van, hogy az orosz küldöttség tagja lesz Szergej Kirijenko, a beruházást végző Roszatom állami atomenergiai vállalat vezetője.

Kit hoz Putyin?

Az orosz elnököt idei első európai látogatására elkíséri Szergej Lavrov külügyminiszter, Alekszandr Novak energiaügyi, Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési, Nyikolaj Fjodorov mezőgazdasági miniszter, az orosz-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottság elnöke, valamint Pavel Popov védelmi miniszter-helyettes. Vlagyimir Megyinszkij, a kulturális tárca vezetője és Veronyika Szkvorcova egészségügyi miniszter ugyancsak a küldöttség tagja. 

A delegációval együtt tartanak a jelentős állami vállalatóriások vezetői is: Alekszej Miller, a Gazprom energetikai cég vezérigazgatója, Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Államvasutak első embere és várhatóan Szergej Kirijenko, a Roszatom vezetője is. (MTI)

A látogatásra öt dokumentumból álló egyezménycsomagot készítettek elő Moszkvában. A tervek szerint aláírandó dokumentumok között szerepel egy magyar atomenergiaipari szakemberek oroszországi képzéséről szóló egyezmény, valamint az a megállapodás is, amelynek értelmében magyar főkonzulátus nyílik az Oroszországi Föderációhoz tartozó Tatárföld székhelyén, Kazanyban, írja az MTI.  Orosz-magyar regionális, egészségügyi, és felsőoktatási együttműködésről is készítettek elő egyezményeket Usakov szerint.