Móric
6 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Tószt nélkül inni alkoholizmus

p05
2015.02.16. 15:37
A túrós csuszát, a halászlevet, a tószt és zakuszka nélkül ivott feleseket, valamint a szülők hiányát nem lehet megszokni, de ettől eltekintve már Magyarországot érzik hazájuknak az egyik legnépesebb magyarországi orosz kolónia, a paksi tagjai. Közel 20 ezer orosz anyanyelvű ember él jelenleg Magyarországon, de mivel az orosz nem tartozik a 13 elismert kisebbség közé, ezért viszonylag keveset tudunk róluk. Vlagyimir Putyin orosz elnök látogatásának az apropóján ezért felkerestük a paksi orosz klubot, ami olyan jó orosz bulikat szervez, hogy ha valaki egyszer elmegy, soha többet nem akarja majd kihagyni.

„A legutóbbi rendezvényünkre, a pótszilveszterre eljött egy fiatal orosz nő, aki Bátaszékre ment férjhez. Három éve nem hallott orosz szót maga körül, ezért amikor meghallotta, hogy itt oroszul beszélünk egymással, csorogni kezdtek a könnyei örömében és a meghatottságtól" – mesélte Larissza, az egyik legnépesebb haza orosz egyesület, a paksi orosz klub alelnöke.  A körülötte ülők, a 25-30 családból álló paksi orosz közösség néhány tagja nosztalgikus mosollyal bólogat: mindannyiuknak hasonló érzés volt, amikor felfedezték, hogy a kisvárosban nincsenek egyedül az orosz származásukkal, és lesz kivel beszélgetni, lesz kivel megünnepelni az orosz ünnepeket, és lesz kivel tósztot mondani a szerelemre a harmadik pohárka vodka után.

A paksi orosz klub nyolc tagja egy orosz teadélutánhoz szépen megterített asztalnál  – annál az asztalnál, ahol 15 évvel ezelőtt megalapították az egyesületet –, egyikőjük, Mila konyhájában nevetve mesélte el, milyen volt először szembesülni azzal, hogyan vágják a magyarok disznót, hogy nem esznek zakuszkát a pálinkához, hogy mikortól lehetett büszkének lenni arra, hogy oroszok.

Szerelemből jöttek

Magyarországon élő oroszok számáról hivatalos statisztika nincs, mivel az orosz nincs benne az elismert 13 magyarországi nemzetiségben. A számukat a bevándorlási hivatal és az orosz konzulátus adataiból jelenleg 5500 becsülik, de szakértők szerint ennél jóval több, körülbelül 20 ezer orosz anyanyelvű ember él ma Magyarországon. Sokuk még a Szovjetunió idején érkezett az országba, ezért ők a friss statisztikákban nem is szerepelnek. 

Az egyik legtipikusabb hazai orosz archetípus az orosz feleségé, mivel a rendszerváltás előtt nagyon sok szakembert, diákot küldtek ki a Szovjetunióba továbbképzésre, gyakorlatra, üzemlátogatásra, és közülük elég sokan orosz feleséggel tértek haza. Pakson sem volt ez másként. „Amikor eldöntötték, hogy Pakson atomerőmű fog épülni, azzal szembesültek a magyarok, hogy nincsenek az országban atommal foglalkozó szakemberek, ezért sokakat kiküldtek tanulni a Moszkovszkij Energeticseszkij Insztyitutba  (MEI). Én is itt ismerkedtem meg a férjemmel, évfolyamtársak voltunk. De ugyanígy jött Magyarországra például Léna és Marina és az orosz klub legtöbb tagja" – mondta Larissza.

Akadnak persze kivételek is. Marina – egy másik Marina – például Magyarországon ismerte meg a volt férjét egy kiküldetésen. „Igazi vidéki lagzink volt, disznóvágással, tyúkkopasztással. Moszkvaiként mi addig csak a pultban láttunk húst, szóval ez igazi sokk volt. Az esküvő előtti délutánon az anyám elsápadva jött ki az anyósomék házából, hogy lányom, de jó, hogy ezt nem láttad, ezek itt állatokat ölnek” – mesélte nevetve. Mila története szintén rendhagyó, ő egy építőtáborban ismerte meg a férjét, aki akkor még alig beszélt oroszul, és Milának az tetszett meg, hogy milyen szépen énekli a magyar dalokat. Évekig leveleztek egymással, mielőtt összeházasodtak és Mila Magyarországra költözött.

Moszkvában egy utcában laktak, Pakson találkoztak először

„Az első gyerekemet tologattam babakocsiban az egyik paksi játszótéren, amikor meghallottam, hogy mellettem egy nagymama oroszul beszél az unokájához. Nagyon megörültem, mert  egy éve nem hallottam már orosz beszédet, és fogalmam sem volt, hogy Pakson rajtam kívül élnek még oroszok. Így ismerkedtem meg Marinával, akinek az édesanyja volt az a bizonyos nagymama" – mesélt a kezdetekről Mila, aki előtte Budapesten élt a férjével, és tartott tőle, hogy egy kisvárosban nagyon elszigetelt lesz.

Az orosz klub az ehhez hasonló véletlen egymásra találásokból született, olyan is volt, hogy Moszkvában egy utcában lakó, de korábban soha nem találkozó nők barátkoztak össze Pakson, Júlia, Vologya és Léna pedig már egy úttörőtáborban is együtt voltak gyerekkorukban, de közelebbről csak Pakson ismerték meg egymást. A klub először csak baráti társaságként működött, együtt jó alaposan megünnepelt születésnapokkal, orosz és magyar újévekkel, jelmezbálokkal, aztán felmerült, hogy alakuljanak egyesületté, hiszen úgy pályázhatnának támogatásra a programok megvalósításához az erőműnél és az önkormányzatnál. Ez így is lett, a klub megalakulása óta mind az erőmű, mind az önkormányzat támogatja a szervezetet, nemcsak anyagilag, hanem például szabad helységekkel a rendezvényekhez vagy buszokkal a kirándulásokhoz.

„A városban ismerik és szeretik a klubot. Minden rendezvényünk nyitott, bárki eljöhet, és sok olyan programot is szervezünk, ami az egész város életét feldobja: voltak itt orosz együttesek,  járt itt a novo-voronyezsi néptánccsoport, és fellépett a budapesti orosz színház is. Ha pedig az egyik bulinkba jönnek el, akkor soha többet nem akarnak kihagyni egyet sem, annyira jól szoktak sikerülni” – mondta Marina.

Persze a klub élete nem csak bulikból áll, komoly dolgokkal is foglalkoznak. Ők ápolnak például négy II. világháborús szovjet katonasírt. „Itt minden évben koszorúzunk, és rendszeresen előfordul, hogy magyarok is megállnak, és tesznek ide egy koszorút. Azt mondják, az ő hozzátartozójuk a Don-kanyarban esett el, és tudják, hogy oda járnak ki koszorúzni az oroszok, ezért ők »cserébe« megkoszorúzzák az ő halottaikat” – mesélte Júlia, aki egyébként a Don-kanyarban született, ahová a klub rendszeresen szervez kirándulásokat a paksi diákoknak. A klub azt is kezdeményezte, hogy az önkormányzat állítsa helyre másik 30 szovjet katona nagyon megkopott emlékművét a 6-os út mellett, ők pedig vállalják, hogy gondozzák és rendszeresen koszorúzzák majd az emlékhelyet.

A magyar aszfaltozott utak 85 százalékán jártam

Az egyik legrégebbi és legaktívabb klubtag a 71 éves Szerjozsa bácsi, azaz Szergej Alekszandrovics Csernuszov. „Tulajdonképpen már gyerekkoromban is a paksi atomerőművet akartam építeni" – mondta egyszer egy interjúban a helyi lapnak az atommérnök, aki mielőtt Magyarországra jött öt évig dolgozott egy atom-tengeralattjárón Vlagyivosztoknál.

Szerjozsa valóban már az atomerőmű megépítése előtt Pakssal foglalkozott, ugyanis egy kijevi tervezőirodában az erőmű orosz terveinek a magyar adaptálásán és modernizálásán dolgozó csapatban dolgozott. Később, a nyolcvanas évek elején, amikor már javában folyt a technológiai rendszerek építése, művezetőként Paksra hívták. Öt évig dolgozott az építkezésen és az üzembe helyezésen, majd rövid időre visszaköltözött Kijevbe, de 1994 óta már folyamatosan Magyarországon él, és az erőműben dolgozik még most, nyugdíjasként is.

Az állampolgári esküt csak tavaly ősszel tette le, de a legtöbb magyarnál valószínűleg sokkal jobban ismeri az országot, ugyanis saját bevallása – és az autós térképén akkurátusan vezetett feljegyzései – szerint az aszfaltozott magyar utak 85 százalékát bejárta.

Útjai során felkereste szinte az összes magyar kastélyt, várt és várromot – a megtekintett nevezetességeket több A4-es oldalon, különféle jelöléssekkel vezeti – , és járt több mint 200 termálfürdőben is. Ez utóbbi Szerjozsa igazi szenvedélye, és a fürdőkről vezetett listáján nemcsak az szerepel, hogy hol hány fokos a víz, hanem kis mosolygós vagy szomorú fejekkel azt is jelöli, hol milyen volt a fürdő minősége. Tudását nem őrizgeti magának, hanem minden tavasszal szervez buszos utazást a klub tagjainak valamelyik magyar fürdőbe.

Az anyukák hiányoznak

Bár az orosz klub tagjai a teljes felnőtt életüket Magyarországon töltötték, és közben teljesen megváltozott az az ország, ahonnan eljöttek, a legtöbbjüknek még mindig honvágyuk van. „Hogy mi a hiányzik a legjobban? Hát az anyukák!” – felelte az asztaltársaság teljes összhangban, amikor azt kérdeztem, minek a hiányát a legnehezebb megszokni. 

„Húsz éve minden évben hazalátogatunk egyszer. Kocsival szoktunk, Kelet-Ukrajnán keresztül, amit idén nem mertünk bevállalni. Érzem, hogy ezért nincsenek feltöltve a lelki akkumulátoraim, és Júliával minden este az internetet böngésszük, hogyan lenne a legolcsóbb és a legegyszerűbb hazajutni vagy idehozni a szüleinket” – mondta Vologya, akit nem csak ezért visel meg az ukrán konfliktus lelkileg: amikor gyerek volt, simán átruccantak Ukrajnába a rokonokhoz, ma ez nem lehetséges, sőt, ellenségeskedés van.

„Nekem lelkiismeret-furdalásom is van, hogy otthagytam a szüleimet. Egyedüli gyerek vagyok, ráadásul Moszkvától 30 óra vonatútra, Asztrahányból származom, így nem egyszerű megszervezni egy látogatást" – mesélte Mila.

A klub tagjainak egy kivétellel van családja már Magyarországon is, és az orosz identitást a gyerekeikben is sikerült elültetni, részben a rengeteg gyerekprogramnak, vetélkedőnek és orosz Ki mit tud?-nak köszönhetően. „Nagyon szeretik például a kaviárt” – tréfálkozott Júlia, de Larissza komolyra fordította a szót, az ő felnőtt gyerekei – ahogy egyébként az összes klubtag gyerekei – beszélik a nyelvet,  nagyon szeretik az orosz irodalmat, és elkönnyesedik a szemük, ha orosz klasszikus zenét hallgatnak, Léna szintén felnőtt lánya egy orosz nyelvű színházban is játszik, Mila fia pedig russzisztika szakot is végzett az egyetemen.

A katonák miatt inkább hallgattunk

„Fiatal, naiv nőként jöttem Magyarországra. Azt hallottam mindenkitől, hogy a magyar és az orosz nép között barátság van, de én csak feszültséget éreztem. Ma már értem, hogy ez azért volt, mert még itt voltak a szovjet katonák, és nyilván én sem örültem volna neki, ha az én hazámban mondjuk amerikai katonák járkálnak az utcán. Ez a feszültség főként Budapestre volt jellemző, Pakson, ahol sok orosz szakember dolgozott, már akkor egyáltalán nem éreztem” – mondta Mila.

„Az elején, amíg itt voltak a katonák, mi is inkább hallgattunk, nem voltunk rá büszkék, hogy oroszok vagyunk, de ma már egyáltalán nem szégyellem, hogy honnan jöttem” – tette hozzá Vologya, aki szintén orosz feleségével, Júliával a Szovjetunió megszűnése előtt egy évvel költözött Paksra. Pedig Pakson mintha hazaérkeztek volna, Vologya nővére már itt élt a magyar férjével, és a panelházban, ahová költöztek, csak az ő lépcsőházukban élt még 4-5 másik orosz vagy félorosz család.

A többiek, akik az asztalnál ültek, a fejüket csóválták, ők sosem tapasztaltak semmilyen negatív hozzáállást a magyarok részéről, inkább azt érezték, hogy befogadják őket, és nem keverik össze a nagypolitikát az itt élő oroszokkal. „Nekem az erőműben a munkatársaim azt mondták, hogy engem mint orosz embert elfogadnak és kedvelnek, de ha a hazámról beszélnek és esetleg szidják, azt ne vegyem magamra, meg ne is szóljak bele" – mondta Marina.

Most pedig, hogy az ország Oroszországhoz való viszonya ismét érdekes és sokat vitatott téma lett, inkább azt tapasztalják, hogy a munkatársaik tőlük szeretnének behatóbban tájékozódni például az ukrajnai konfliktusról vagy Putyin közelgő látogatásáról, sokan pedig azt kérdezgetik, hol taníttathatnák oroszra a gyereküket, vagy hogyan küldhetnék ki Oroszországba, mert érzik, hogy egyre fontosabb lesz az orosznyelv-tudás. Az erőmű bővítésének kérdése pedig nem meglepő módon nem vitatéma Pakson: az emberek túlnyomó többsége egyetért a bővítéssel, és várja. Különösen az orosz klub tagjai, akik remélik, sok új tagjuk lesz majd, akiknek segíthetnek megismerni az új hazájukat.

Mégis mit kezdjünk a túrós csuszával?

Egy ilyen segítség pedig valószínűleg jól jönne bármelyik hazánkban letelepülő orosznak, ugyanis sok olyan furcsaság van a magyar szokásokban, amit elsőre nehéz hová tenni egy orosznak.

„Nekem az volt a legfurcsább, hogy a magyarok nem esznek semmit a röviditalokhoz. Hát hogy lehet így inni?” – kérdezte Szerjozsa bácsi, Vologya pedig rákontrázott, hogy tudvalevő, hogy az oroszok azért tudnak olyan legendásan sokat inni, mert minden feles után esznek valamilyen zakuszkát, azaz kisebb falatkát.

„Meg azért is, mert minden pohár röviditalhoz tósztot kell mondanunk. Van egy olyan mondásunk, hogy tószt nélkül inni alkoholizmus. Mi ezt a klubban szigorúan betartjuk, az ünnepekre mindig készülünk több vicces tószttal is" – mesélte Júlia, majd kisebb vita alakult ki az asztaltársaságban arról, hogy hanyadik pohár előtt kell a szerelemről és hanyadik előtt a hazáról tósztot mondani.

De nem csak ivási szokásokkal gyűlt meg a bajuk a klub tagjainak, többen elhűltek az első halászlé és a szalonnás túrós csusza láttán is, pedig ezt a két ételt Pakson aligha lehet kikerülni. „Ha ez erőműbe nagy presztízsű orosz vendégek érkeznek, mindig halászlé és túrós csusza a menü, én pedig látom a vendégek arcán a tanácstalanságot, hogy ezzel most mit kezdjenek” – mondta Larissza.