Valter
9 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

A hátunk közepére kívánjuk most Putyint

460693318
2015.02.17. 07:23 Módosítva: 2015.02.17. 11:13

Putyint nem mi hívtuk, az orosz elnök saját magát hívatta meg, és udvariatlanság lett volna nem fogadni – ez az egyik legfontosabb különbség a német kancellár és az orosz elnök budapesti látogatása mögött. Ebben a különbségben pedig nagyjából minden benne van:

Putyin budapesti látogatása nem Orbán Viktornak, hanem az orosz elnöknek fontos.

Az orosz elnök a budapesti látogatásával demonstrálhatja az orosz közvélemény és a világ felé, hogy a háború kellős közepén is van olyan EU-s ország, amelyik szívesen látja vendégül. Putyin idén – leszámítva a kelet-ukrajnai rendezés miatti minszki találkozót és az egyiptomi vizitet – még nem járt külföldön.

Orbán és Putyin viszonya

Bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt volna hét évvel ezelőtt, de Putyint az „új hidegháború” kellős közepén az az Orbán Viktor fogadja Budapesten, aki 2009 előtt még egyáltalán nem volt az oroszok barátja. Az orosz–magyar kapcsolatok az első Orbán-kormány alatt a mélyponton voltak, és ellenzékiként a Gyurcsány-kormány oroszbarátságát is élesen bírálta a Fidesz vezére. 

Aztán 2009-ben, közvetlenül egy évvel a választások előtt, történt valami. Az oroszok meghívták Orbánt az Egységes Oroszország párt szentpétervári kongresszusára, nyilván nem érdek nélkül, hiszen ekkor már látható volt, hogy hamarosan ő lesz Magyarország miniszterelnöke. Putyinnal több mint fél órát beszélt akkor. 

Szupertitkos csevegés

A találkozót, amelyről hazatérve Orbán számolt be a repülőtéren, szokatlanul sok bizonytalanság lengte körül. Az akkor még ellenzékben lévő Orbán nem névre szóló meghívót kapott: azt az orosz kormánypárt az Európai Néppárt egyik alelnökének címezte, az már a Néppárton belül dőlt el, ki utazik Szentpétervárra.

Meglepőbb azonban, hogy a találkozóról egyetlen fénykép sem készült, sőt, a félórás megbeszélésről orosz részről aznap senki nem tudott nyilatkozni.

Sem a parlament külügyi bizottságának vezetője, Konsztantyin Koszacsov, sem a párt külügyei kapcsolataiért felelős vezetője – bár mindketten azt mondták, általában tudni szoktak az ilyen szintű találkozókról, persze nem zárnak ki semmit.

Nem látta a találkozó nyomát Andrej Kolesznyikov sem, aki a Kommerszant újságírójaként Putyin látogatásainak csaknem minden pillanatát végigkíséri. A lehetőséget ő sem zárta ki, de furcsának találta, hogy egy ilyen hosszú megbeszélést senki nem vett észre.

De a találkozó kapcsán még az elnök szóvivője, Dmitrij Peszkov is türelmet kért a helyzet tisztázására, többszöri visszahívás után végül annyit mondott, néhány órával Orbán nyilatkozata után, hogy futólag beszélt a két politikus.

Bő két hét telt el ezután, mire az új budapesti orosz nagykövet végül valódi találkozónak ismerte el Orbán és Putyin megbeszélését. Alekszandr Tolkacs ekkor már egyértelműen Orbánnak küldött meghívóról és félórás, „nem folyosói megbeszélésről” szólt. Hogy az orosz fél miért várt ennyit a helyzet tisztázásával, arra a diplomata annyit válaszolt: minket nem kérdeztek – noha a fentebb felsorolt személyeknél nagyon is érdeklődött a sajtó.

A találkozó körüli furcsaságot erősítette az is, hogy utána pár nappal Gyurcsány Ferenc – aki már nem volt kormányfő – feleségével együtt magánvacsorán vett részt Putyinnal és annak akkori feleségével, aki akkor már nagyon ritkán mutatkozott férje oldalán. Az erről szóló kép a Kreml hivatalos oldalára is kikerült, ami szinte példa nélküli egy magánlátogatás kapcsán.

Az, hogy Moszkvának érdekében állt megnyernie magának Orbánt, már 2009-ben világosan látszott. Oroszország akkori budapesti nagykövete Alekszandr Tolkacs akkor azt nyilatkozta, hogy Moszkva nagyon is optimistán tekint a két ország jövőbeni kapcsolatára. Tolkacs bár nem ezekkel a szavakkal, de egyértelműen arra utalt, hogy érdemes jóban lenni Moszkvával, mert abból csak előnye (értsd: pénze) származik Magyarországnak, és a leendő kormány biztosan nem lesz olyan hülye, hogy ezt a barátságot visszautasítsa. 

Most már tudjuk, hogy budapesti orosz nagykövet akkor a jövőbe látott. Ma már Moszkvában úgy tekintenek Magyarországra, mint Oroszország egyik „szövetségesére”, Putyin budapesti látogatása pedig erre rá is erősít szimbolikusan, függetlenül attól, hogy ennek mennyi a valóságtartalma.

Az viszont tagadhatatlan, hogy Orbán megfogadta Tolkacs szavait, az orosz nagykövet 2009-ben ugyanis szó szerint ezt mondta: „Én úgy gondolom, hogy Magyaror­szágnak nem lengyel, román vagy szerb, hanem magyar külpolitikára van szüksé­ge. Megvannak a saját nemzeti érdekei, a szövetségesi kötelezettségei, s ezektől ve­zérelve kell kialakítania a politikáját.” Ma ezt az álláspontot Orbán Viktor hangoztatja leginkább. 

De miért olyan fontos nekünk Moszkva?

Természetesen a pénz miatt. A hivatalos álláspont szerint azért fontos nekünk a jó kapcsolat Moszkvával, mert a földgáz miatt függünk Oroszországtól, exportálunk is oda, és persze gyakran hangoztatott érv, hogy a kárpátaljai magyarok miatt nem lehet érdekünk a háborús hangulat szítása, csakis a béke.

De ennél lényegesen fontosabb a paksi atomerőmű bővítése, amit orosz megahitelből finanszíroznánk, 30-40 százalékban magyar alvállalkozókkal. A magyar közállapotokat ismerve ez egy olyan beruházás, amiből bőven csurranna-cseppenne magánzsebekbe is, márpedig ha Oroszország gazdaságilag meggyengül, akkor ez a projekt veszélybe kerülhet.

Paks tehát nagyon fontos a magyar kormánynak, bár nem feltétlenül az energiabiztonság, mint inkább a közbeszerzésekben rejlő lehetőségek miatt. A magyar kormánynak ezért sem érdeke, hogy az orosz gazdaság összeomoljon. (Ez persze a szankciókat sürgető berlini vezetésnek sem érdeke, hiszen az Oroszországgal évente több mint 50 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat lebonyolító német gazdaság is veszítene azon, ha Oroszországban megismétlődne az a krach, aminek 1998-ban Európa már egyszer a tanúja volt.)

De Paks Moszkvának is számít. A Roszatom ugyan több mint két tucat blokk építésén dolgozik szerte a világban, ám Magyarország az egyetlen EU-s tagország, amely – az orosz hitel segítségével – költségvetési pénzt felhasználva építtetne atomerőművet Oroszországgal. (Finnországban is épül, ám az ottani magáncégek beruházása, sem orosz hitelről, sem finn költségvetési pénzről nincsen benne szó.)

Gáz, gáz, de biztos?

Orbán Viktor a hosszú távú gázszerződés megkötését is fontos nemzetgazdasági érvként szokta említeni, pedig ez a legkevésbé hihető érv amellett, hogy ilyen jóban kell lennünk Putyinnal. Orbán szerint Putyin a gázszerződés miatt jön, és elemi érdekünk, hogy hosszú távú gázszerződést kössünk velük. A kormányfő már arról is beszélt, hogy a rezsicsökkentés fenntarthatósága függ az oroszoktól. Csakhogy ez közel sincs így. Egyáltalán nem olyan sürgős ugyanis újra hosszú távú szerződést kötnünk az oroszokkal, sőt, az sem biztos, hogy egyáltalán újra szerződnünk kellene. 

A magyar gazdaság működéséhez és a háztartások ellátásához szükséges gáz 2015 után is biztosított, legalább 2018-ig van időnk átgondolni a dolgokat. De még utána sem biztos, hogy szükségünk lenne hosszú távú szerződésre, és hogy miért nem, azt ebben a cikkben részletesen megírtuk már. 

A hosszú távú gázszerződés fontossága Magyarország számára tehát ma már korántsem olyan egyértelmű, mint húsz éve, a legutóbb aláírt megállapodás idején volt. A kérdés akkor – igaz, jóval alacsonyabb energiaárak mellett – nem is állt ennyire a politikai érdeklődés homlokterében. Ráadásul technikailag akkor nem is lehetett volna máshonnan földgázhoz jutni, míg mára az interkonnektorok megépülésével és továbbiak kiépülésével az elvi lehetőség adott az alternatív forrásokhoz.

Teljesen kiváltani az orosz földgázt természetesen nem lehet és nem is kell , de most úgy tűnik, egy ilyen hosszú távú szállítási megállapodás Moszkvának fontosabb, mint Budapestnek.

Németországnak egyébként van ilyen megállapodása, de az Északi Áramlat megtöltése kölcsönös gazdasági érdek, és Berlinnek gazdasági erejénél fogva a mozgástere is nagyobb az alku során. Nem mellékes az sem, hogy Németország nem csak saját felhasználásra vásárol földgázt. Még az is belefér, hogy az oroszok rovására Ukrajnával kereskedjen az orosz gázzal, amit Magyarországon, Szlovákián és Lengyelországon keresztül juttat el.

Ami Merkelnek nem tetszik, azzal Putyinnak nincs baja

Van még egy oka annak, amiért a kormányzat szereti a „keleti nyitást”, ez pedig elsősorban ideológiai. Az előző kormányzati ciklus óta a Fidesz alapvető érdeke a háborús hangulat fenntartása, de miután potens ellenzéki erők híján nincsen belső ellenfél, kívülről kellett keresni. Ez vezetett a Brüsszellel folytatott „szabadságharchoz”, amit idővel az amerikaiakkal és a németekkel való konfliktus követett. A látszat ellenére az amerikaiakkal továbbra sem kötöttünk békét, de Angela Merkel látogatása során az is egyértelművé vált, hogy Berlinnel is vannak vitás kérdéseink.

A nyugati partnereink és szövetségeseink számára ugyanis nehezen emészthető az illiberális állam. Nem Orbán erre vonatkozó tusnádfürdői beszéde, sokkal inkább azok a lépések, amelyek valóban az illiberális állam kiépítésének a jeleit mutatják. A nyilvánvaló, de úton-útfélen letagadott korrupció, a civilek ellehetetlenítése, a közmédia állapota, és még sorolhatnánk. Ezek a lépések azért is veszélyesek a régióban, mert a nyugati szövetségi rendszer számára jelenthetnek biztonsági kockázatot hosszú távon. Egy korrupt, kelet felé kacsingató rendszer figuráit ugyanis könnyebb behálóznia és megzsarolnia Moszkvának, mint egy olyan partnert, aki legalább a látszatra ügyel. És így fordulhat elő, hogy a magyar minisztériumokban karriert futhat be olyan valaki, akinek az életében még a magyar titkosszolgálat is kockázatokat tár fel

És miközben az illiberális állam az EU-nak és az Egyesült Államoknak csípi a szemét, Oroszországgal nagyon is kompatibilis. Orbán tehát tévesen azt is gondolhatja, hogy ha a Nyugat ki is löki magából az illiberalizmust, Moszkvában támogatják ezt a modellt. Annyiban mindenképpen igaza van a magyar kormányfőnek, hogy Putyin lesz a legutolsó ember a földön, aki Orbán ez irányú lépéseit bírálni fogja, de közel sem biztos, hogy ez Magyarországnak hosszú távon az előnyére válik. 

Lukasenkóval hintázva

Mégsem lehet azt állítani, hogy az Orbán-kormány teljes mellszélességgel Oroszország mellett kötelezte volna el magát: a Mol ötödét megszerző Szurgutnyeftyegaz (SZNG) kiebrudalása a tulajdonosok köréből szintén a konfliktus felvállalásáról szólt. (Igaz, az SZNG keresett az ügyleten, miután az állam félmilliárd euróért visszavásárolta az oroszok ÖMV-től megvett részvényeit.)

Valójában Budapest a Kelet és Nyugat határán egyensúlyozva azt reméli, hogy mindkét irányból hasznot húzhat, ha jól egyensúlyozik. A maga módján hasonlóval próbálkozik az EU-n kívül lévő Belarusz is, de sokáig ez volt jellemző az oroszbarátnak tekintett Viktor Janukovics ukrán elnökre is.

A hintapolitika mintapéldája, hogy az Oroszország elleni szankciókat ugyan Magyarország ellenezte, de végül megszavazta. Orbán pedig egyértelművé tette már azt is, hogy a szankciók kérdésében a német állásponthoz igazodik, tehát jó eséllyel a szankciók meghosszabbítása elé sem gördít majd akadályokat.

Bár a Fideszen belül az atlantista vonal háttérbe szorult, ma még elképzelhetetlen, hogy a kormány hosszabb távon az EU-n és a NATO-n kívül szeretné elképzelni a jövőjét, ellentétben például a második politikai erővé előlépett Jobbikkal, ahol a Putyinék által kínált eurázsiai gazdasági unió valós alternatívaként jelenik meg.  A hintapolitika része az is, hogy Orbán az elmúlt időszakban – elsősorban a német sajtóban – többször világossá tette, hogy Oroszországhoz való viszonyunkat a német külpolitikához igazítjuk. Ahogy az is az egyensúlyozás része, hogy három nappal Putyin budapesti látogatása előtt Orbán Kijevbe utazott és Porosenko ukrán elnökkel találkozott.

Mit kínálhat Putyin?

Épp azért, mert a találkozó most jobban kellett Moszkvának, mint Budapestnek, olyan lehetőségeket is rejthet, amelyeket a ritka pillanatban érdemes kihasználni.

Ez elvileg akár egy, a korábbinál kedvezőbb hosszú távú gázszerződést is jelenthetne, ami a rezsiharcos kormányt érdekeltté tehetné egy ilyen megegyezés megkötésében. Orbán is jelezte: rugalmas feltételeket kínáló szerződésre volna szükség. Magyarország egyébként méretéhez képest nem is olyan kis gázpiaca Oroszországnak. Az orosz gázexport 4-5 százaléka Magyarországra irányul. (Jelenlegi évi hatmilliárd köbméteres földgázimportunk az elmúlt évtizedben a kilencmilliárdot is elérte.)

Több is kiférne a csövön

Egyáltalán nem jó hír a Gazpromnak, hogy az elmúlt húsz évben tavaly szállított a legkevesebb földgázt az EU-ba: mindössze 121 milliárdot, miközben az elmúlt tíz évben a csúcs 200 milliárd felett volt. Tavalyhoz képest a csökkenés 13,8 százalékos – írta hétfőn a Kommerszant. A csökkenés a leginkább azokat az országokat érintette – Szlovákiát, Ausztriát, Csehországot, Magyarországot, Szerbiát –, ahová az orosz földgáz Ukrajnán keresztül jut el. Az Északi Áramlaton át táplált Németország csak 3,6 százalékkal csökkentette gázimportját, de még a Moszkvával hűvös viszonyt ápoló Lengyelország is csak 7 százalékkal csökkentett.

Moszkva persze túl olcsón sem kínálhatná a gázt – hiszen ezzel saját üzletét rontaná, de a feltűnően kedvező ajánlat azért is aggaszthatná az EU-t, mert azt sejtetné, hogy ezzel Moszkva túl nagy befolyásolási lehetőséghez jutna Magyarországon, azután, hogy a Déli Áramlat a kútba esett.

Ráadásul egy ilyen megállapodás ki is húzhatná a gyufát Brüsszelben, ami után az EU elővehetné a paksi megállapodást is, amelynek a sorsa – az árképzésben rejlő burkolt állami támogatás miatt – korántsem egyértelmű.

Vigyázó szemünket Kijevre vessük

De nemcsak az olcsó gázzal járhat Moszkva a magyar kormány kedvében, hanem azzal is, ha hozzájárulna az orosz földgáz reexportjához. Orbán arról is tárgyalhatott pénteken Petro Porosenkóval, hogy egy ilyen lehetőség esetén hajlandó lenne-e Ukrajna földgázt vásárolni Magyarországról.

A reexport jelentős hasznot hajthat – éppúgy, ahogyan korábban azoknak az ukrajnai cégeknek, amelyek nyugati irányba reexportáltak a Gazprommal közös, ukrán oldalról azonban nehezen átlátható tulajdonosi háttérrel. A cégek haszna az ukrán milliárdosokon kívül orosz kezekben landolhatott. Mindez – narancsos forradalom ide, orosz- vagy Nyugat-barátság oda – alapvetően meghatározta Ukrajna mozgásterét.

Egy ilyen séma ugyan kedvező lehet bizonyos kormányközeli körök számára, viszont hosszú távon követhetetlen szempontoktól tenné függővé Magyarország külpolitikai és  külgazdasági törekvéseit.