A bíróság 9 évre ítélte a megrögzött bűnözőket, majd visszaengedte őket közénk

2015.02.25. 13:43

A Zalaegerszegi Járásbíróság kényszerítésért, valamint közveszélyokozásért többszörösen visszaeső bűnözőket engedett a nyakunkra.

Pedig előzőleg kilenc és fél év fegyházbüntetésre ítélte S. Istvánt, három társát pedig társtettesként vagy bűnsegédként való közreműködéséért hat év és négy hónap fegyházra ítélte.

Értik?

Ezek az emberek megpróbáltak felgyújtani egy nagykanizsai szórakozóhelyet, egy másik étterem tulajdonosát pedig üzlethelyiségének és autójának felgyújtásával fenyegettek meg.

Az MTI beszámolója szerint a nagykanizsai éjszakai életben ismert - számos vendéglátóhelyről kitiltott - 41 éves S. István és 20 éves fia, S. Martin, valamint O. Imre, továbbá negyedrendű társuk, O. István. azután akartak felgyújtani egy szórakozóhelyet, hogy S. István a felgyújtani próbált szórakozóhely tulajdonosának korábbi sörözőjében éveken át rendszeresen megfordult, többször is verekedést provokált és fizetés nélkül távozott. Emiatt a tulajdonos nem akarta beengedni az új vendéglátóhelyre sem, és ezért a "szégyenért" a vádlott károkozással fenyegetőzött.

A négy férfi 2014 áprilisában egy este egy brit rendszámú Lincolnnal jelent meg a zárva lévő szórakozóhely közelében. Műanyag flakonokban benzint és motorolajat vittek magukkal, ezeket a lépcsőre és a bejáratra locsoltak, majd megpróbálták meggyújtani, de megjelent a tulajdonos, ezért elmenekültek. A szakértő szerint ha a bejárati ajtó alatt befolyó benzin vagy a gőze meggyullad, a közelben lévő gázkonvektor és ezzel a helyiség is felrobbanhatott volna.

Egy másik étterem vezetője korábban szintén azt közölte a társasággal, hogy az általa üzemeltetett vendéglátóhelyre nem mehetnek be. A másik vádpont szerint ennek ellenére rendszeresen megjelentek ott, és telefonon is gyújtogatással fenyegetőztek, S. Martin pedig egyszer meglökte és próbálta megütni a vendéglátóhely tulajdonosát.

A vádlottak és védőik felmentésért, enyhítésért, illetve hatályon kívül helyezésért fellebbeztek, és kérték előzetes letartóztatásuk megszüntetését. Kérésüknek a bíróság helyt adott, így mind a négy vádlott házi őrizetbe került. Ezt a döntést azonban az ügyész megfellebbezte.