A kormányközeli álcivilek szerint az Amnesty téved, Magyarországon minden rendben

2015.02.25. 16:15

Az Alapjogokért Központ nevű szervezet rögtön az Amnesty International jelentése után közleményt jelentetett meg, amelyet röviden úgy lehet összefoglalni:

Magyarországon tökéletes a jogbiztonság, senkit nem ér hátrányos megkülönböztetés, az Amnesty minden egyes megállapításában téved.

A szervezet megállapításainak értelmezésében segít, ha tudjuk: az Alapjogokért Központ még annyira sem „civil”, mint a Békemenetet szervező CÖF: vezetői nemrég még a KDNP különböző szervezeteinél dolgoztak. Vezetője Törcsi Péter az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnökeként volt ismert, és Mikula Klaudia, IKSZ-tag, Rétvári Bence egykori gyakornoka.

Az Amnesty International az emberi jogi helyzet romlását tapasztalja Magyarországon, és következő területekefogalmazott meg kritikát:

  • A magyar választási rendszer félresúlyozott, és átírását érdemi vita nélkül fogadták el.
  • A magyar kormány a civil társadalom megfélemlítésére törekszik. 
  • A romák diszkriminációja.
  • A menekültek elleni kormányzati lépések, például hogy a menekülteket automatikusan lecsukják, és csak ezt követően vizsgálják, hogy érdemesek-e menekültstátuszra,
  • Az életfogytiglani börtönbüntetés, amely feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélküli embertelen és megalázó büntetés.

Az Alapjogokért Központ a kormány szócsöveként a következőket válaszolta: 

  • Magyarországon a hatalmi ágak egymástól elválasztva működnek, ezt a korábbi alkotmányhoz hasonlóan az alaptörvény deklarálja legmagasabb szinten. 
  • A magyar választási rendszert igenis megvitatták
  • A menekültek ellen nem is folytat hadjáratot a kormány, mert csak a 10 százalékukat csukják le ok nélkül, ráadásul hatékony bírósági jogorvoslat áll rendelkezésükre. (Már ha a menekültek ismernének magyar ügyvédeket, beszélnék a nyelvet, hogy ezen jogukról tudjanak.)
  • A tényleges életfogytiglan esetében (az Emberi Jogok Európai Bíróságának nyomására) bevezették, hogy a bírói döntést még egyszer kötelező felülvizsgálni, és 40 év letöltése után, különleges esetben mód van kegyelemre is.

 Az Igazságügyi minisztérium is megszólalt az ügyben, szerinte az AI jelentése felületes és egyoldalú. 

Megjegyzik például "Magyarország kormánya elutasítja a jogellenes elkülönítés minden formáját, elkötelezett a minőségi és esélyteremtő oktatás feltételrendszerének fejlesztése mellett, amely kulcsfontosságú a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkózása érdekében."

Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy Balog Zoltán miniszter jelenleg azon dolgozik, hogy törvényileg legyen felhatalmazása a szegregálásra jogosult iskolák kijelölésére. Ebben az ügyben az Alapjogokért Központ konferenciát szervezett, és arra jutott, hogy remek ötlet Balog Zoltán szegregációs törekvése.

A legutóbbi időközi országgyűlési választás pedig igazolta, hogy alaptalanok azok a vádak, amelyek szerint egy politikai oldalnak kedveznének a szabályok.