Mit csinál a külügy a magyar diplomácia vérzivataros korszakában?

2015.02.25. 12:38

Éppen amikor az ország és talán a miniszterelnök számára is kezd nyilvánvalóvá válni, hogy megfeneklett a kormányváltás óta favorizált új magyar külpolitikai irány, és az ország soha nem tapasztalt mértékben elszigetelődött nemzetközileg, a tavaly átszervezett Külgazdasági és Külügyminisztériumban is nagy elhatározásra jutottak.

Eldőlt, hogy megpróbálják bemutatni magukat maguknak és a világnak, hogy végre lehessen tudni, mi zajlik a magyar diplomácia vegykonyhájában.

Na igen, de a magyar külügyminisztériumtól ne várja senki, hogy kíméletlen szakmai vitákban próbáljon meg tisztázni olyan kérdéseket, hogy mi ma Magyarország valós mozgástere a világban, van-e baj a keleti nyitással, és ha igen, akkor mi. A Küküm könnyed stílusban fog önképet rajzolni magáról.

Az Index információi szerint tárca hamarosan elindítja a Külgazdasági és Külügyi Kitekintő Magazint.

Az újság fő helyét a minisztériumi vezetők bemutatkozása tölti majd meg. A vezető anyagokból – a tervek szerint – kiderül majd, mi is az ő feladatuk és mik az elvárásaik. Lesz még egy külgazdasági sikertabló sorozat is. Úgy néz ki, hogy az olvasók ettől a rovattól várhatják a lap legaktuálisabb információit. Persze az őszinte és a feltáró jelzőket valószínűleg nem fogja erőltetni senki.

A magazin további rovatai:

  • Világkonyha
  • Borvilág
  • Sporthírek (a világ helyi sportjainak bemutatása)
  • Róluk másképp (külügyi dolgozók szabadidős tevékenységeik közben)
  • Bónusz (ha van még hely, bármilyen érdekes esemény külföldön)