Szilárda
-4 °C
2 °C

Az orvosi kamara szívesen dolgozik a hálapénz megszüntetésén

2015.02.25. 15:10 Módosítva: 2015-02-25 15:12:09

A Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak tartja, hogy az orvosok béremelését bármilyen egyéb feltételhez kössék. A kamara most reagált Zombor Gábor hétfői bejelentésére, amelyen az egészségügyi államtitkár azt mondta: március végéig készítik el a kormánynak az orvosok fizetésemeléséről szóló javaslatot. A tervek szerint a szakorvosjelölteknek járó 100-200 ezer forintos plusz juttatást minden orvos megkaphatná, ha aláír egy szerződést, amely szerint közalkalmazottként Magyarországon marad és nem fogad el hálapénzt.

A kamara szerint tovább romlik az egészségügy munkaerőhelyzete az orvosok külföldre vándorlása és az orvosi szakmák közötti bérkülönbségek miatt. A 2012-2013-as béremelés hatása mára kifulladt, ezért tovább kell emelni minden orvos és egészségügyi szakdolgozó bérét, írja közleményében a MOK, de nem tartják elfogadhatónak a bérfelzárkóztatást bármilyen egyéb feltételhez kötni.

A kamara szerint ezért haladéktalanul meg kell szüntetni azt a külön törvény által fenntartott negatív diszkriminációt, amely miatt az egészségügyben dolgozók hátrányosan kapják meg mozgó bér elemeiket, azaz az ügyeleti díjat, a műszakpótlékot, a túlmunkadíjat stb. Ha feloldanák az ügyeleti díjaik 2011-es befagyasztását, már az nem jelentéktelen jövedelemnövekedést eredményezne. A kamara továbbra is kiáll a hálapénzrendszer megszüntetése mellett, és készen áll az ehhez szükséges feltételek kidolgozására.

A Magyar Orvosi Kamara úgy véli: a kórházak áprilistól esedékes adósságkonszolidációja csak akkor lesz sikeres, akkor nem termelődik újra az adósság, ha a kórházak  "hiteles szakmai alapokon nyugvó, reális költségelemzésre alapozva" kapják meg a támogatásokat.  A MOK szerint a költségek tervezésénél a maximális betegbiztonság a legfőbb szempont, ezért nem jöhet szóba a szakmai minimumfeltételek bárminemű fellazítása sem megtakarítási, sem egyéb gazdasági céllal. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!