Orbán oroszbarátsága miatt nem jönnek ünnepelni a lengyelek

RDA 2790
2015.02.25. 18:40 Módosítva: 2015.02.25. 18:40

Orbán lengyel támogatói lefújták idei március 15-i magyar útjukat, írta a Vs.hu. A Nagy Utazás Magyarországra programot a Gazeta Polska lengyel újság támogatói klubja 2012. március 15-ére szervezte először, akkor a lap főszerkesztője is felszólalt az egyik megemlékezésen Budapesten.

A lap úgy tudja, az esemény 1-2 ezer lengyelt is megmozgatott, akik még tavaly is részt vettek a Fidesz vezette megemlékezésen. Idén azonban törölték a programot. Facebook-oldaluk szerint a látszatát is szeretnék elkerülni annak, hogy „mindazok, akik egyébként eddig hűen kiszolgálták Vlagyimir Putyint, most úgy állítsák be a részvételünket, mint egy oroszbarát megmozdulást”.

Ahogy írtuk is, Orbán oroszbarát politikája  a lengyel nagypolitikában, és a mindennapok szintjén is kiverte a biztosítékot. Kaczynski találkozi sem volt hajlandó régi szövetségesével. A helyzetet a Miniszterelnökség később úgy próbálta menteni, hogy azt nyilatkozta, ők nem akartak találkozni a pártelnökkel.