Válaszolt a ságváris Katika

Nem keltek a névadó védelmére a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának egykori diákjai, akik közül többeket keresztnév szerint szólított meg az intézményben 37 éve oktató testnevelő tanár. Barok István nyílt levelére először Répássy Róbert államtitkár, majd Balla György, a Fidesz frakcióigazgatója, végül kedden az Emberi Erőforrások Minisztériumában a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár válaszolt.

A levélből kiderült: Répássyhoz, Ballához hasonlóan Veresné Novák Katalin sem érzi úgy, hogy semmiképp sem lehetne megváltoztatni a csendőrök által tűzharcban lelőtt antifasiszta, kommunista ellenállóról elnevezett iskola nevén. Répássy is kitért rá, és Novák Katalin is sajnálatosnak tartja, hogy a jelenleg is aktívan tanító Barok István leveléből aktív politikai állásfoglalás világlik ki.

Barok ugyanis a jelenlegi hatalmat vádolja azzal, hogy le akar számolni Ságvárival, akinek „a fennálló rezsim szemében (...) legfőbb bűne, hogy zsidónak született”, és aki nem volt hajlandó arra, hogy felszálljon birkaként a magyar csendőrség díszkíséretében Auschwitzba induló vonatra. Másik bűne Barok szerint az lehetett, hogy nyíltan vállalta baloldali, kommunista meggyőződését. (Épp ezért az MTA is közterületek névadásakor nem javasolt minősítést adott Ságvárinak két éve.)

Az antiszemita vádat mindhárman visszautasították.

„Azt írod, hogy a mi szemünkben Ságvári Endre legfőbb bűne, hogy zsidónak született. Márpedig az,

aki egy ember „bűnének” a zsidóságát tartja, az nettó náci. Itt nincsen de, meg nincsen ha.

Itt nincsen „ha így nézem”, meg „ha úgy nézem”. Az náci és kész” – idézte Ballát a Szegedma.hu.

„Pista! Belegondoltál abba, hogy mit mondtál? Akkor mégis hogyan lehet, hogy mint írod: nem haragszol ránk? Ha ezt egy kicsit is komolyan gondolod, akkor ezért haragudnod kellene. Ezért bizony kellene! Ugye nem gondolod komolyan? Ugye nem kételkedsz abban, hogy ha szinte mindenben homlokegyenest is más a véleményünk, de a fasizmusról ugyanazt gondoljuk?” – írta Balla, megjegyezve, hogy a közterületek elnevezésének keretet adó törvény, a kommunista és a fasiszta rezsimek kiszolgálóit, hatalomra segítőit egyaránt kizárja a lehetséges névadók köréből. Így tett Ságvárival az MTA is.

„De nem bújnék el pusztán az Akadémia álláspontja mögé. Talán emlékszel, sosem voltam sunnyogó típus én sem. Szerintem sem méltó Ságvári Endre neve az iskolánkhoz. Nem méltó, mert én abban hiszek, hogy egy intézményt, egy közterületet, ha személyekről nevezünk el, akkor azokról kell, akik valamit letettek az asztalra, akik egy adott közösségnek, egy városnak, egy nemzetnek alkottak valamit. Szerencsére nagyon sokan vannak ilyenek hazánkban. Ságvári Endre nem tartozik közéjük. ... Nem akarnám őt bántani. Korán, nagyon korán érte a halál.

Még az is lehet, hogy lett volna egy remek életműve. Az is lehet, hogy ő is azon kommunisták közé tartozott volna, akiket a sajátjai küldtek volna bitóra. Volt ilyen is szép számmal. És az is lehet, hogy ő lett volna az, aki bitóra küld.

Ezt nem tudhatjuk. Maradtak a tények. A tény pedig az, hogy nem tett semmi olyat, amiért egy gimnáziumnak a nevét kellene viselnie” – írta Balla.

 Ságvári után is ságvárisok

„...nem gondoltam, hogy egyszer olyan levelet fogunk Tőled kapni, mi, volt tanítványaid, amiről csak a nyilvánosságon keresztül értesülünk. Olyan levelet, amiben antiszemitizmussal vádolsz bennünket, olyan levelet, amiben számon kérsz rajtunk egy meg sem született döntést, olyan levelet, aminek minden sorából süt a keserűség és a vádaskodás” – írta az Indexnek is megküldött levelében Veresné Novák Katalin. 

„Olyan levelet, ami egyértelmű politikai állásfoglalás egy aktív pedagógustól. Egy olyan pedagógustól, akit szerettünk, aki minden tanítványára pontosan emlékszik, aki a lelke volt a sítáboroknak, aki 37 éve tanít a gimnáziumban. Szegedi vagyok, és büszke erre. Ságváris vagyok, és büszke erre. Közgázos vagyok, és büszke erre. És közgázos vagyok akkor is, ha időközben már háromszor változott meg az egyetem neve, és

ságváris leszek akkor is, ha az iskolát esetleg nem úgy hívják majd.

Tizenkét évet jártam Ságvári Endréről elnevezett intézményekbe, és tizenkét év alatt nem tanultunk semmit az iskola névadójáról. Nem volt példakép, és a névváltoztatás körüli vita sem új keletű, a rendszerváltoztatás óta búvópatakként időről időre felmerül. Talán nem véletlenül. Talán most, huszonöt év elteltével, ideje lenne lezárni ezt a kérdést.

Ideje lenne szembenézni azzal, hogy kiről is van elnevezve ez az iskola, és hogyan lehetne egy olyan megoldást találni, amikor nem kell mismásolni,

hanem büszkén, bátran lehet vállalni a nevet, legyen az akár egy Szegedhez kötődő példaképé, akár egy semleges név. Ebben az iskola felelőssége megkerülhetetlen.

Tudod, Tanár Úr, ma már nem csak az a valamikori gimnazista lány vagyok, akit megismertél, hanem három gyermek édesanyja is. És én azt szeretném, ha a mi gyerekeink úgy élhetnének, hogy valós ismeretük van múltról és jelenről. Ha büszkék lehetnének iskolájuk névadójára. Felelősek vagyunk értük, és

ez a felelősség sokkal fontosabb annál a nosztalgiánál, amit a Ságvári Gimnázium neve jelent Neked vagy bármelyikünknek.

Rossz, hogy így beszélünk ezekről a kérdésekről. Jobb lenne, ha indulat, lázítás, vagdalkozás nélkül tudnánk róluk beszélni. Bízom benne, hogy a gyerekeinknek ez is megadatik. A Ságváriban olyan magyartanárunk volt, akitől ballagáskor mindannyian egy-egy kézzel írt levelet kaptunk, amit csak öt évvel később bonthattunk fel. Én ezt a személyes gondoskodást őrzöm a Ságváriból és a szép emléket. Azt szeretnék Rólad is, Tanár Úr. Kár, hogy így megnehezíted.”