Rehabilitálhatják Hóman Bálintot

2015.02.27. 18:19
A Fővárosi Törvényszéken zajlik a 64 éve halott Hóman Bálint perújítási tárgyalása, a tét, hogy rehabilitálják-e a háborús bűnösség miatt életfogytiglani büntetésre ítélt egykori kultuszminisztert. Ennek most elég komoly esélye van, miután ma az ügyvéd és az ügyész is felmentést indítványozott.

Hóman Bálint az egyik legnagyobb két világháború közötti történész, Szekfű Gyulával közösen írt négy kötetes összefoglaló munkáján, a „hómanszekfűn” rengetegen nőttek fel, az ma is sok otthoni könyvtárban megtalálható. Hóman azonban a harmincas években politikai pályára lépett, kisebb megszakítással 1932-től tíz éven át volt miniszter. Szekfűvel ellentétben határozottan németbarát volt, ellenezte a szövetségesekkel való tárgyalásokat és kormánytagként 1941-ben megszavazta a Szovjetunió elleni hadba lépést is.

A háború utáni népbíróságon ez volt a fő vád ellene, és bár kollégái közül Szekfű és a fiatal Kosáry Domokos is mellette tanúskodott, 1946-ban életfogytiglani büntetésre ítélték. 1951-ben halt meg a váci fegyházban.

A mostani rehabilitációs eljárást egy oldalági leszármazott kezdeményezte, védőnek Varga Istvánt, egy korábbi fideszes képviselőt kértek fel. A védő a pénteki tárgyalási napon amellett érvelt, hogy Hóman nem követett el háborús bűntettet, a hadiállapot beálltát Horthy Miklós döntötte el. Az ügyvéd szerint az akkori magyar politikának nem is volt más lehetősége, mint Trianon revízióját támogatni, és választani a két nagyhatalom között — írja az MTI.

A bíróság a kormányzati Veritas Intézetben dolgozó Ujváry Gábort kérte fel szakértőnek. Ő is azzal érvelt, hogy az akkori Magyarország, melyben szinte mindenki támogatta a revíziót, a két nagyhatalom közötti harapófogóba került, a hadbalépést illetően pedig nem lehetett érdemben szembeszállni Horthyval. Mivel az ügyész is hasonló álláspontra helyezkedett, ráadásul szerinte a kormányülés jegyzőkönyvei alapján nem is tudjuk pontosan rekonstruálni Hóman Bálint szavait, nem nagyon lehet kérdés, hogy fog a bíróság dönteni az egy hét múlva várható ítéletében.