Tényleg politikailag inkorrekt a magyar?

2015.02.27. 17:37

Állítás: A magyar ember politikailag inkorrekt

A felnőtt magyarok 24 százalékának ellenszenvesek a zsidók, mutatta ki 1200 fős reprezentatív mintán, 2011 novemberében végzett felmérésével a CEU szociológusa, Kovács András. A felmérés szerint a szélsőséges antiszemiták aránya 20 százalék volt. A válaszmegtagadók száma az előző évekhez képest csökkent, amiből a kutató arra következtetett, hogy nem a zsidókkal szemben ellenérzéseket táplálók aránya növekedett meg hirtelen, hanem azoké, akik a felmérés során vállalták zsidóellenes érzületeiket.

Kétharmados többségben vannak azok, akik nem fogadnák el, hogy gyerekük roma gyerekkel barátkozzon, derült ki egy 2011 végén publikált Tárki-kutatásból.

Tízből három-négy magyar felnőtt véleménye az, hogy egyetlen menedékkérő se léphessen be az országba, mutatta ki szintén a Tárki 2013 januári, országos reprezentatív mintán készült kutatása.

Állítás: Tavaly több gyerek született, mint az elmúlt öt évben bármikor.

Igaz. A KSH adatai szerint 2014-ben 91500 élveszületés volt, ennél utoljára 2009-ben született több gyerek, igaz, akkor sokkal több: 96 442. Azóta viszont, 2010 és 2013 között a legmagasabb szám 90 335 volt.

Állítás: Egészen 1994 óta 2014-ben volt a legmagasabb a termékenységi ráta.

Majdnem igaz. A KSH-táblázata szerint a 2014-es termékenységi ráta 1,41 volt, ahogy Orbán mondta. Ennél utoljára 1996-ban volt magasabb, akkor 1,45. 1994-ben még ennél is jobb volt az arány:  1,64.

Állítás: 2010 óta folyamatosan nő a házasságkötések száma.

Igaz. 2014-ben 38 700 házasságot kötöttek. Ennél utoljára 2008-ban volt több esküvő: 40 105. 2010-ben volt egy mélypont: 35 520, azóta a növekedés tényleg folyamatos. 40 ezer alatt egyébként 2009 előtt soha nem volt (legalábbis az 1949 utáni időszakban, amelyről megvannak az adatok a KSH-táblázatban.)

Állítás: 2010 és 2013 óta 15 százalékkal csökkent a válások száma.

Igaz, a csökkenés egész pontosan 15,3 százalék. 2010-ben 23 873, 2013-ban 20 209 válás volt. A 2014-es adatok még nem szerepelnek a KSH-táblázatban.

Állítás: Az abortuszok száma 2010 óta 20 százalékkal csökkent, és 1954 óta nem volt ilyen alacsony.

Majdnem teljesen igaz. A csökkenés 19,15 százalékos volt. 2010-ben 40 449, 2014-ben 32 700 terhességmegszakítás történt. A KSH-táblázat szerint tényleg utoljára 1954-ben volt ennél alacsonyabb az abortuszok száma: 16300.

Állítás: A halálesetek száma 1974 óta nem volt ilyen alacsony.

Igaz. 2014-ben 126 100 haláleset volt. Ez a szám utoljára 1974-ben kevesebb, akkor 125 816.

Állítás: A kormány majdnem visszaadta a szocialisták által elvett 13. havi nyugdíjat.

Igaz, de nem volt szándékos. A kormány rendszerint jelentősen túltervezte az inflációt, 2011 óta összesen már 7,3 százalékos volt az eltérés, ami azt is jelenti, hogy ekkora be nem tervezett nyugdíjemelés volt azóta. Ezt utólag sem kompenzálták. A 13. havi nyugdíjhoz egy 8,3 százalékos nyugdíjemelés kellene, a 7,3 százalékkal már majdnem sikerült is ezt elérni.

Állítás: A kormány megfékezte az áremeléseket.

Inkább nem igaz, mint igaz. A rezsicsökkentés ugyan valóban kormányzati beavatkozás volt, és hatása átmenetileg az infláció szintjére is hatott, összességében azonban inkább nemzetközi hatások felelősek a nagyon alacsony inflációért. Ami ráadásul korántsem olyan jó, mint Orbán beszédéből kitűnt. 

Állítás: Ma már nem divat a jövedelmek eltitkolása.

Erről nem készült megbízható felmérés.

Állítás: Magyarország nagykorúvá vált, mert nem külföldi hitelekből növekszik már.

Az államadósság valóban csökkenő trendet mutat, miközben a gazdaság növekszik. A növekedésben azonban a külföldI források továbbra is jelentős szerepet játszanak.