Kósát csesztette a Fidesz-elnökség

2015.03.03. 20:44

Az Index információi szerint kedden délután ülésezett a Fidesz elnöksége. A veszprémi időközi országgyűlési választáson elszenvedett váratlan és súlyos vereség óta másodszor találkoztak a kormánypárt vezetői, és több tekintetben is napirendre vették a parlamenti kétharmad elvesztését.

Az elnökség nem hagyta például szó nélkül Kósa Lajos parlamenti bénázását. A Fidesz-alelnök kedden megakadályozta, hogy veszteség nélkül húzzák be az új felállású Országgyűlésben az első kétharmados napot.

Kedden két kétharmados szavazás is lezajlott. Az első, az „Egyes közigazgatási tárgyú törvények módosításáról” szóló törvény a jobbikos Apáti István hiányzása miatt sikerrel átcsúszott, a második, az Egyes jogállási tárgyú törvények módosításáról című jogszabály viszont elbukott, mert Kósa Lajos véletlenül rossz gombot nyomott.

Az ülésen tárgyalták a tapolcai időközi választás stratégiáját is.

A február 22-ét követő rendkívüli elnökségi ülés után az terjedt el a sajtóban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök belátta: a Fidesz országos politikáját kritizálták a veszprémi választók, amikor cserbenhagyták a kormánypártot, ezért változásokra van szükség.

A kormányfő pénteki évértékelőjén azonban nyoma sem volt, hogy a népszerűségcsökkenés megállítása és a tapolcai győzelem érdekében bármilyen változtatásra készülne. Az érvértékelő azt mutatta, hogy Orbán Viktor továbbra sem saját politikájában látja a vereség okát, a miniszterelnök a változatosság kedvéért ismét a kommunistákat emlegette ellenfélként.

Forrásunk szerint ez nem fog változni a tapolcai kampányban sem. Legfeljebb annyiban, hogy Jobbik–MSZP-koalícióként fogják bemutatni a városban kialakult felállást, és ezzel diszkreditálják mindkét oldalon a helyi pártszervezeteket.