Zelma, Rajmund
-1 °C
5 °C
Index - In English In English Eng

Elkezdett a buzi George Michaelről beszélni

2015.03.03. 15:37
72 meleg, leszbikus vagy biszexuális embert kérdeztek arról, érte-e már őket hátrányos megkülönböztetés az egészségügyben. Volt mit mesélniük. Most jelent meg a Háttér Társaság civil szervezet kutatási jelentése.

Hétfőn mutatta be a Háttér Társaság jogvédő civil szervezet a kutatását a leszbikus, meleg és biszexuális (LMB) emberek tapasztalatairól a magyarországi egészségügyben. Még 2010-ben készítettek a Magyar Tudomány Akadémia Szociológiai Kutatóintézetével együtt egy nagyszabású kérdőíves kutatást a témában, most pedig szerették volna részletesebben is megvizsgálni a kérdést személyes beszélgetéseken keresztül.

Budapesten és 5 vidéki nagyvárosban (Pécsen, Szegeden, Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán) nyilvános fórumokat rendeztek a témában, és interjúkat készítettek olyan emberekkel, akik személyesen tapasztaltak diszkriminációt kórházakban vagy rendelőkben.  Mindezt fókuszcsoportos beszélgetésekkel egészítették ki. A beszélgetésekben összesen 72 ember vett részt 2014 februárja és 2015 januárja között.

Az már a kérdőíves kutatáskor kiderült, hogy az egészségügyre szorulva sokan a rejtőzködés stratégiáját választják, vagyis nem fedik fel szexuális irányultságukat, nehogy hátrányuk legyen belőle. Hogy a félelmük nem alaptalan, azt mutatták a számok is. A rejtőzködőknek csak körülbelül 3 százaléka számolt be hátrányos megkülönböztetésről, de azok között, akik például a háziorvosuk előtt nyíltan vállalták identitásukat, több mint 10 százalék érzett diszkriminációt.

Ennek a legdurvább formája az ellátás megtagadása. Többeknek volt ilyen élményük. A miskolci fórum egyik résztvevője például elmesélte, hogy egy epilepsziás  roham után ez történt vele a sürgősségi klinikán: 

Vannak feminin mozdulataim, (…) ő ezt észrevette rajtam és megjegyezte, hogy túlságosan meleg van a rendelőben. Én meg annyit mondtam neki, hogy nyisson ablakot. Ami neki nem tetszett, és egyszerűen kivonult a rendelőből.

Egy budapesti leszbikus nő azzal szembesült, hogy az orvosa közölte vele: megkérdezte az összes szülésznőt, és senki nem akarta elvállalni az ő szülését. "Ez elég traumatikus volt: hogy egy egész osztály így megtárgyalja, és erre jutnak" – mondta. Az ellátást leggyakrabban a HIV-fertőzött emberektől tagadják meg a kutatás szerint.

Ha foglalkoznak is az LMB-emberek panaszával, előfordul, hogy tiszteletlen, ellenséges bánásmóddal találkoznak. A kérdőíves felméréskor a megkérdezettek összesen 29 százaléka mondta: volt már, hogy megalázták, zaklatták az orvosnál. Egy 20 éves férfi azt idézte fel, hogy pofát vágott az orvos a lányos hangja hallatán. Egy 36 éves meleg férfi nem is beszélt saját identitásáról az orvosa előtt, de végig kellett hallgatnia egy bántó monológot.

Az orvos homofób megjegyzéseket tett, úgy általában elkezdett a buzi George Michaelről beszélni igen durván, anélkül, hogy tudta vagy sejtette volna az én szexuális irányultságomat

– mondta.

A leszbikus nők visszatérő tapasztalata, hogy a nőgyógyásznál értetlenségbe ütköznek, hosszas magyarázkodásra kényszerülnek, mert az orvosoknak nem akar leesni, hogyan lehetnek biztosak abban, hogy nem terhesek, vagy miért nincs szükségük fogamzásgátlóra.

Többeket az hozott nehéz helyzetbe, hogy az orvosaik azonnal HIV-fertőzéstől kezdtek tartani, amikor értesültek a melegségükről. Volt, akin rutinból, ok nélkül HIV-szűrést végeztek. Egy – azóta kiderült, irritábilis bélszindrómában szenvedő – 29 éves meleg férfit nem volt hajlandó megvizsgálni a belgyógyász egy vidéki kórházban, azt mondta neki, előbb AIDS-tesztre kell mennie.

Mások arról számoltak be, hogy orvosuk kibeszélte őket, nem tartotta be a titoktartási kötelezettséget. Egy 31 éves, kecskeméti meleg férfi például így járt:

"Öt éve, mikor annál a háziorvosnőnél voltam, akit a munkatársaim ajánlottak, mert abban az egészségházban dolgozik, ahol az üzemorvos is (…), az egészségi állapot felmérése során mondtam, hogy meleg vagyok. Ezt ő egy nálunk dolgozó munkaügyis irodista barátnőjének elmesélte (ő volt a következő várakozó, aki bement, amíg én kiszaladtam WC-re, és a még nyitva hagyott ajtón át hallottam, mikor visszamentem a váróba). Erre az irodista mondta neki, hogy akkor ne adjon betegszabit nekem, amit nem is kaptam. Így bementem másnap dolgozni betegen, és megfertőztem mindenkit influenzával.”

Egy szegedi férfiről a többi beteg előtt, hangosan mondta az orvos, hogy homoszexuális.

A kutatás szerint az is gondot okoz, hogy az egészségügyi személyzet még nincs felkészülve a bejegyzett élettársi kapcsolat kezelésére, arra, hogy valakit azonos nemű párja szeretne elkísérni, ahogy például az ellenkező nemű házastársak megtehetik. Olyannal is találkoztak többen a kutatás résztvevői közül az egészségügyben, aki a homoszexualitást betegségként kezelte, és gyógyulásról prédikált nekik.

Aki ilyesmit él át, nem jellemző, hogy panaszt tesz. A kutatásban megszólaló emberek közül csak ketten tettek így, bár a többiek is mind azt mondták: ma már másképp döntenének. A panasz elmaradásának a legtöbbször az volt oka, hogy az érintettek tehetetlennek érezték magukat, nem látták értelmét a konfrontációnak, mert úgy gondolták, az csak rosszul sülhet el.

A Háttér kutatási jelentési felhívja a figyelmet arra, hogy milyen hatásai lehetnek a melegek diszkriminációjának az egészségügyben: a félelem miatt sérül az orvos-beteg bizalmi légkör, ami pedig nagyon fontos lenne például amiatt is, mert ez a csoport az átlagnál nagyobb veszélyben van depresszió-, öngyilkosság alkohol vagy droghasználat szempontjából.

A szervezet ajánlásokat is megfogalmazott, szerintük például gyakorlati útmutatókat és érzékenyítő kiadványokat, képzéseket kellene bevezetni. Felvetődött az az ötlet is, hogy hozzanak létre az érintettek visszajelzésein alapuló adatbázist az LMB-barát egészségügyi szolgáltatókról.